Egyre nagyobb a baj: kihalás fenyegeti a kétéltűek közel felét

tó, tavacska béka Coronavirus - Palm Garden prepares for reopening Lifestyle and Leisure diseases Free time Local authorities
Béka kukucskál ki a vízililiom levelei közül egy tóban
Vágólapra másolva!
Az éghajlatváltozás, betegségek és az élőhelyek elpusztítása miatt kihalás fenyegeti a világ kétéltűinek 41 százalékát - derült ki egy természetvédők által a héten nyilvánosságra hozott jelentésből.
Vágólapra másolva!

A kétéltűekről szóló jelentés több mint ezer természetvédő közreműködésével készült. A nyolcezer kétéltű faj példányait vizsgáló dokumentumból kiderül:

a 2004-es első értékelésük óta - amely a kétéltű fajok 39 százalékát sorolta veszélyeztetett kategóriába - tovább romlott a világ kétéltűinek helyzete.

Az éghajlatváltozás és az emberi tevékenység során felborult a Föld természeti egyensúlya, melynek legnagyobb vesztesei a növény- és állatvilág.

Béka kukucskál ki a vízililiom levelei közül egy tóban Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Arne Dedert

–mutatott rá Jennifer Luedtke, a Nature folyóiratban megjelent tanulmány szerzője, a texasi székhelyű Rewild nevű nonprofit szervezet természetvédője, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kétéltűekkel foglalkozó szakértő csoport vörös listájának helyettes irányítója. – A védett területek azonosítását és a természetvédelmi tervezést a legtöbb esetben az emlősök és a madarak igényeihez illesztik.

Kelsey Neam, a tanulmány egyik társzerzője hozzátette: egy globális mozgalomra van szükség, amely felgyorsítja a világ kétéltű egyedeinek visszaállítását. A szakember kifejtette, hogy a kétéltűek különösen érzékenyek a környezetük változásaira – részben azért is, mert a bőrükön keresztül lélegeznek.

A jelentés szerint a természetes élőhelyek megszűnése a veszélyeztetett kétéltű fajok 93 százalékát érinti, de egyre nagyobb arányban kerülnek veszélybe betegségek és az éghajlatváltozás miatt.

Egy elpusztult béka, amelyet Chytiridiomycosis ölt meg Forrás: Wikimedia Commons

A veszélyeztetett kétéltű fajok nagyobb populációi a Karib-tenger szigetein, Mexikóban, Közép-Amerikában, az Andok trópusi területein, Indiában, Srí Lankán, Kamerunban, Nigériában és Madagaszkáron találhatók.

– mutatott rá Jennifer Luedtke a kétéltűek fontosságára. – Mikor védelmünkbe vesszük és helyreállítjuk a kétéltűek populációját, a szárazföldi és a vízi élőlények ökoszisztémáját védjük meg és állítjuk helyre, megőrizzük a Föld genetikai sokszínűségét.

Kiemelte: "olyan jövőbe fektetünk be, amelyben minden élet, beleértve az embert is, virágzásnak indulhat".

(MTI/Reuters)