Ásatások kezdődtek a székesfehérvári nemzeti emlékhelyen

koronázó bazilika
Az egykori koronázó bazilika romkertje Székesfehérvárott, napjainkban
Vágólapra másolva!
Három hónappal a talajradaros vizsgálatot követően, hétfőn megkezdődtek a tervásatások Székesfehérváron, az egykori koronázóbazilika területén - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Európában is egyedülálló módon kőfallal vették körül a koronázóvárost a 11. században

Emlékeztettek arra, hogy a koronázóvárost nagyon korán, Európában is szinte egyedülálló módon már a XI. század elején kőfallal vették körül, ráadásul nem csak egy kis részét, hanem - a szakemberek jelenlegi tudása szerint - a teljes belvárost, ami kuriózumnak számított akkoriban, egyben mutatja a város jelentőségét.

Az egykori koronázó bazilika romkertje Székesfehérvárott, napjainkban Forrás: Origo

E fal maradványainak nyomait kutatják most a nemzeti emlékhelyen a három hónappal ezelőtt elvégzett talajradarozás által kijelölt helyszíneken,

ahol a feltételezések szerint a középkori városfal alapozását, fagerendákat rejt a föld.

Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója, ásatásvezető régész közölte, hogy törmelékek, faragott kövek, cserépdarabok bukkantak elő eddig a tervásatáson. Hozzátette, hogy a középkori fal vonalát a tervek szerint egy méter mélységben érik el.

A feltárás alapján pontosítható lesz a bazilika építési ideje is

Az újabb tudományos módszerek segítségével korábban kiderült: a városfal hossza mintegy másfél kilométer volt, építéséhez pedig rengeteg faanyagot használtak.

A székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika (másként királyi bazilika, koronázóbazilika, főbazilika) alapköveinek maradéka a Középkori Romkert Nemzeti Emlékhelyen Forrás: MTI/Jászai Csaba

Amennyiben a nemzeti emlékhelyen is sikerül megtalálni ezeket a fagerendákat, akkor a dendrokronológiai kutatásoknak köszönhetően kiderülhet az is, hogy ez a szakasz pontosan mikor épült, és - közvetve - megbízhatóan lesz datálható a Szűz Mária prépostsági templom építésének ideje is, hiszen erre jelenleg csak közvetett utalások vannak.