Magyar fejlesztés: mesterséges intelligenciával harcolnak a bőrrák ellen

melanoma bőrrák bőrgyógyászati vizsgálat nagyító
A bőrrák szűróvizsgálat évente ajánlott
Vágólapra másolva!
Időben felismerni egy bőrelváltozás rosszindulatúvá válását életeket menthet. Ez a célja az Emdee Bőr mesterséges intelligencián alapuló ingyenes applikációnak - írta meg a Forbes.
Vágólapra másolva!

A melanoma, vagyis a festéksejtekből kiinduló rosszindulatú, invazív, erősen áttétképző daganata egyre több halálos áldozatot szed világszerte. Ez a 17. leggyakoribb halálok világszerte.

Évente mintegy 1,5 millió új bőrrákos esetet diagnosztizálnak, a WHO adatai szerint 2020-ban több mint 57 ezer ember halt meg ennek következtében.

A Semmelweis Egyetem és az ELTE közös projektjében Ulbert Attila vezetésével Emdee Bőr (Emdee Skin) néven mesterséges intelligencián (AI) alapuló platformot hoztak létre, amely egy ingyenesen letölthető telefonos applikáció és webes felület.

Az alkalmazás segítségével pár másodperc alatt megvizsgálhatjuk gyanúsnak tűnő anyajegyeinket, bőrelváltozásainkat,

így gyorsan megerősítést kaphatunk ha orvoshoz kell fordulnunk.

– mondta Ulbert Attila.

Az applikációnak automatikus UV-figyelmeztető funkciója is van.

Ulbert Attila informatikus szakértőként mesterséges intelligencia platformokkal foglalkozik telekommunikációs területen, és mindig vágyott arra, hogy valami kézzel foghatót hozzon létre, amivel valóban segíthet az embereken.

A Stanford egyetem kutatói 2017-ben mutatták be kutatási eredményeiket, amelyet felhasználva megszülethetett az applikáció.

Az alkalmazás tizenhat féle bőrelváltozást (melanomát, szemölcsöt, anyajegyet) képes felismerni, osztályozni.

Az eredmények alapján pedig javaslatot tesz a következő lépésre: van-e ok az aggodalomra, vagy alacsony kockázatot jelent-e a bőrelváltozás.

Az elmúlt években az Emdee Skin több mint 21 ezer beküldött fotót elemzett, a fals pozitív eseteket levonva az alkalmazás 810 valós melanomát és 916 valós basaliómát azonosított.