Egy amerikai egyetem kutatói megfejtették az óceán mélyén élő ultrafekete angolnák rejtélyét

A pelikánangolnáknak ultrafekete bőrük van, hogy a mélyóceánban, ahova nem hatol be a fény, odacsalogassák a prédát.

Az ultrafekete angonák függetlenül fejlődtek a mélytengerben, és a kutatók most úgy vélik, tudják, miért. Az új tanulmány bepillant a rejtélyes mélytengeri állatok viselkedésébe, melyek közül sok alultanulmányozott. A tudósok felfedezésüket július 11-én publikálták az Environmental Biology of Fishes magazinban. írja a Lice Science magazin.

Az ultrafekete angonák függetlenül fejlődtek a mélytengerben, és a kutatók most úgy vélik, tudják, miért - álca, amivel a prédát közelebb csalogatják ragyogó farkukkal, majd lenyelik őket. A felfedezés azt találta, hogy a szurokszerű pigmentáció valószínűleg többször, függetlenül fejlődött: a pelikánangolnák (Eurypharynx pelecanoides) őseinél és a sekélyebb angolnáknál, a kurtafarkú angolnáknál, a szalonkaangolnáknál, és a fűrészfogú angolnáknál. A felfedezést az Anguilloidei alosztályból származó angolnák elemzésével tették. Ez az alosztály magába foglalja az édesvízi angolnákat, a spagetti angolnákat és az átlátszó egyállkapcsú angolnákat.

Mike Ghedotti a tanulmány vezető szerzője, a denveri Regis Egyetem biológusa azt nyilatkozta a Live Science magazinnak, hogy nagyon keveset tudunk a mélyóceánról annak ellenére, hogy ez a legnagyobb szervezeti élőhely a Földön. A mélytenger vizsgálata drága és viszonyonylag ritkán történik a sekély óceán vizsgálatához képest.

Bár őket nagyobb mélységekben találták, a batipelágikus zónában, vagy mélytengerben, az angolnák elsősorban az óceán mélysötétség zónájában, 1.000-4.000 méter-rel a felszín alatt élnek és vadásznak; ez a régió olyan mély, hogy a napfény egyáltalán nem éri el.

Ebben az örök sötétségben álcázva, az angolnák teste eltorzult és furcsává vált (a pelikán angolna szája az egész állatvilág egyik legrugalmasabbja) és tevékenységüket majdnem lehetetlen nyomon követni.

A pelikánangolnáknak ultrafekete bőrük van, hogy a mélyóceánban, ahova nem hatol be a fény, odacsalogassák a prédát. Forrás: https://www.livescience.com/animals/fish/ultra-black-eels-keep-evolving-in-the-oceans-midnight-zone

A kutatók mikroszkóp alatt tanulmányozták a pelikán angolna bőrszövetét és furcsa koromfekete pigmentációt azonosítottak testszerte az állaton. Más angolnafajokat is tanulmányoztak és kiderült, hogy más batipelágikus angolnáknak (keskenyebb angolnák és kurtafarkú angolnák) is ultrasötét pigmentációjuk van, míg a sekélyebb mélyvízi pelágikus angolnáknak (szalonkaangolnák és fűrészfogú angolnák) kicsit kevesebb van belőle.
Bár pelikán angolnákat sosem látták vadászni (egyet nemrégiben észleltek táplálékkal a hasában első ízben), az állatok rossz úszók és úgy vélik, hogy a bioluminescensz farkával csalogatja a szájához a prédát, gyakran kis rákféléket, vagy tintahalat.

Az ultrasötét pigmentáció abszorbeálja a bioluminescensz fényt. Ettől az angolna farka a sötétséghez adaptlódott szemnek úgy tűnik, mintha egyedül lenne és oda csábítja a prédát. Amint az elbűvölt áldozatot a hatósugarába csalogatta az angolna, szája a szokásos méretének ötszörösére tágul és egészben lenyeli a prédát.

Videoklip egy pelikánangolnáról, aki egy nagy dudorral a gyomrában úszik a mélyóceánban. Forrás: https://www.livescience.com/animals/fish/ultra-black-eels-keep-evolving-in-the-oceans-midnight-zone

A fénnyel csalogatásnál fontos, hogy a préda csak a fényt lássa, és ne lássa a ragadozó többi részét. A halak különböző csoportjai sok különféle módon használják a biolumineszcenciát, az áldozat csalogatásán kívül, és a legtöbb esetben jobb, ha a saját lumineszcencia nem tárja fel testének többi részét.

(Forrás: Live Science: https://www.livescience.com/)