Észrevette, hogy előnyben részesíti a bal oldalról érkező hangokat?

hallás, suttogás, titok
A bal fülünk könnyebben képes azonosítani az érzelmi tónust valaki hangjában
Vágólapra másolva!
A Lausanne-i Svájci Szövetségi Technológiai Intézet (EPFL), a Lausanne Egyetemi Kórház és a svájci Lausanne Egyetem idegtudósai furcsa dolgot fedeztek fel a kellemes hangok érzékelésében.
Vágólapra másolva!

Összesen tizenhárom felnőtt agyvizsgálata szerint az olyan, pozitív emberi hangok, mint például a nevetés, erősebb idegi aktivitást váltanak ki az agy hallórendszerében, ha bal oldalról halljuk őket. Ez a szakemberek szerint arra utal, hogy az emberi hallókéreg speciálisan az olyan hangok irányába van „beállítva", amelyek boldoggá tesznek minket.

Hogy miért alakult ki ez preferencia, az még nem világos és ezek a kísérletek is csak a hallókéreg aktivitásának változásaira összpontosítottak.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a bal fülünk könnyebben képes azonosítani az érzelmi tónust valaki hangjában, ami valamilyen mögöttes specializációra utal. És mivel a bal fül először a hallókéreg jobb féltekéjébe táplálja az információkat, a tudósok azt feltételezték, hogy az agy jobb oldala jobban feldolgozza az érzelmeket, mint a bal. A legújabb eredmények azonban azt sugallják, hogy ez talán mégsem igaz.

A bal fülünk könnyebben képes azonosítani az érzelmi tónust valaki hangjában Forrás: Pinterest

A Frontiers in Neuroscience című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint

amikor a vizsgálat résztvevői három különböző irányból – balról, középről vagy jobbról – boldog emberi énekhangokat hallgattak, a hallókéreg mindkét oldala aktiválódott.

A csak a bal oldalon hallott felvételek azonban sokkal erősebb neurológiai választ váltottak ki.

– mondta Sandra da Costa, az EPFL neurológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Azt is kimutattuk, hogy a semleges vagy negatív érzelmi valenciájú vokalizációk, például értelmetlen magánhangzók vagy ijedt sikolyok, valamint az emberi vokalizációtól eltérő hangok nem mutatnak ilyen asszociációt a bal oldallal.

Hozzátette: a zaj iránya nyilvánvalóan befolyásolhatja a hang minőségét, főként ha egy mentőautó szirénájára gondolunk, ahogyan felénk halad, majd távolodik. Mert ez is befolyásolhatja az érzékelésünket.

A kutatók szerint a bizonyos irányokból érkező bizonyos zajokra való fokozott érzékenységnek evolúciós múltja lehet. Az ember túlélése a múlt évezredekben kétségtelenül azon múlott, hogy különösen gyanakvó lett a hátulról érkező hangokkal szemben.

Az emberi hangok érzelmekre való baloldali elfogultsága azonban nem ilyen könnyen magyarázható, így további kutatásokat terveznek a témában.