Drámai videón a katasztrófába fulladt holdraszállási kísérlet

Vágólapra másolva!
Valami nagy baj történt a holdraszállás pillanataiban, hirtelen minden kapcsolat megszűnt. A kutatók kétségbeesve nézték végig, ahogy megsemmisül az álmuk.
Vágólapra másolva!

Egy japán űrhajó ma magyar idő szerint kora este megkísérelte az első magánfinanszírozású holdraszállást, amelyet élőben közvetítették - írja a Blikk.

A iSpace decemberben indította el a Holdra a Hakuto-R Series 1 leszállóegységét a SpaceX Falcon 9 rakéta fedélzetén.

Az űrjármű már március 21-e óta a Hold körüli pályán keringett. Ma pedig leereszkedett volna az égitest felszínére.

Az esemény jelentős mérföldkő lehetett volna az űrkutatásban, mert ez lett volna a magántőke belépője azoknak a projekteknek a finanszírozásába, amelyekre eddig csak nagy vagy gazdag államok költöttek pénzt. Csak, hogy a holdraszállás nem valósult meg.

A landolás előtt mindössze néhány pillanattal a földi irányítás elvesztette a kommunikációt a szerkezettel.

Hosszas, feszült percek után megszakították az élő bejelentkezést, majd amikor újra élőben kapcsolták az irányítóközpontot, az egység vezetője arról számolt be:

– mondta szomorúan, majd el is köszöntek a nagyjából 60 ezer online nézőtől.

Azt azonban máris megígérték, hogy nem adják fel a Hold meghódítását, és újabb missziókat indítanak.

A kritikus pillanatokat az élő videó 32. percétől láthatják: