Karnyújtásnyi közelségben Hunyadi Mátyás földi maradványainak azonosítása

Corvin János, Hunyadi Mátyás
Mintave´telre kiemelik Hunyadi Ma´tya´s fia´nak a koponyamaradva´nya´t Lepogalava´ban
Vágólapra másolva!
A magyar történelem egyik leghíresebb uralkodója, Hunyadi Mátyás személyének a legkorszerűbb archeogenetikai módszerekkel való beazonosítása immár karnyújtásnyi közelségbe került. A Magyarságkutató Intézet koordinálásában folyó vizsgálatnak ugyanis sikerült meghatároznia a Hunyadi-Corvin-dinasztia két utolsó férfitagjának, Mátyás fiának és unokájának, Corvin Jánosnak, illetve Corvin Kristófnak az azonosságát, így várható, hogy a még mintegy háromszáz megvizsgálandó csontanyagban hamarosan sikerül beazonosítani az egyik legnagyobb magyar király földi maradványait.
Vágólapra másolva!

Székesfehérvári királydrámák két felvonásban

A székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika a középkori Magyar Királyság történetében kiemelt közjogi és szakrális szerepet játszott. A még Szent István által alapított és később az Árpád-házi, az Anjou, valamint a Hunyadi-Corvin-dinasztiák idején kibővített bazilika volt ugyanis a mindenkori magyar királyok koronázótemploma, Orseolo Péter 1038-as trónra kerülésétől kezdve I. (Habsburg) Ferdinánd 1527. november 3-án történt magyar királlyá koronázásáig.

A székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika (másként királyi bazilika, koronázóbazilika, főbazilika) alapköveinek maradéka a Középkori Romkert Nemzeti Emlékhelyen Forrás: MTI/Jászai Csaba

Már a 11. századtól elterjedt az a szokás, hogy a mindenkori uralkodók és közvetlen családtagjaik a haláluk után a koronázóbazilikába temetkeznek.

Összesen 15 magyar király,

köztük Szent István, Könyves Kálmán, III. Béla, Anjou Károly Róbert, I. (Nagy) Lajos, valamint a magyar koronát elsőkét viselő Habsburg, I. Albert, Hunyadi Mátyás, és a Mohácsnál tragikus körülmények között hősi halált halt II. Lajos király is többek közt itt lett eltemetve.

II. Lajos holttestének megtalálása, Székely Bertalan híres festményén. A Mohácsnál elesett uralkodót is Székesfehérváron temették el Forrás: Wikimedia Commons

Az utolsó koronás fő, akit a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában helyeztek örök nyugalomra, az 1540. július 17-én elhunyt I. (Szapolyai) János király volt. Amikor Szulejmán szultán 1543. szeptember 3-án elfoglalta Székesfehérvárt, noha a város lakosságát súlyosan megbüntette, de a koronázóbazilikát meghagyta a keresztény istentiszteletek számára. Az első királysír, ami a török megszállás áldozatául esett, I. János sírhelye volt.

I. (Szapolyai) János király rézmetszésű portréja Forrás: AFP

A szultán személyesen megparancsolta, hogy az 1538-as váradi béke megbosszulásaként „a gyehennára jutott áruló gyaur, az átkozott Jankó", vagyis I. János király földi maradványait vessék szemétdombra.

1545-ben a helyi lakosság fellázadt az oszmán megszállók ellen.

A lázadást azonban leverték, és Ahmed bég a zendülés büntetéseként elvette a „gyauroktól" a szent templomot. A török katonaság összetörte és kidobálta a bazilika bútorzatát és kegytárgyait, valamint ekkor fosztották ki az első királysírokat is.

I. (Kanúni) Szulejmán oszmán szultán és az iszlám kalifája Forrás: Wikimedia Commons

A koronázóbazilikát más fehérvári templomokkal ellentétben a törökök nem alakították át dzsámivá, hanem raktárnak használták. A még épségben maradt királysírokat a tizenötéves háború (1591-1606) idején, amikor 1601-ben a császári seregek ideiglenesen visszafoglalták Székesfehérvárt, a keresztény zsoldosok fosztották ki.

III. Béla és feleségének szarkofágja a budavári Nagyboldogasszony-templomban (Mátyás-templom). A királyi pár maradványait az 1896-os millennium idején temették újra, a királyi sírkápolna építési költségeit Ferenc József császár állta Forrás: Magyarságkutató Intézet

A 19. század derekán elkezdett tudományos igényű feltárások III. Béla király és felesége, Antiókhiai Anna épségben maradt sírjának felfedezésén kívül csupán annyit tudtak megállapítani, hogy az összes többi királysír elpusztult és a csontmaradványok összevissza hányva, azonosíthatatlanul lettek visszadobálva a sírgödrökbe.

Elképesztő eredmények várhatók a modern archeogenetikai kutatásoktól

Az 1848 utáni években elvégzett ásatások számos megbolygatott emberi csontot, az egykori királyok és királynék földi maradványait tárták fel. Ezeket az 1938-ban Szent István halálának 900-ik évfordulója alkalmából kialakított fehérvári sírkert osszáriumában helyezték végső nyugalomra. A közös sírkamrát a maradványok antropológiai vizsgálata céljából 1984-ben felnyitották, a leleteket pedig 2000-ben helyezték vissza a teljesen felújított és klimatizálttá tett osszáriumba.

A királyok és családtagjaik földi maradványait a székesfehérvári bazilika romjai között kiépített osszáriumba temették Forrás: MTI/Jászai Csaba

Az elmúlt két évtizedben hatalmasat fejlődtek az alkalmazott genetikai tudományok,

és ami még az 1990-es évek elején is elképzelhetetlen volt, mára valóssággá vált: több száz, vagy akár több ezer éves csontmaradványokból is lehetséges ép DNS-minták kinyerése, ami lehetővé teszi a származási, illetve leszármazási kapcsolatok természettudományos pontosságú meghatározását.

Az osszárium befedett lejárata a romkertben Forrás: Wikimedia Commons/Globetrotter19

A székesfehérvári koronázóbazilikában eltemetett egykori uralkodók azonosítását célzó, és 2014-ben Prof. dr. Kásler Miklós kezdeményezésére elindított programban több tekintélyes hazai tudományos műhely, így többek között a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Magyar Igazságügyi Kutatóintézet is részt vesz 2019-től a Magyarságkutató Intézet koordinálásában.

Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója Forrás: Facebook/Emberi Erőforrások Minisztériuma

Dr. Nepráczki Endre, az intézet Arcehogenetikai Kutatóközpontjának igazgatója szerint laboratóriumuk a világon jelenleg elérhető legmodernebb molekuláris technológiával rendelkezik, ami lehetővé teszi a teljes örökítőanyag-sorrend leolvasását. Már nemcsak az Y-kromoszómát és a mikrokondriumot tudják vizsgálni,

hanem bármely testi kromoszóma szekvenciasorrendjét is képesek meghatározni.

Ez pedig lehetővé teszi a székesfehérvári osszáriumba temetett személyek rokonsági kapcsolatainak feltárását is, méghozzá nemcsak a Turul-nemzetségbeli, hanem a vegyesházi királyok esetében is.

A nápolyi, francia eredetű Anjou királyi házból származó Károly Róbert egyike volt a legnagyobb magyar királyoknak, aki felvirágoztatta az országot Forrás: Visegrádi Palotamúzeum

A legkorszerűbb módszerekkel elvégzett eddigi vizsgálatok megerősítették a Székesfehérváron eltemetett Árpád-házi uralkodó, III. Béla azonosságát, valamint szintén sikerült bebizonyítani, hogy a győri Szent László hermában őrzött koponyamaradvány valóban az egyik leghíresebb uralkodónk, I. (Szent) László király földi maradványa.

dr. Neparáczki Endre mintát vesz a Szent László koponyából kivett fogmintán Győrben Forrás: Magyarságkutató Intézet

2022 év végéig a fehérvári osszáriumból származó 900 csontleletből 350 maradványnak sikerült már felrajzolni a genetikai térképét, és tavaly egy különösen fontos előrelépés történt Hunyadi Mátyás személyazonosságának a megállapításához.

A Magyarságkutató Intézet birtokában van immár a Hunyadiak genetikai állománya

Miután csaknem bizonyos, hogy a vizsgált közel 500 csontváz és koponyamaradvány között ott rejtőznek Hunyadi Mátyás földi maradványai is, és tavaly sikerült a király két közvetlen, vér szerinti leszármazottjának minden kétséget kizáró azonosítása,

már csak egy hajszál választja el a kutatókat attól,

hogy megállapíthassák az egyik leghíresebb, világtörténelmi jelentőségű magyar uralkodó személyazonosságát is. Hunyadi Mátyás 1490. április 6-án halt meg Bécsben, halálának körülményei máig nem teljesen tisztázottak.

Hunyadi Mátyás és Beatrix királyné (rekonstrukció) Forrás: Network/Mátyás király klub

A királyt azonban nem a székhelyének megtett osztrák császárvárosban, hanem mint magyar uralkodót, a hagyományoknak megfelelően a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában temették el. Mivel Mátyás apjának, Hunyadi Jánosnak - aki a világraszóló 1456-os nándorfehérvári diadal után nem sokkal később a táborban kitört pestis áldozatául esett -, nincsenek meg a földi maradványai, ezért az uralkodó genetikai azonosításához a vér szerinti leszármazottja, Corvin János csontmaradványainak megvizsgálása mutatkozott a leginkább kézenfekvő megoldásnak.

Corvin János, Hunyadi Mátyás fiának portréja 1486-ból. A herceg fiatalon, 1504-ben halt meg Forrás: Wikimedia Commons

Apjával szemben Corvin János herceg sírja ugyanis ismert,

amit ráadásul a herceg 1504-ben bekövetkezett halála óta soha nem fosztottak ki, illetve dúltak fel. Erre figyelemmel 2020-ban Prof. dr. Kásler Miklós kezdeményezte a Hunyadi-Corvin ház archeogenetikai vizsgálatát, mint kiemelt projektet. Ehhez azonban szükségessé vált Corvin János hercegnek a horvátországi Lepoglavában, a Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatására felszentelt gótikus templomban található sírjának a felnyitása.

Mintavételre kiemelik Hunyadi Mátyás fiának a koponyamaradványát Lepogalavában Forrás: Magyarságkutató Intézet

Tudománydiplomáciai sikernek tekinthető, hogy ezt a nagy jelentőségű vizsgálatot horvát-magyar szakmai kooperációban sikerült elvégezni. Az eredeti sírgödörben talált koporsóban azonban a kutatók legnagyobb meglepetésére nem egy,

hanem két személy csontjait azonosították.

A Magyarságkutató Intézet munkatársai elvégezték a leletek antropológiai és genetikai vizsgálatát. Az extrém, tehát nem laboratóriumi körülmények ellenére a kutatók sikeres DNS-izolálást hajtottak végre.

Corvin János herceg (a képen balra) és fia, a hatéves korában meghalt Kristóf koponyája Forrás: Magyarságkutató Intézet

A radiokarbon-vizsgálat megerősítette a történelmi kormeghatározást, az elsődleges antropológiai vizsgálatok pedig Corvin János és gyermekkorú fia, Corvin Kristóf elhalálozáskori életkorával mutattak egyezést. Az úgynevezett STR módszerű genetikai analízis az apa-fiú kapcsolatot bizonyította, amit a teljes genomadatok is megerősítettek. A kutatás során tehát teljes sikerrel azonosították a Hunyadiak két utolsó leszármazottját, ami megnyitja az utat a közvetlen felmenő, Hunyadi Mátyás azonosításához is.

Hunyadi Mátyás fametszésű portréja a Thuróczi János-féle Chronica Hungarorum 1488-as kiadásában Forrás: Wikipedia

Dr. Horváth-Lugossy Gábor, a Magyarságkutató Intézet egykori főigazgatója korábban megerősítette, hogy az intézet birtokában van a Hunyadiak genetikai állománya, így a következő lépés most már Mátyás király földi maradványainak lesz az azonosítása. Az ezt célzó vizsgálatok pedig rövid időn belül, korszakalkotó eredménnyel zárulhatnak.