Valójában milyen messze van a Hold?
A Hold különböző távolságokra kerül a Földtől a keringése során
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A Föld természetes kísérőjeként a Hold bolygónk legközelebbi űrbéli szomszédja, amely velünk együtt kerüli meg központi csillagunkat a Napot, 365 naptári naponként. A „közel" azonban igencsak relatív fogalom a kozmikus környezetben. Az Apolló-program űrhajóinak még második kozmikus sebességgel haladva is három napot vett igénybe a „közeli" Hold elérése.
Látszólag nyugodt, valójában azonban meglehetősen „izgága" a Hold mozgása
A Föld-Hold távolság szemléltetésére; ha harminc Földet helyeznénk egymás mellé gyöngysor-szerűen, csak így érne el a Holdig ez a képzeletbeli kozmikus nyaklánc . A Föld-Hold távolság azonban folyamatosan változik egyetlen keringés alatt is, mivel a Hold Föld körüli pályája nem tökéletes kör, hanem egy kissé megnyúlt ellipszis. Ennek tudható be, hogy amikor a Hold a pályáján keringve a legközelebb kerül hozzánk, „mindössze" 363 104 kilométerre csökken a Földtől való távolsága.
A Hold maximális földközelségét perigeumnak hívják a csillagászok.
A Hold az elnyúlt elliptikus pályájának következményeként viszont alkalmanként nagyobb távolságra kerül a bolygónktól. Amikor a Hold maximális földtávolban van, 405 696 kilométerre „ugrik" a Földtől mért távolsága. A maximális földtávolsági helyzet az apogeum. A Föld-Hold közepes távolság pedig 384 400 kilométer.
Szabad szemmel ugyan nem észlelhető, de műszeres mérésekkel kimutatható,
hogy a Hold folyamatosan távolodik a Földtől,
méghozzá évente 2,54 centimétert. Ez ugyan első ránézésre nem tűnik túl soknak, viszont hosszabb idősíkon már jelentősebb távolságnövekedést eredményez. Ezer évenként így például több mint 25 méterrel, egymillió évenként pedig már 25 kilométerrel kerül tőlünk messzebbre a Hold.
Mindig ugyanazt a felét fordítja felénk, mégis, valamennyit látunk a túloldalából
De más egyéb érdekességei is vannak a Hold keringésének. Egyszerű hétköznapi tapasztalat, hogy a Hold felszínén szabad szemmel mindig ugyanazokat a sötétszürke foltokat látjuk, amelyek jól elkülönülnek a környező fényesebb felszíntől.
Magyarán, a Földről sohasem pillanthatjuk meg a Hold túlsó oldalát.
Ennek a Hold kötött tengelyforgása az oka, vagyis az, hogy az égi kísérőnk pont annyi idő alatt fordul meg a saját tengelye körül, mint amennyi idő alatt megkerüli a Földet.
Valamennyit azonban mégis láthatunk a Hold túlsó oldalából a libráció jelensége miatt.
A libráció, vagyis a Hold keringése során megfigyelhető billegés miatt időnként a Hold felszínének 59 százaléka, azaz az égitest túlsó oldaláról mintegy 9 százaléknyi területrész válik láthatóvá. E sajátságos „billegésnek" az az egyik oka, hogy a Hold keringési síkja 5 százalékot zár be az ekliptikával, és mivel a forgástengelye a keringés során párhuzamos marad önmagával, emiatt hol felülről, hol pedig alulról látunk rá.
A Hold elliptikus pályája miatt az égitest földtávolban kissé lelassul, ezért ilyenkor a nyugati oldalából többet láthatunk. Perigeum, vagyis a maximális földközelség idején a Hold az előbb említettek miatt felgyorsul, ezért ekkor a keleti oldala mutat többet.
Van olyan űrjármű amelyik két nap alatt, de akad olyan is, ami három hónap múlva éri el a Holdat
Egy egészen más kérdés, hogy a mai modern űreszközök a Hold távolságára figyelemmel mennyi idő alatt jutnak el az égi kísérőnkre.
Erre ugyanúgy nincs egynemű válasz, mint a Föld-Hold távolságra.
Az odavezető út időtartama különböző tényezőktől, például az űrhajó sebességétől és útvonalától függően változik.
A modern rakétahajtású űrhajók és propulziós rendszerek két és fél, illetve négy nap között képesek eljutni a Holdra.
Egyes küldetések viszont jóval bonyolultabb utat választanak a Hold felé
a tetemes üzemanyagköltségek megtakarítása végett. Így például a Hakuto-R küldetés - a japán Ispace cég automata szondája -, egy SpaceX Falcon 9 hordozórakétával indult el a Holdra 2022. december 11-én, de csak három hónappal később, 2023. március 21-én érte el a Hold körüli pályát.
A repülés ugyan sikeres volt, de a küldetés végső célja, a Hold felszínén való landolás meghiúsult. Hasonló sorsra jutott az orosz Hold-expedíció, a Luna-25 holdszonda küldetése is. Oroszország a csaknem fél évszázada szünetelő Hold programját felújítva augusztus 14-én indította el a Hold felé a Lavocskin Kutató- és Ipari Társaság által épített Luna-25 holdszondát egy Fregat gyorsító fokozattal ellátott Szojuz 2.1b hordozórakétán, a Vosztocsnij űrrepülőtérről.
A misszió legfőbb célja a Hold déli pólusán fekvő Boguszlavszkij-kráter környékén a felszín alatti vízjég vizsgálta lett volna. Noha a Luna-25 augusztus 16-án két fékező impulzus leadása után mintegy 100 kilométeres magasságban Hold körüli pályájára állt, de a landolást már nem tudta végrehajtani hajtóműproblémák miatt, és becsapódott az égitest felszínébe.
Az elmúlt bő fél évszázadban számos személyzet nélküli automatizált űrszonda repült a Holdra, de csak 24 asztronauta tette meg ugyanezt az utat és csak a felük járt a Hold felszínén is. Utoljára 1972 decemberében az Apolló-17 küldetése során járt ember a Holdon.
Ez azonban hamarosan megváltozhat, mivel a NASA arra készül, hogy rövidesen ismét űrhajósokat küldjön a Holdra, az Artemis-küldetés révén.