Megszületett az első vöröspandakölyök a debreceni állatkertben

vöröspandakölyök
A kölyök állapota már lehetővé teszi az állatorvosi vizsgálatot
Vágólapra másolva!
Első alkalommal született vöröspandakölyök a debreceni állatkertben - jelentette be a park igazgatója a helyszínen sajtótájékoztatón csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Tíz éves előkészítő munka előzte meg a ritka szaporulatot

Nagy Gergely Sándor elmondta: Maci, a park nőstény vörös pandája június 18-án adott életet első egészséges utódjának. A bő öthetes apróság kezdettől fogva szépen gyarapodik és erősödik anyja gondoskodása mellett, így elérkezett az idő állatorvosi vizsgálatára és a sajtónak történő bemutatására - tette hozzá.

A kölyök állapota már lehetővé teszi az állatorvosi vizsgálatot Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A sajtótájékoztató keretében megtartott vizsgálat alapján kiderült, hogy a kölyök állapota kifogástalan, neme nőstény, nevéről pedig a látogatók bevonásával döntenek a jövőben. A jó étvágyú és szépen gyarapodó, 410 grammos pandát a következő napokban a szerencsés látogatók egyre nagyobb eséllyel pillanthatják meg a kifutóban - jelezte Nagy Gergely Sándor.

A nemrég született vörös macskamedvekölyök (Ailurus fulgens) Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester kezében a debreceni állatkertben 2023. július 27-én. A vörös pandaként is ismert nőstény vörös macskamedve június 18-án született Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az igazgató emlékeztetett rá, hogy a debreceni szaporulat egy évtizedes előkészítő munka eredménye:

2013-ban kezdtek a vöröspanda-bemutató építésébe, ahova 2014 tavaszán a franciaországi Asson állatkertjéből érkeztek a Pici és Maci névre keresztelt ikerlányok. A nemzetközi tenyészprogram következő lépéseként 2020 nyarán végre hím is érkezett hozzájuk a fiatal Pandita személyében, a dortmundi állatkertből.

Noha ragadozó, de leginkább bambuszrügyeket eszik

A másik nőstény, Pici 2021 márciusában a fajmentő program részeként a Himalája déli részén fekvő Dardzsiling állatkertjébe utazott, amely kifejezetten az őshonos fajok tenyésztésére és visszatelepítésére szakosodott. A vöröspandakölyök világra jötte - amely az elmúlt egy év 80. születése Európában - a fajmegőrzési célú állatkerti állomány fennmaradása szempontjából is fontos előrelépést jelent - magyarázta Nagy Gergely Sándor.

A nemrég született vörös macskamedvekölyök apja a debreceni állatkertben Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Hozzátette: a Himalája, Észak-Burma, valamint a kínai Szecsuán és Jünnan tartományok magashegyi erdőiben őshonos vörös vagy kis panda, illetve vörös macskamedve

a macskamedvefélék családjának egyetlen ma élő tagja.

Tudományos nevét - Ailurus fulgens, vagyis "ragyogó macska" - Frédéric Cuvier 19. századi francia zoológustól kapta, akit valósággal elvarázsoltak macskaszerű vonásai és színpompás bundája.

A kölyök egészséges, és jól érzi magát Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Bár rendszertani besorolása szerint ragadozó, tápláléka jórészt bambuszból áll, amelynek fogyasztásában nagy segítségére van hüvelykujjszerűen módosult mellső csuklócsontja.

Nagy sikere ez a fajmentési programnak

Életterének drasztikus zsugorodása és az illegális kereskedelem következtében vadon élő populációját ma tízezernél kevesebb felnőtt egyedre becsülik, ezért a faj veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.

A kis, vagy vörös panda (Ailurus fulgens) eredeti élőhelye a Himaláa vidéke Forrás: Wikimedia Commons/Melczer Zsolt

Érdekesség, hogy a nepáli eredetű panda elnevezést - amelynek jelentése bambuszevő - először erre a vörös pandára használták, és csak később kapta meg a medvefélékhez tartozó óriáspanda a két faj étrendbeli hasonlóságai alapján - ismertette Nagy Gergely Sándor.

A pandakölyök-bemutatón részt vevő Papp László (Fidesz-KDNP) debreceni polgármester felidézte, hogy az idén 65 éves állat-és növénykertnek helyet adó Nagyerdő elnyerte az ország legszebb erdeje címet.

A kölyöknek egyelőre még nincs neve, a névadáshoz a közönség közreműködést is igénybe veszi az állatkert Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A vöröspanda-szaporulat kapcsán megjegyezte, hogy a debreceni állatkert kétszáz állatfaj kilencszáz egyedének az otthona.

(Forrás: MTI)