Négy ország négy űrhajósa indult a Nemzetközi Űrállomásra

Cape Canaveral, 2023. március 2. Felbocsátják a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Falcon 9 hordozórakétájával összekapcsolt Endeavour űrhajót a Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpontban 2023. március 2-ra virradóan. Az űrhajóval Andrej Fegyajev, a Roszkozmosz orosz űrügynökség kozmonautája, Warren Hoburg és Stephen Bowen, a NASA amerikai asztronautái, valamint az egyesült arab emírségekbeli Szultan an-Nejadi indul a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ahol a tervek szerint hat hónapot töltenek. MTI/EPA/Cristobal Herrera Ulashkevich
Vágólapra másolva!
Négy ország, négy asztronautájával a fedélzetén szombaton útnak indult a Nemzetközi Űrállomásra az új legénység a floridai Kennedy Űrközpontból.
Vágólapra másolva!

A SpaceX űrhajó-egység kora reggel hagyta el a kilövő állást az Amerikai Űrhajózási Hivatal (NASA) központjában Cape Canaveral-ban.

A legénység amerikai parancsnoka egy iráni származású űrhajósnő, Jasmine Moghbeli, a légierő pilótája, akivel együtt egy orosz és egy dán mérnök, illetve egy japán orvos dokkol

a Nemzetközi Űrállomáson vasárnap.
A küldetést vezető amerikai űrhajós, miután elérték a világűr határát, rádióüzenetében közölte, hogy egy egységes csapatban, közös céllal indultak útnak.

Az Európai Űrügynökség főigazgatója az indulás előtti percekben szintén a nemzetközi együttműködést méltatta. Josef Aschbacher szerint az "űr igazán globális tér, ahol a nemzetközi együttműködés kulcs".

Most először fordult elő, hogy az Egyesült Államok területéről a négy fős űrkabinban négy különböző országból származó űrhajós induljon a világűrbe.

A NASA eddigi gyakorlata szerint a négy székből legalább kettőt mindig hazai asztronauta foglalta el.
Az új legénység a március óta a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodókat váltja, és a tervek szerint

szeptember közepén Kazahsztánból még két orosz és egy amerikai szakember érkezik a Föld körüli pályán keringő űrlétesítménybe.

A szombati sikeres felbocsátással, a NASA SpaceX-szel kötött szerződésének keretében, a magáncég már 8 űrhajóst juttatott el a Nemzetközi Űrállomásra, a másik hasonló szerződést a Boeing-gel kötötte az amerikai űrhivatal, ám a repülőcég űrkabinja hibák miatt egyelőre 2024-ig nem emelkedhet a világűrbe.

A címlapi képünk illusztráció!