A virágos növények csaknem felét fenyegetheti a kihalás

orchidea
A virágos növények kulcsfontosságú szerepet töltenek be a földi ökoszisztémában
Vágólapra másolva!
A Föld ismert virágos növényeinek 45 százalékát kihalás fenyegetheti - figyelmeztettek a tudósok egy új átfogó tanulmányban, amelyet kedden a BBC News ismertetett.
Vágólapra másolva!

A növények alapvető szerepet játszanak az emberi élet fennmaradásában is

A fenyegetett növények között szerepelnek orchideák, számos ananászfajta és sok fontos gabonaféle is. A 2020 óta felfedezett csaknem 19 ezer új növény és gombafaj 77 százaléka lehet veszélyben.
A kew-i Királyi Botanikus Kertek kutatócsoportja által készített tanulmányhoz 30 ország 200 tudósának kutatási eredményeit használták fel. Matilda Brown, a Királyi Botanikus Kertek természetvédelmi szakértője elmondta, hogy a növények az emberi élet minden aspektusában meghatározóak.

Megdöbbentően nagy az arány a veszélyeztetett virágos növényfajoknak Forrás: AFP/Brendan Smialowski

A klímaváltozás és a biológiai sokféleség csökkenése miatt azonban egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve. Mint Brown hangsúlyozta:

tízből kilenc gyógyszerünk a növényekből származik, ez azt jelenti, hogy akár a jövőbeli gyógyszereink felét elveszíthetjük.

Hozzáfűzte: nem tudjuk, hogy milyen lehetőségek tűnnek el a kihaló növényfajokkal, ezek között lehet akár egy daganatos betegség elleni szer, vagy akár az éhezés megoldása, de mindenképpen tragikus lenne elveszíteni ezeket a fajokat, mielőtt tanulmányozhattuk volna őket.

Százezer új növényfajt még nem is osztályoztak hivatalosan

A kew-i kutatók a növények jelenleg elérhető legátfogóbb adatbázisát (World Checklist of Vascular Plants) hasonlították össze a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalás szélére került fajokról vezetett vörös listájával. A növények adatbázisa Rafael Govaerts, a kew-i Királyi Botanikus Kertek vezető botanikusa 35 évnyi alapos rendszerező munkájának eredménye.

A virágos növények kulcsfontosságú szerepet töltenek be a földi ökoszisztémában Forrás: Biosphoto via AFP/Michel Rauch / Biosphoto/Michel Rauch

A lista mostantól folyamatosan fejlődik, várhatóan évente mintegy 2500 növényt azonosítanak majd - írta a BBC News. Az elemzés szerint mintegy 2,5 millió gombafaj élhet a Földön,

s ezek 90 százalékát még nem azonosították.

A tudósok hangsúlyozták, hogy a gombákban rejlő lehetőségeket - köztük azt, hogy képesek elfogyasztani a műanyagokat -, még csak most kezdjük érteni. A botanikusok által felfedezett mintegy százezer új növényfajt sem osztályozták még hivatalosan.

A virágos növények az emberi lét szempontjából is nélkülözhetetlenek Forrás: X. Cornejo

A kutatócsoport szerint ezek automatikusan a veszélyeztetettek közé sorolhatók mindaddig, míg az ellenkezője nem bizonyosodik be. A tanulmány több mint 30 olyan globális "sötét pontot" is bejelölt a gazdag biodiverzitású országokban, amelyeket a botanikusok még nem fedeztek fel, és nem térképeztek fel. Több ilyen feltérképezetlen régió van Ázsiában, például Új-Guineában és Vietnamban.