A papagájok is szeretnek videocsevegést folytatni madártársaikkal

papagáj, telefon
Egy elragadó kísérlet azt mutatja, hogy a papagájok is szeretnek videocsevegést folytatni barátaikkal
Vágólapra másolva!
Az amerikai Northeastern Egyetem és az MIT Media Lab kutatói, valamint az Egyesült Királyság Glasgow-i Egyetem kutatói által nemrégiben végzett tanulmány eredményei megmutathatják, hogyan tudunk a lehető legjobb módon gondoskodni a háziállatként tartott papagájokról.
Vágólapra másolva!

Fokozott mértékben énekeltek

A kutatásban összesen 15 papagáj vett részt, akik más papagájokat hívhattak fel (persze segítséggel) okostelefonokon és táblagépeken.

A madarak általában annyi hívási időt használtak erre, amennyit megengedettek nekik, ami közben fokozott mozgást, éneklést és játékot mutattak.

Úgy tűnt, hogy barátságok is szövődtek: a madarak erős preferenciát mutattak, ha választhattak, hogy melyik papagájt hívják fel. A legnépszerűbb egyedek azok voltak, akik a legtöbb hívást kezdeményezték, ami a szakemberek szerint a társadalmi kölcsönösség bizonyos szintjére utal.

Egy elragadó kísérlet azt mutatja, hogy a papagájok is szeretnek videocsevegést folytatni barátaikkal Forrás: Matthew Modoono/Northeastern University

– mondta Ilyena Hirskyj-Douglas, a Glasgow-i Egyetem informatikusa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Az Egyesült Államokban mintegy 20 millió papagáj él háziállatként és azt szerettük volna megvizsgálni, hogy hogyan viselkednek a madarak videohívás közben.

A kutatók feltették a kérdést: ha lehetőséget adnánk nekik, hogy más papagájokat hívjanak, vajon hogyan döntenének, és hogy ez vajon mennyivel tenné jobbá a madarak életét?

Ahogy rámutattak: a papagájok a legokosabb állatok közé tartoznak, így ehhez a tanulmányhoz tökéletesek alanynak bizonyultak.

Amellett, hogy a látásuk elég jó ahhoz, hogy értelmezze a az előttük lévő képernyőn látott mozgásokat, nagyon hangosak is.

Tudták, hogy más madarakkal lépnek kapcsolatba

A kezdeti kéthetes kiképzési időszakban a papagájokat megtanították csengőt csengetni, ami után a gondozójuk vitt nekik egy táblagépet a videohívás kezdeményezéséhez. Ez később lehetővé tette a madaraknak, hogy

önként is kezdeményezzenek hívást, amely akár öt percig is eltarthatott, de hamarabb véget érhetett, ha stressz érte őket, megszakadt a vonal vagy ha a madár egyszerűen csak otthagyta az eszközt.

A papagájtulajdonosok később arról számoltak be, hogy megnőtt a kötődés a házi kedvenceikkel. Úgy tűnt, hogy a madarak élvezték az emberektől és a papagájoktól kapott extra figyelmet.

A következő két hónap során a szakemberek összesen 147 hívást naplóztak egy olyan hívássorozatban, amelyet egyes tulajdonosok „transzformatívnak" neveztek.

– mutatott rá Jennifer Cunha, a massachusettsi Northeastern Egyetem informatikus munkatársa. – Úgy tűnt, hogy a papagájok felfogták, hogy valóban kapcsolatba lépnek más madarakkal a képernyőn, és viselkedésük gyakran azt tükrözte, amit az ilyen típusú madarak közötti valós interakcióktól várnánk.

Hozzátette: a vizsgálatban résztvevő tulajdonosok mindegyike azt mondta, hogy továbbra is szeretnék használni a rendszert a papagájukkal a jövőben.

Szakemberek szerint az elszigeteltség és az unalom pszichológiai problémákhoz vezethet a madaraknál, amelyek többféleképpen manifesztálódhat:

megrághatják például a ketrec rácsait, megtéphetik saját tollaikat, vagy túlzottan ringatózhatnak az ülőrudakon.

A madarak a videócsevegések közben azonban ugyanazokat a hívás- és válaszadási tevékenységeket végezték, mint a vadonban, ami a tudósok szerint azt sugallja, hogy mindez segíthet nekik „visszatérni a társas világba".