Föld alatt virágzó pálmát találtak

A föld alatti virágzást eddig 89 nemzetség és 33 növénycsalád 171 fajánál figyelték meg
Vágólapra másolva!
Föld alatt virágzó újabb pálmafajt fedeztek fel Borneón.
Vágólapra másolva!

A tudósok a délkelet-ázsiai szigeten élő növénynek a Pinanga subterranea nevet adták. Bár a helybeliek jól ismerik ezt a növényt, és fogyasztják is piros, lédús gyümölcsét, a tudósok, akik korábban már 300 pálmafajt írtak le a szigeten, mindeddig nem azonosították új pálmafajként.

William Baker, a Kew-i Királyi Botanikus Kertek vezető kutatója elmondta, hogy az új pálmafaj meglepetést okozott és számos kérdést is felvetett, köztük, hogy miért így fejlődött ez a pálmafaj, mi porozza be a pálmát, és hogyan találja meg a beporzó a virágokat a föld alatt?

Jelenleg a tudomány mintegy 2500 pálmafajt ismer, ám ezek felét kihalás fenyegeti.

A Pinanga subterranea Borneó nyugati részének esőerdeiben található meg elszórtan. A kutatók figyelmét Paul Chai malajziai botanikus, a Pinanga chaiana pálmafaj névadója, a tanulmány társszerzője hívta fel az új pálmafajra. Mint a PALMS című folyóiratban publikált tanulmányból kiderült, 1997-ben látta meg először a növényt véletlenül, mikor más pálmákról készített fotókat.

A föld alatti virágzást eddig 89 nemzetség és 33 növénycsalád 171 fajánál figyelték meg Forrás: Randi Agusti

A Kew tudósai, Benedikt Kuhnhauser, Peter Petoe és William Baker 2018-ban a Lanjak-Entimau természetvédelmi területen gyűjtötték be a pálma több példányát, hogy megvizsgálják. A felfedezés arra is rávilágított, hogy a tudományos közösségnek szorosabban együtt kellene működnie a helyi őslakossággal, hiszen a helybeliek már régen ismerték ezt a pálmafajt, saját nyelvükön több elnevezést is adtak neki.

A növények túlnyomórészt a föld fölött hoznak virágot. A föld alatti virágzást eddig 89 nemzetség és 33 növénycsalád 171 fajánál figyelték meg.

(MTI/PA Media/dpa)