Áttörést értek el egy sok embert kínzó, rettenetes betegséggel kapcsolatban

Epilepszia vagy pánikbetegség? Alattomosan megbújik a tünetek mögött dr. life
Vágólapra másolva!
Az epilepszia genetikai hátterét feltáró eddigi legnagyobb nemzetközi kutatásban 26 olyan DNS-szakaszt azonosítottak, amelyek eltérései összefüggésbe hozhatók a betegséggel. Az eredmények segíthetik az új kezelési célpontok felismerését.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Epilepsziaellenes Liga (International League Against Epilepsy) által koordinált, minden eddiginél nagyobb léptékű genetikai vizsgálatban olyan DNS-változatokat azonosítottak az emberi genomban, amelyek növelik az epilepszia kialakulásának kockázatát. A Nature Genetics-ben publikált kutatás jelentősen hozzájárul az epilepszia okainak megértéséhez, és hozzásegíthet a jövőbeli terápiák kidolgozásához.

Az epilepszia gyakori agyműködési rendellenesség, amely számos típusba sorolható, és ismerten rendelkezik genetikai háttérrel – olyannyira, hogy egyes családokban nemzedékről nemzedékre öröklődik. A jelen vizsgálatban a kutatók csaknem 30 ezer különböző epilepsziafajtákban szenvedő ember DNS-ét hasonlították össze 52 ezer epilepsziamentes emberével. Azok a DNS-régiók, ahol a két csoport között következetes különbségek mutatkoztak, jó eséllyel szerepet játszanak az epilepszia kialakulásában.

A tudósok 26 olyan különböző DNS-régiót azonosítottak, amelynek a jelek szerint köze lehet az epilepsziához.

Ezek közül 19 az epilepszia egy sajátos formájához, az ún. genetikus generalizált epilepsziához (GGE) kötődik. A szóban forgó DNS-régiókon belül 29 olyan gént találtak, amelyek feltehetőleg hozzájárulnak az epilepsziában tapasztalható kóros agyműködéshez.

A tanulmány rámutat, hogy az epilepszia különböző típusai eltérő genetikai háttérrel rendelkeznek. Különösen az ún. fokális és generalizált epilepsziák összevetésekor tapasztaltak nyilvánvaló különbségeket. Az eredmények szerint az epilepszia generalizált formáját legalább részben azoknak a fehérjéknek az eltérései okozzák, amelyek az idegsejtek közötti hézagokban az elektromos impulzus átviteléért felelősek.

A tudósok 26 olyan különböző DNS-régiót azonosítottak, amelynek a jelek szerint köze lehet az epilepsziához Forrás: Thinkstock

Nemzetközi együttműködés vizsgálta az epilepsziát

„Az epilepszia genetikai alapjainak jobb megértése nélkülözhetetlen az új terápiás megközelítések kifejlesztéséhez, s ezen keresztül a világszerte több mint 50 millió epilepsziával élő ember életminőségének javításához – hangsúlyozta Gianpiero Cavalleri, az RCSI (Ír Királyi Orvosi Kollégium) farmakológiai és biomolekuláris tanszékének humángenetika professzora és az SFI (Ír Tudományos Alap) FutureNeuro Research Centre igazgatóhelyettese. – Az itt közölt felfedezésekhez globális léptékű nemzetközi együttműködésre volt szükség. Büszkék vagyunk arra, ahogy a globális tudományos közösség az epilepsziák genetikájának alaposabb megértése érdekében egyesítette erőforrásait, és sikeresen működött együtt az epilepszia által sújtottak javára."

A kutatók megállapították, hogy az epilepszia kezelésére használt jelenlegi gyógyszerek java része pontosan azokat az epilepszia-kockázati géneket veszi célba, amelyeket a mostani kutatás feltárt. Azonban az adatok alapján új, potenciálisan hatékony alternatív gyógyszerekre is tudtak javaslatot tenni, amelyek egyéb, most azonosított epilepszia-géneket céloznak. Ezeket más betegségek kezelésére már használják, de klinikai tesztekben kell megvizsgálni a hatékonyságukat az epilepszia ellen.

„Az epilepsziával kapcsolatba hozható genetikai elváltozások feltárása lehetőséget ad arra, hogy továbbfejlesszük a diagnosztikát, valamint az epilepsziák altípusokba sorolását. Ennek nyomán pedig az orvosok hatékonyabban fogják tudni kiválasztani az adott beteg számára legelőnyösebb kezelési stratégiát, s ezzel visszaszorítani a rohamokat" – hangsúlyozta Colin Doherty, a St. James Hospital konzultáns neurológusa, az SFI FutureNeuro Centre klinikai kutatója és a cikk társszerzője.

A vizsgálat kivitelezésében a világ minden táján – Európában, Ausztráliában, Ázsiában, Dél- és Észak-Amerikában – dolgozó több mint 150 kutató működött közre. Valamennyien a Nemzetközi Epilepsziaellenes Liga (ILAE) komplex epilepsziákkal foglalkozó konzorciumának tagjaként vettek részt a munkában. Az ILAE konzorciumot 2010-ben hozták létre abból a felismerésből kiindulva, hogy az epilepszia hátterében álló örökletes és környezeti tényezők komplexitása óriási adattömegek feldolgozását teszi szükségessé, ami csak egy minden korábbinál szélesebb körű nemzetközi összefogással valósulhat meg.

„Egy ilyen átfogó jellegű vizsgálat kivitelezése figyelemre méltó teljesítmény, és az RCSI, valamint a FutureNeuro büszke arra, hogy vezető szerepet játszhatott ebben – mondta Cavalleri. – A következő nagy feladat most az, hogy kutatásunk eredményeiből kiindulva javítsuk az epilepsziával élő emberek életminőségét."

– tette hozzá Samuel Berkovic a Melbourne-i Egyetemről. – Útmutatóul szolgál majd a rohamkeletkezés, a hibás idegsejtműködés és a megváltozott agyi aktivitás hátterében álló molekuláris útvonalak további feltárásához."

„Jelentős mérföldkő ez az ILAE Komplex Epilepsziák Konzorciuma számára, mert megmutatja, mi mindent elérhetünk azzal, ha tudósok nyíltan együttműködnek és megosztják egymással adataikat világszerte – emelte ki Helen Cross, az ILAE elnöke. – Az eredmények messze hatók, és a világ valamennyi epilepsziás betege javára hasznosíthatók."