Díszes márványfej rejtőzött a római tér alatt

márványfej
Egy római kori nőt ábrázoló márványfejet találtak a Piazza Augusto Imperatore téren
Vágólapra másolva!
A régészek egy márványszobor fejét tárták fel a római Piazza Augusto Imperatore téren, a Via di Ripetta sarkának közelben, a Tiberis folyó mentén végzett ásatások során. A felfedezésre a tér átalakítási munkálatai során került sor, amelyet a fasiszta rezsim azért hozott létre 1937-ben, hogy emelje az Augustus mauzóleum dicsfényét.
Vágólapra másolva!

Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek, a mauzóleum egy nagyméretű síremlék, amelyet Augustus római császár építtetett Krisztus előtt 28-ban, az actiumi csatában aratott győzelme után.

Az építmény alaprajza kör alakú, átmérője 90 méter, magassága 42 méter, és eredetileg kúpos tetővel fedett, amelyen Augustus hatalmas bronzszobra állt.

Ennek helyreállítása Mussolini nagyszabású római átalakítási tervének részét képezte, aki az olasz fasizmus törekvéseit össze kívánta kapcsolni a Római Birodalom egykori dicsőségével. Mussolini ugyanis úgy tekintett magára, mint aki szorosan kapcsolódik Augustus vívmányaihoz, és saját személyét „újjászületett Augustusként" aposztrofálta, aki készen áll arra, hogy az „olasz felsőbbrendűség új korszakát indítsa el".

Egy római kori nőt ábrázoló márványfejet találtak a Piazza Augusto Imperatore téren Forrás: Rome City Hall

Az olasz hatóságok bejelentették 2017 januárjában, hogy az egyik nagy távközlési vállalat támogatást nyújt az Augustus mauzóleum restaurálási projektjéhez, ami így az 1970-es évek óta először nyílhat meg a nagyközönség előtt.

A Piazza Augusto Imperatore téren ásatásokat végző régészek most egy római kori nőt ábrázoló márványfejet találtak. Ahogy rámutattak, a fej női vonásai világosan kirajzolódnak és olyan részletek fednek fel, mint a hajhullámok, az ajkak, az orr és a szemek.

– mondta Roberto Gualtieri, Róma hivatalban lévő polgármestere a HeritageDaily online tudományos portálnak.

A régészek és restaurátorok most a lelet tisztítását és tanulmányozását végzik.