Őskoala maradványait fedezték fel Ausztráliában

koala
Mai modern koala
Vágólapra másolva!
Huszonötmillió évvel ezelőtt élő őskoalafaj maradványait fedezték fel kutatók Ausztrália északi, Outback néven emlegetett pusztaságában.
Vágólapra másolva!

Eddig ismeretlen új fosszilis koalafajnak bizonyult a lelet

A Flinders Egyetem által csütörtökön publikált tanulmányban, amelynek vezető szerzője Arthur Crichton doktorandusz hallgató volt, részletesen beszámolnak az Északi területen (NT), Alice Springstől mintegy száz kilométerre délre felfedezett, megkövesedett fogakról. A lelet elemzése kimutatta, hogy a fogak 25 millió évesek, és egy korábban nem ismert faj maradványai, amely a Lumakoala blackae tudományos fajnevet kapta.

A Lumakoala blackae fajnevű most felfedezett25 millió éves őskoala fosszilis fogai Forrás: Phys.org

Crichton beszámolója szerint az új faj testsúlya 2,5 kilogramm volt,

és túlnyomórészt puha levelekkel táplálkozott, míg ma élő kifejlett koalák súlya akár 15 kg is lehet. A kutató kiemelte, hogy a felfedezés segíthet kitölteni a koalák evolúciójával kapcsolatban azt a 30 millió évnyi szakaszt, amelyről eddig nem sokat tudtak.

Ausztrál őslénytankutatók Outback vidékén, az őskoala maradványainak feltárása közben Forrás: dpa/Arthur Crichton

Crichton elmondta, hogy számítógépes elemzéssel derítették ki,

hogy a Lumakoala a koalák családjához tartozik vagy közeli rokonuk,

de hasonlít más, korábbi erszényesekre, köztük a Thylacotingára és Chulpasiára, amelyek 55 millió éves megkövesedett maradványait Északkelet-Ausztráliában találták meg.

Ez az első ősi koalamaradvány az északi területről

"Korábban azt feltételezték, hogy a rejtélyes Thylacotinga és Chulpasia közeli rokonságban állhat a dél-amerikai erszényesekkel, de a Lumakoala felfedezése arra utal, hogy inkább az olyan ausztrál növényevő erszényesek korai rokonai lehettek, mint a koalák, a vombatok, a kenguruk és az oposszumok" - magyarázta a doktorandusz.

Mai modern koala Forrás: pexels.com

Az új tanulmány megemlít két másik koalafajt - a Madakoalát és a Nimiokoalát -, amelyek a Lumakoalával egy időben éltek 25 millió évvel ezelőtt a virágzó közép-ausztráliai erdőkben.

A Lumakoala blackae őskoala tudományos rekonstrukciója Forrás: Sci.News

Gavin Prideaux, a Flinders Egyetem paleontológiai laboratóriumának igazgatója a lelet jelentőségével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy korábban nem került elő ősi koalafaj maradványa az Északi területen.