Barmok! Beraktatok egy sz.r űrhajóba! - ezek voltak a szörnyethalt űrhajós utolsó szavai
Vlagyimir Komarov a Szojuz-1 kabinjában
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Az 1960-as évek elején tetőző űrverseny első szakaszát egyértelműen a Szovjetunió nyerte meg. John F. Kennedy 1961. május 28-án a Kongresszus előtt megtartott híres beszédében a szovjet sikerekre adott válaszként hirdette meg az amerikai Hold-programot. Az elnök beszédét a szovjet politikai vezetés nyílt kihívásnak tekintette, és erre reagálva - a hidegháborús logika jegyében - utasítást adott a szovjet űrverseny fokozására. A politikai presztízsszempontok vezérelte sietségnek azonban komoly következménye lett, ami az űrkutatás történetének az első halálos kimenetelű tragédiájához vezetett.
Komolyan frusztrálták az amerikai politikai vezetést az első szovjet űrsikerek
A két nagy szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között kibontakozó űrversenyt egészen 1965-ig a szovjetek vezették. 1957. október 4-én a világtörténelemben elsőként a Szovjetunió állított földkörüli orbitális pályára egy műholdat, a Szputnyik-1-et. Ugyancsak szovjet űrkutatási sikernek számított az első élőlény, a Lajka kutya világűrbe juttatása, és e sikersorozatra Jurij Gagarin 1961. április 12-én végrehajtott űrutazása tette fel a koronát, aki első emberként jutott ki a kozmoszba.
Érthető módon az amerikai politikai és katonai vezetést
súlyosan frusztrálták a látványos szovjet űrsikerek.
(A hidegháború idején, bár ezt egyik fél sem hangoztatta, mindkét nagyhatalom űrprogramjában rendkívül komoly szerepet játszott a hadiipar és a katonai célú fejlesztések igénye.) A látványos szovjet sikerekre reagálva John F. Kennedy elnök 1961. május 28-án az élőben közvetített kongresszusi beszédében tett ország-világ színe előtt ígéretet arra, hogy Amerika még az évtized végéig embert juttat a Holdra.
Az amerikaiak a Holdra szállást teljesítő Apolló-program előkészítéseként 1964 áprilisában indították el a Gemini-programot. A Gemini-programnak a hosszabb idejű társas űrrepüléssel, valamint a bonyolultabb űrmanőverekkel, így különösen az űrhajók összekapcsolódásával kapcsolatos technikai tapasztalatszerzés volt a legfőbb célja. A Szovjetunió a Voszhod-program meghirdetésével felelt az új amerikai űrprojekt jelentette kihívásra.
A szovjetek az Egyesült Államokkal szembeni utolsó látványos sikerüket a Voszhod-program részként Alekszej Leonovnak, a Voszhod-2 asztronautájának 1965. március 18-án végrehajtott és az űrkutatás történetének első sikeres űrsétájával aratták.
A szovjetek bármi áron vissza akarták szerezni a vezetést
A Gemini-programmal az Egyesült Államok behozta lemaradását a szovjetekkel folytatott űrversenyben. 1965 márciusa és 1966 novembere között összesen tíz űrrepülést hajtottak végre, megelőzve a szovjeteket az orbitális pályán két űrhajó között elsőként végrehajtott sikeres dokkolással,
valamint megdöntve a leghosszabb űrséta,
továbbá az ember által a világűrben eltöltött idő addigi rekordját is. Az amerikaiakkal szemben a szovjetek ugyan nem hozták nyilvánosságra, de a kulisszák mögött ők is lázasan dolgoztak a saját Hold-programjukon.
A szovjetek számára a fő problémát a megfelelő hordozórakéta hiánya jelentette.
(Az amerikaiak részére a Saturn B típusú holdrakétát az a Werner von Braun fejlesztette ki, aki a második világháború idején a náci V-2 ballisztikus rakéta, a világűrbe kijutott első ember alkotta eszköz konstruktőre volt.)
A szovjet űrprogram atyjaként is emlegetett zseniális rakétamérnök, Szergej Pavlovics Koroljov 1966. január 14-én bekövetkezett halála után átmenetileg elakadt az addigi lendület a szovjet űrtechnikai fejlesztésekben. A legfőbb szovjet politikai vezetés már 1964-ben jóváhagyta a titkos Hold-programot.
A direktíva két irányt határozott meg: 1967-ben meg kellett volna kerülni a Holdat, a rá következő évben, 1968-ban pedig végre kellett volna hajtani a sikeres landolást az égi kísérőnk felszínén. E célok elérésére indították el – még Koroljov tervei alapján – a Szojuz hordozórakéták kifejlesztésének programját. Az amerikai Gemini űrhajók sikerei miatt azonban óriási politikai nyomás nehezedett a szovjet mérnökökre; Leonyid Iljics Brezsnyev az SZKP (a Szovjetunió Kommunista Pártja) főtitkára ugyanis minél előbbi új sikereket követelt.
Amíg szovjet részről 1965 novembere és 1967 márciusa között egyetlen kozmonauta sem járt a világűrben, ezzel szemben az amerikai Gemini űrhajók hét küldetést is teljesítettek ugyanebben az időszakban. A legfelső szovjet politikai vezetést módfelett bosszantotta az amerikaiak "előzése", és erre volt visszavezethető a Szojuz-1 startjának az erőltetése is, noha az új típusú űreszközzel még számos megoldásra váró műszaki probléma adódott.
Brezsnyev válaszra sem méltatta Gagarin figyelmeztető levelét
Az első emberes Szojuz-űrrepülésnek igen ambiciózus célokat kellett volna teljesítenie. A jóváhagyott repülési terv szerint a Szojuz 1-nek az orbitális pályán kellett volna találkoznia a később indított Szojuz-2-vel, hogy a két űrjármű összekapcsolódjon. Az eredeti terv szerint a Szojuz 2-ből két kozmonauta szállt volna át a Szojuz-1-be, méghozzá űrsétával, mert az űrkabinok kialakítása miatt nem volt lehetőség a belső átszállásra.
A Szojuz első három ember nélküli tesztrepülése azonban vagy nem sikerült, vagy pedig csak részben volt sikeresnek tekinthető.
A mérnökök e tesztrepülések alapján összesen 203 megoldandó műszaki problémát írtak össze,
amelyek elhárítása, illetve megoldása elkerülhetetlen lett volna a biztonságos repüléshez. Az 1967 áprilisára kitűzött küldetés teljesítésére a veterán kozmonautát, Vlagyimir Mihajlovics Komarovot választották ki a Szojuz-1 pilótájának, tartaléknak pedig Jurij Gagarint jelölték ki.
A kitűnő képességű Komarov nem először készült a világűrbe;
1964-ben a háromszemélyes Voszhod-1 parancsnokaként már járt a kozmoszban. Komarov és a tartalék párja, Jurij Gagarin is pontosan tisztában voltak a Szojuz problémáival, ezért mindketten az áprilisra tervezett start elhalasztását javasolták.
Jurij Gagarin a mérnökök hibajegyzékét kiegészítő mintegy kétszáz további problémát rögzítő listát készített, amit közvetlenül az SZKP főtitkárának, Leonyid Iljics Brezsnyevnek küldött el. Gagarin észrevételeire azonban nem jött válasza Kremlből, mert a legnagyobb valószínűséggel a levelét be sem mutatták a főtitkárnak.
A hivatalos szovjet verzió szerint Komarov higgadt maradt az utolsó pillanatokban is
Vlagyimir Komarov a súlyos műszaki kifogások ellenére is teljesítette a parancsot, és 1967. április 23-án a bajkonuri űrrepülőtérről a Szojuz-1-gyel a magasba emelkedett. A kisebb-nagyobb meghibásodások már azután elkezdődtek, hogy a Szojuz-1 földkörüli pályára állt. Az űrhajó energiaellátást biztosító két napelem közül az egyik nem nyílt ki, ami miatt áramhiány keletkezett az űrkabinban.
Ugyancsak tönkrement a fedélzeti optikai szenzor, a fő és a pályamanőverek végrehajtására szolgáló másodlagos hajtóművekből pedig szivárgott az üzemanyag.
Komarov megpróbálta kinyitni a beszorult napelemet az űrkabin megforgatásával, de a manőver nem járt sikerrel.
Időközben Bajkonurban elromlott az időjárás, ami miatt lefújták a Szojuz-2 startját. A jelzett meghibásodások és a Szojuz-2 repülésének törlése miatt az irányítás közölte Komarovval, hogy leállítják a küldetést, és a visszatérés megkezdésére adtak utasítást.
Komarov a manőver megkezdése előtt pihent egy keveset, mivel az orientációs rendszer meghibásodása miatt teljes egészében kézi vezérléssel kellett végrehajtani a bonyolult leszállási műveletet. A később közzétett hivatalos szovjet álláspont szerint Komarov a fékezőhajtómű bekapcsolásakor tett utoljára jelentést, mely szerint elmondta, hogy „jól érzi magát, és ismét kérte, hogy ne aggódjanak."
A légkör alsó sűrű rétegeibe érve újabb és végzetesnek bizonyult probléma lépett fel,
mert nem nyílt ki a fő fékezőernyő, a kinyílt tartalékernyők pedig összecsavarodtak, ezért nem, illetve csak kisebb részt teltek meg levegővel.
A visszatérő kabin emiatt nagyjából 50m/másodperc sebességgel Orszktól 65 kilométerre a földnek csapódott, Komarov pedig azonnal szörnyethalt. A becsapódás miatt a fékezőhajtóművet kiszolgáló üzemanyagtartályok felrobbantak,
tűzgolyóvá változtatva a Szojuz-1 kabinját.
A tűz eloltására tett kísérletek ellenére a kabin csaknem egy órán át égett, a szörnyethalt Komorov teste a pokoli hőségben pedig egy félméteres elszenesedett torzóvá zsugorodott.
Az amerikaiak másként tudják
Ma már ismert, hogy mind az amerikaiak, mind pedig a szovjetek folyamatosan kémkedtek egymás űrtechnológiája után, és változatos módszerekkel igyekeztek kikémlelni a rivális űrtitkait. A Szojuz-1 tragédiája után Komarovot nemzeti hősként ünnepelték a Szovjetunióban. Az űrhajós halálával, illetve a balesettel kapcsolatban közzétett hivatalos szovjet közlemény szerint Vlagyimir Mihajlovics Komarov végig nyugodtan viselkedett, ráadásul semmilyen problémát nem tapasztalt a repülés során.
Ezzel azonban akadt egy kis probléma, mert az amerikaiak – állítólag - sikeresen lehallgatták Komarov és a földi irányítás között a tragédia előtti pillanatokban lezajlott párbeszédet,
ami teljesen mást mutat ezekről a drámai pillanatokról, mint a hivatalos közlemény.
A fékezőhajtómű bekapcsolása után elhangzott utolsó párbeszéd során az amerikai rádiólehallgatók szerint Komarov ugyanis a következők szerint fakadt ki: „Barmok! Beraktatok egy sz.r űrhajóba! (...) Iránytóközpont, nem tudom irányítani az űrhajót, nem hallak titeket!"
Majd pedig:
Az életem múlik rajta, beszéljetek már hangosabban ti barmok!
Ezután megszakadt az adás. Az állítólagos párbeszédet az alábbi felvételen lehet meghallgatni.
Bárhogy is történt a szomorú eset, Komarov tragédiája újfent azt tudatosította, hogy az űrkutatás, pontosabban az űrutazás fokozott veszélyekkel járó tevékenység. Komarov halála után ez többször is bebizonyosodott, így többek között az Apollo-1, a Challenger-űrrepülőgép, illetve a Columbia tragikus pusztulásával.