A tengeri szivacsok az óceánfenéken élnek - amint kiválasztanak egy helyet letelepedni, rögzítik magukat az alaphoz és fixálva maradnak azon a helyen életük hátra levő részében. Ahogy az óceán vize keresztülhalad porózus szövetükön, kiszűrik belőle a tápanyagokat és az oxigént. A selejtet kibocsátják.
A kutatók azt találták, hogy a tengeri szivacs pórusokon keresztülhaladó víz a területen élő halak DNS-eit is szállítja, amik csapdába esnek a tengeri szivacsok szöveteiben. Ezek DNS-ek a helyi biodiverzitásról nyújtanak felvilágosítást.
A kutatók az Atlanti-óceán északi részén élő 3 tengeri szivacsfajt gyűjtöttek és tanulmányoztak. A csapat összesen 64 fajt szerzett és tanulmányozták az anatómiájukat.
Ráadásul azt is kutatók azt találták, hogy a szövetek által befogott DNS-ek használhatók arra, hogy a területen élő halakat dokumentálják. A halak csoportosításával képesek létrehozni egy adott vízalatti ökoszisztéma térképet.
Képesek voltak megkülönböztetni az óceáni régiók szerinti összeállítást (például Svalbardtól a Grönland nyugati részéig) és az élőhely mélységét és még a védelmi szintet is.
A kutatók megjegyzik, hogy az óceán bidoverzitásának tanulmányozása nagyon drága, a tengeri szivacsok gyűjtése és tanulmányozása egy sokkal olcsóbb opció.
(Forrás: https://phys.org/)