Ilyen eszközzel mutatták be a halálos maja labdajátékokat

maja, maják
A maja labdajátékok gyakran jártak halálos áldozatokkal
Vágólapra másolva!
A régészek egy labdajáték-jelzőt fedeztek fel Chichén Itzá-ban, amely a maja labdapályákat ábrázolja. Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek, a prekolumbiai várost a terminális klasszikus időszakban építette a maja nép, amely az északi maja síkság egyik fontos központja volt a késő klasszicizmus (Krisztus után 600-900), a terminális klasszicizmus (Krisztus után 800-900) és a posztklasszikus időszak (Krisztus után 900-1200) korai szakaszai között.
Vágólapra másolva!

Az egyszerűen „pelota" (magyarul „labda"") néven ismert maja labdajáték eredete több mint 3000 évvel ezelőttre vezethető vissza, amely fontosságát a Popol Vuh is kiemeli, amely a K'iche' nép és uralkodóik történetét meséli el.

Magát a játékot úgy ábrázolják, mint a „sötétség és a fény erői közötti csata újrajátszásának módját", a megújulás vallási eseményét, amelyet a maják a további létezésük szerves részének tekintettek.

Ezzel és az áldozatok bemutatásával az istenek iránti odaadásukat fejezték ki.

A tudósok véleménye arról azonban megoszlik, hogy kik lettek a játékok során a rituális gyilkosságok célpontjai, és milyen gyakran került sor ilyen áldozatokra.

A „Vörös Háznak" is nevezett Casa Colorada építészeti komplexumban végzett ásatások során a régészek egy labdajáték-jelzőt találtak, amely a terminális klasszikus vagy korai posztklasszikus korból származik.

A jelző 32,5 centiméter átmérőjű és akár 40 kilogramm súlyú, a felületét egy úgynevezett domborműves csík díszíti, amely egy ikonográfiai belső teret vesz körül, és amelyben két figura található, amelyeket maja labdajátékosoknak értelmeztek.

A maja labdajátékok gyakran jártak halálos áldozatokkal Forrás: INAH

A feliratok sávja 18, úgynevezett kártussal (az a hosszúkás keret, a neveket írták) jelzi a 12 Eb 10 Cumku dátumot, ami Krisztus után 894-es lehetséges dátumra utalhat.

– mondta a vésett kép leírásaként Santiago Alberto Sobrino Fernández régész a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Az arccal egy vonalban egy tekercs van, amely lélegzetként vagy a hangként értelmezhető.

Hozzátette: az ellenfél egy „kígyóturbán" néven ismert fejdíszt visel, amelynek ábrázolása több helyen is látható Chichén Itzá-ban.