Borzalmas betegség teszi tönkre egyre több nő életét

Március 30. az endometriózis világnapja: te mennyit tudsz a betegségről?
Korábban senki sem gondolta, hogy az endometriózist bakteriális fertőzés okozhatja
Vágólapra másolva!
Egy, az emberi száj- és bélflórában élő gyakori baktérium lehet az oka az endometriózis kialakulásának – írja egy frissen publikált kutatás.
Vágólapra másolva!

Statisztikák szerint világszerte több millió nő szenved a tartós, erős hasi fájdalommal, menstruációs görcsökkel járó, a teherbeesést megnehezítő vagy épp ellehetetlenítő betegségben. A szakértők a mai napig nem tudják pontosan megmondani, miért alakul ki sokaknál ez az állapot.

Egy új tanulmányban a Nagoya Egyetem és más japán intézmények kutatócsoportjai 79 endometriózisban szenvedő és 76 egészséges nő szövetmintáit elemezték, és szoros összefüggést találtak a Fusobacterium és a betegség megjelenése között.

Endometriózis alatt azt az állapotot értjük, amikor a méh belsejét bélelő nyálkahártya (endometrium) nem csak a méhben van jelen, hanem máshol is, például a a beleken, petefészkeken, petevezetékeken.

A vizsgálat során a kutatóknak sikerült azonosítaniuk a baktériumot a betegek többségének méhnyálkahártyájában.

Míg az endometriózisban szenvedő nők 64 százalékának méhnyálkahártyájában jelen volt a baktérium, addig az egészséges nők mindössze 10 százalékában észlelték a mikrobát a nem kívánt helyen.

A tanulmány – amely a Science Translational Medicine című folyóiratban jelent meg - azt a megállapítást tette, hogy ha a kártékony baktériumot ki tudnák irtani, az egy lehetséges kezelési módja lenne az endometriózisnak.

Korábban senki sem gondolta, hogy az endometriózist bakteriális fertőzés okozhatja Forrás: Shutterstock

Egereknél működött az antibiotikum, embereknél kérdéses a hatása

A kezdeti megfigyelés után a kutatók egérmodelleket használtak a kapcsolat további vizsgálatára. Azt találták, hogy ha az egereket fusobaktériummal fertőzték, akkor az endometriózisos elváltozások száma is emelkedett. Miután az egereket antibiotikummal kezelték, az esetek száma és súlyossága is jelentősen csökkent.

A Fusobacterium egyes törzsei ártalmatlanok, mások azonban súlyos fertőzéseket okozhatnak az emberekben. A fusobaktériumokat olyan szájüregi betegségekkel hozzák összefüggésbe, mint a fogágybetegség és a mandulagyulladás. A mostani az első alkalom, hogy a baktérium és a női reproduktív rendszer betegsége között kapcsolatot figyeltek meg.

A tanulmány egyik szerzője, Yutaka Kondo áttörésnek nevezte a felfedezést.

- idézi Kondót a Washington Post.

A kutató ugyanakkor hozzátette: az eredmények egyelőre csak kis mintás tanulmányon alapulnak, így nem javasolja, hogy jelen helyzetben az egereknél alkalmazott antibiotikumos kúrát embereknél is kipróbálják. Az sem egyértelmű továbbá, hogy a betegség kialakulása kizárólag a baktériumhoz köthető, vagy sokkal komplexebb folyamat áll a háttérben.

Mindenesetre a további vizsgálatok könnyen újfajta és hatékony terápiás lehetőségek kifejlesztéséhez vezethetnek, véli Kondo.