Ritkának számító madárritkaság érkezett hazánkba

Apáca-fütyülőlúd (Dendrocygna viduata)
Vágólapra másolva!
Két apáca-fütyülőlúd érkezett a debreceni Nagyerdőbe a zürichi állatkertből - közölte a helyi állatkert igazgatója.
Vágólapra másolva!

Párt kaptak az apáca-fütyülőludak a debreceni állatkertben. Nagy Gergely Sándor, a létesítmény igazgatója jelezte: az idén márciusban kelt fiatal tojókat már el is fogadta társainak a 2021-ben érkezett két gácsér, így

a négyfős csapat teljes harmóniában csodálható meg a vörös pandák kifutója melletti társasröpdében.

Az apáca-fütyülőlúd (Dendrocygna viduata) a szubszaharai Afrikában és Dél-Amerikában egyaránt előfordul, feltehetően az ember hurcolta át magával az Atlanti-óceánon.

Apáca-fütyülőlúd (Dendrocygna viduata) Forrás: Wikpedia

Nevét az apácák által viselt habitushoz hasonló színezetéről és jellegzetes, füttyszerű hangjáról kapta.

Trópusi madár, így nem vándorol: hatalmas, akár több ezer egyedből álló kolóniákat alkot, amelyek a párzási időszakban párokra vagy kisebb csapatokra szakadnak.

Fészkét a vízpartra, ritkábban fák üregébe rakja. A szülők felváltva kotlanak a tojásokon, és közösen nevelik a fiókákat, amelyek nyolchetes korukra válnak önállóvá.

– tette hozzá az igazgató. – A magyarországi állatkertek körében viszonylag ritkának számít, mivel csak két másik intézményben találkozhatunk vele.

(MTI)