Négymillió dollárért kelt el egy repülő őshüllő csontváza

Pteranodon
Az árverésre került Pteranodon-fosszília
Vágólapra másolva!
Négymillió dollárért kelt el egy repülő őshüllő, egy Pteranodon csontváza a szerdán este New Yorkban megtartott árverésen - közölte a Sotheby's aukciósház.
Vágólapra másolva!

Ez volt az egyik valaha élt legnagyobb repülő állat

Az árverésre került őslény egy hatméteres szárnyfesztávolságú, hatalmas, madárszerű állat volt, amely körülbelül 85 millió évvel ezelőtt a késői kréta korban élt. Az őshüllőt Hórusznak nevezték el a sólyomfejű egyiptomi isten után, és 2002-ben fedezték fel Kansasban, egy olyan területen, amely a krétakorban egy Észak-Amerikát kettészelő beltenger lehetett - közölte a Sotheby's.

Az árverésre került Pteranodon-fosszília Forrás: AFP/Timothy A. Clary

A Pteranodon a valaha élt legnagyobb szárnyas lények egyike,

és a víz felett repülve, hosszú csőre segítségével fogott halat. Az árverésre bocsátott példány csontjai szinte teljes épségben fennmaradtak, ami ekkora méretben rendkívüli ritkaságnak mondható. Az aukciósház becsüsei előzetesen nem zárták ki, hogy a maradványok leütési ára eléri a hatmillió dollár is.

(Forrás: MTI/dpa)