A méhek egy ősi szuperkontinensről származhatnak

méh
Létfontosságú a jelenléte
Vágólapra másolva!
Az első méhek Gondwanáról, az ősi szuperkontinensen élhettek több mint 120 millió évvel ezelőtt, és a korábban vártnál gyorsabban terjedtek és diverzifikálódtak. A kutatók úgy vélik, hogy származási helyük valójában Nyugat-Gondwanában volt, amely magában foglalja a mai Dél-Amerikát és Afrikát is – mielőtt szétszakadt volna a ma ismert világra.
Vágólapra másolva!

A méhkövületek felkutatása óriási feladat a szakemberek számára, ezért a Washingtoni Állami Egyetem kutatói más utat választottak annak megállapítására, hogy mikor és hogyan fejlődhettek ki a méhek: a genetikájukat vizsgálták.

A tudósok számos méhfajból származó géneket szekvenáltak, majd kövületekkel hasonlították össze őket, hogy újjáépítsék a méhek evolúciós történetét,

illetve megbecsüljék, vajon hány évesek lehetnek és meghatározzák valószínű földrajzi terjeszkedésüket.

– mondta Silas Bossert, a tanulmány szerzője és a Rovartani Tanszék adjunktusa egy sajtóközleményben, amit a ZME Science online tudományos portál idéz. – Először áll rendelkezésünkre statisztikai bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a méhek Gondwanáról származtak; ma már tudjuk, hogy ezek a rovarok eredetileg a déli féltekén éltek.

Létfontosságú a méhek jelenléte Forrás: Getty Images

A Current Biology folyóiratban publikált tanulmányban Bossert és csapata több mint kétszáz faj génjeit szekvenálta és hasonlította össze.

Ezután 185 méhkövületből és kihalt fajból származó tulajdonságokkal párosították őket, amivel egy evolúciós történetet és genealógiai modelleket dolgoztak ki a méhek elterjedésére.

Több százezer gént elemeztek, hogy meggyőződjenek az általuk kikövetkeztetett kapcsolatok helyességéről.

– mutatott rá Elizabeth Murray, a WSU rovartani adjunktusa, a tanulmány társszerzője.

Korábbi kutatások szerint a méhek valószínűleg a darazsakból fejlődtek ki, és alkalmankénti húsevőből váltak virágpor- és nektárgyűjtőkké. Ez a tanulmány azt mutatja, hogy a méhek először a nyugati Gondwana száraz vidékein jelentek meg a korai kréta időszakban (145 millió évvel ezelőtt – 100,5 millió évvel ezelőtt).

A karbon végén kiterjedt eljegesedés kezdődött Gondwana szárazulat déli pólus körüli területein Forrás: americanroads.us

A szakemberek bizonyítékot találtak arra, vonatkozóan is hogy a méhek észak felé vándoroltak az új kontinensek kialakulása során.

Tovább diverzifikálódtak és terjedtek a zárvatermő növények, a virágos növények megjelenésével. Később kolóniákat hoztak létre Indiában és Ausztráliában is. Az összes nagyobb méhcsalád már a harmadidőszak kezdete előtt, 65 millió évvel ezelőtt elvált egymástól.

A tudósok azonban arra is emlékeztettek, hogy a méhek felelősek a világ élelmiszer-ellátásának körülbelül egyharmadáért, de számuk világszerte csökken a gyomirtó szerek, az éghajlatváltozás, az élőhelyek elvesztése, a betegségek és egyebek miatt.