Sikeres és hosszú űrsétát tett két orosz űrhajós

űrséta
Több mint hat órát töltöttek el a világűrben
Vágólapra másolva!
Szergej Prokopjev és Dmitrij Petyelin orosz űrhajósok csütörtökön több mint hat és félórás sétát tettek a világűrben - közölte a Roszkoszmosz orosz állami űrügynökség.
Vágólapra másolva!

Számos összetett feladatot hajtottak végre a Nemzetközi Űrállomáson

A kozmonauták több feladatot is elvégeztek a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) körül, többek között a meteoroktól védő falakat szereltek fel az űrállomás Raszvet (hajnal) nevű moduljára. Egyben ugyanennek a modulnak külső faláról néhány berendezést áthelyeztek az új többcélú laboratóriumi modulba, a Naukába (tudomány).

Több, összetett feladatot végzett el a két orosz kozmonauta a hosszú űrséta során Forrás: NASA/JPL-Caltech

Emellett felszereltek egy munkaállomást az európai robotkarra, valamint kipróbálták a működését, miközben kollégájuk, Andrej Fegyajev belülről kezelte a kart. Prokopjev és Petyelin szerdán magyar idő szerint 15 óra 45-kor lépett ki a világűrbe, és hat óra 35 perccel később tért vissza az ISS-re.

Az egyik orosz kozmonautának ez volt a nyolcadik űrsétája

Az eredetileg tervezettnél gyorsabban végeztek feladataikkal. Mielőtt visszatértek az ISS-re, Prokopjev és Petyelin két hulladékcsomagot távolított el az állomásról.

Több mint hat órát töltöttek el a világűrben Forrás: NASA/JPL-Caltech

Prokopjev úgy számította ki a röppályájukat, hogy minimálisra csökkentse az állomás kockázatát. A hulladék várhatóan a következő napokban fog elégni a Föld légkörében.

Prokopjevnek ez volt a nyolcadik, Petyelinnek a hatodik űrsétája.

A két veterán orosz űrhajós, Szergej Prokopjev és Dmitrij Petyelin Forrás: Andrey Shelepin/GCTC/NASA/FILE

Az orosz űrprogram keretében az előző űrséta június 22-én történt, amikor az űrhajósok a Zvezda (csillag) modulon lévő régi kommunikációs berendezéseket új, nagy sebességű rádiótechnikai információátviteli berendezésekre cserélték.