Sikeresen elstartolt az orosz-amerikai közös űrexpedíció

ISS
A Szojuz MSz-24-es orosz űrhajó startja
Vágólapra másolva!
Elindult a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) pénteken a kazahsztáni Bajkonurból a Szojuz MSz-24 orosz űrhajó, fedélzetén két orosz űrhajóssal és egy amerikai űrhajósnővel.
Vágólapra másolva!

A parancsnok már ötször járt az űrben, a másik két űrhajósnak ez az első küldetése

Az űrrepülésre alig egy hónappal azután kerül sor, hogy Oroszország elveszítette Luna-25 holdszondáját, amely a Hold felszínéhez csapódott A Szojuz fedélzetén Oleg Kononyenko tapasztalt űrhajós - aki ötször járt a világűrben -, valamint Nyikolaj Csub és a NASA asztronautája, Loral O'Hara utazik, Csubnak és O'Harának ez az első űrutazása.

A Szojuz MSz-24-es orosz űrhajó startja Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Az űrhajósok az orosz Szergej Prokopjevet és Dmitrij Petyelint, valamint az amerikai Frank Rubiót váltják,

akik egy éve érkeztek az ISS-re. A három űrhajós küldetése meghosszabbodott az őket visszaszállító Szojuz MSz-22 meghibásodása miatt: a járműnél 2022 decemberében, amikor az űrállomáson dokkolt, szivárgást állapítottak meg, amelyet Moszkva szerint egy kisméretű meteorit becsapódása okozott.

Az űrkutatásban fennmaradt az együttműködés Oroszország és Amerika között

Az űrkutatás azon ritka területek egyike, ahol továbbra is fennmaradt az együttműködés Oroszország és az Egyesült Államok között az ukrajnai háború okozta jelentős feszültségek ellenére.
Loral O'Hara csütörtökön úgy vélte, hogy az ISS "a béke és az együttműködés jelképe".

Loral O'Hara, a NASA űrhajósa Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

"Azzal ellentétben, ami a Földön történik (...), ahol országaink gyakran nem értik meg egymást, itt fent nagy az egyetértés, megértjük egymást és nagyon vigyázunk a kapcsolatunkra" - fogalmazott.
"Vigyázunk egymásra"- tette hozzá Oleg Kononyenkov. Az orosz űrhajósok a tervezett 375 napos űrbeli tartózkodás során a tervek szerint négy űrsétát hajtanak végre.

Loral O'Hara, a NASA, valamint Oleg Kononyenko és Nyikolaj Csub, a Roszkozmosz űrhajósai (b-j) az űrruhájuk rutinellenőrzésén vesznek részt a kazahsztáni Bajkonurban 2023. szeptember 15-én. Az űrhajósok a Szojuz MSZ-24 űrhajó fedélzetén a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásra indultak a 70-71-es expedíció keretében Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Kononyenko és Csub várhatóan 2024 szeptemberében tér vissza a Földre a Szojuz MSz-25 űrhajó fedélzetén, Loral O'Hara pedig a Szojuz MSz-24 űrhajóval 2024 márciusában.