Megvan, hogy mi lehet az Ausztráliában partra sodródott titokzatos tárgy

roncs
A szakértő szerint meglepő, hogy egy űreszköz ekkora darabja viszonylagos épségben maradhatott
Vágólapra másolva!
Vélhetően egy űrrakéta hajtóművének a burkolata az a nagyméretű hengeralakú tárgy, amelyre a hét végén bukkantak rá az ausztrál tengerpart egy elhagyatott pontján - jelentette be szerdán az ország űrügynöksége (ASA).
Vágólapra másolva!

Vélhetően egy indiai hordozórakéta részét mosta ki az óceán

A hivatal a Twitteren azt közölte, folytatódik a tárgy azonosítása, a vizsgálat során más országokkal is együttműködnek. A kétméteres, fémből készült rejtélyes tárgyat Green Head településnél, 250 kilométerre a nyugat-ausztráliai Perth-től találták meg szombaton, és bár a hatóságok először lezárták a területet, a lakosságot pedig óvatosságra intették, a vizsgálat során később megállapították, hogy az nem jelent veszélyt.

A szakértő szerint meglepő, hogy egy űreszköz ekkora darabja viszonylagos épségben maradhatott Forrás: 7NEWS/NO/Pauline Horton / 7 News

A Nyugat-ausztráliai Egyetem közlése szerint a partra sodródott tárgy vélhetően egy néhány hónappal ezelőtt felbocsátott indiai rakéta része.

(Forrás: MTI/Reuters)