Az elfeledett felfedező, aki vitorlásokkal hajózta körbe a Földet

Az USS Vincennes Charles Wilkes expedícióján

Kétszázhuszonöt éve, 1798. április 3-án született New Yorkban Charles Wilkes amerikai tengernagy, felfedező, sarkkutató, az utolsó, aki csupán vitorlásokkal hajózta körbe a Földet, és akiről az Antarktisz egy részét elnevezték.

Behatóan tanulmányozta a Rhode Island-i Narragansett-öblöt

Charles Wilkes egyik őse London polgármestere volt, őt szülei korai halála után nagynénje, Elizabeth Ann Seton (az első amerikai szent, a Szeretet nővérei rend alapítója) nevelte fel. A franciául is kiválóan beszélő Wilkes a Columbia Egyetem elvégzése után 1815-ben kezdett szolgálni egy kereskedelmi hajón, majd 1818-ban lett kadét a haditengerészetnél.

1826-ban hadnaggyá léptették elő, 1833-ban – miután behatóan tanulmányozta a Rhode Island-i Narragansett-öblöt –, a Haditengerészeti Obszervatórium és a Vízrajzi Hivatal által létrehozott felszerelés- és térképraktár felügyelőjévé tették.

Charles Wilkes az 1838–1842 közötti expedícióján Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Naval Academy Museum

Charles Wilkes 1838-ban – mivel több, őt a rangsorban megelőző tiszt visszautasította a felkérést – megbízták az első amerikai Csendes-óceáni tudományos expedíció vezetésével. Wilkes a legmodernebb műszerekkel felszerelt hat vitorlás élén, képzett tudósok társaságában indult útnak, küldetésének hivatalos célja a Csendes-óceán déli részének jobb megismerése, a kereskedelem és a hajózás elősegítése, a tudomány határainak kiterjesztése és a tudás növelése volt, gyakorlati célként többek között a bálnavadászat tanulmányozását és a déli mágneses sark felkutatását tűzték ki.

Nem részesült hősnek kijáró fogadtatásban

Az expedíció körülhajózta Dél-Amerikát és elérte az Antarktisznak az Indiai-óceánnal határos, a keleti hosszúság 100-160 foka közti partvidékét, mindent összevetve 2700 kilométert hajóztak fából készült vitorlásaikkal a jég peremén és számos ponton megfigyelték a szárazföldet.

Úton hazafelé 1840-ben horgonyt vetettek a Fidzsi-szigeteken, ahol két matrózának meggyilkolása miatt Wilkes 80 bennszülöttet végeztetett ki.

Hawaiin kikötve tudományos kísérleteket végeztek a négyezer méter magas Mauna Loa vulkánon, ezután északtól dél felé végighajózták az Egyesült Államok nyugati partjait a Juan de Fuca-szorostól San Franciscóig. Az expedíció a Földet teljesen megkerülve 1842 júniusában ért vissza New Yorkba.

Az USS Vincennes Charles Wilkes expedícióján Forrás: Wikimedia Commons/Pem.org

Charles Wilkes nem részesült hősnek kijáró fogadtatásban, sőt, hadbíróság elé került egyik hajójának elvesztése és önkényeskedései miatt, a szerinte ellenszegülő vagy fegyelemsértésen kapott matrózokat ugyanis rendszeresen megkorbácsoltatta.

Jóllehet több társa is terhelő vallomást tett ellene, a tárgyalás végén minden vádpont alól felmentették, egyedül azért ítélték el, mert egy alkalommal a szeszt lopó matrózokra az előírt tizenkettőnél több korbácsütést méretett.

Az útjáról készült jelentést 1844 és 1861 között készítette, a tizenkilenc kötetből hetet ő maga írt. Ő mondta ki először, hogy a déli föld kontinens, de ezzel nem érte be, még az Antarktisz első megpillantásának dicsőségét is el akarta vitatni a vele párhuzamos francia expedíció vezetőjétől, Jules Dumont d'Urville-től, e célból több helyen meghamisította a hajónaplókat. Az expedícióról hazahozott tárgyak, növények, ásványok, állatpéldányok a Smithsonian Intézet gyűjteményének alapját képezik.

A Kongresszus külön határozatban mondott köszönetet neki

Az amerikai polgárháború (1861–1865) idején a San Jacinto fregatt kapitánya volt, s majdnem háborúba sodorta hazáját Nagy-Britanniával. Feladata egy déli hadihajó felkutatása volt, eközben előbb a semleges britek által engedélyezett egy nap helyett egy hétig időzött Bermuda kikötőjében, amelyet blokád alá is vett, majd 1861. november 8-án a Bahamáknál feltartóztatta a Trent nevű brit postahajót és őrizetbe vette a déli Konföderáció Európába tartó küldötteit.

A tengeri jog eme lábbal tiprását Északon kitörő örömmel fogadták, a Kongresszus külön határozatban mondott köszönetet Wilkes-nek „bátor, leleményes és hazafias" tettéért.

Charles Wilkes 1841-es expedíciójának térképe Forrás: United States Exploring Expedition

Londonban viszont óriási felháborodás támadt, Őfelsége külügyminisztériuma éles hangú jegyzékben tiltakozott, sokan elkerülhetetlennek látták a háborút. Charles Wilkes a washingtoni brit követ diplomatához illően halogatta a jegyzék átnyújtását, bár tartalmáról tájékoztatta az illetékeseket.

A közvélemény figyelmének lanyhulásával a foglyokat csöndben szabadon engedték, az amerikai kormány sajnálkozását fejezte ki, és az esetre a feledés fátylát borították.

A már nyugdíjas Charles Wilkes Forrás: Wikimedia Commons/Library of Congress

Charles Wilkes-t mindettől függetlenül 1862-ben sorhajó-kapitánnyá léptették elő, s még abban az évben ő vezette azt a hajórajt, amelyet a nyugat-indiai szigetvilágba küldtek az ottani amerikai kereskedelem támogatására. A semlegesség megsértése miatt akciói újfent több külföldi kormány tiltakozását váltották ki, ezért 1864-ben ismét hadbíróság elé állították és függelemsértés, tiszthez méltatlan viselkedés miatt felfüggesztették a szolgálat alól. Visszavonulása után, 1866-ban ellentengernaggyá léptették elő.

A Föld legnagyobb, emberről elnevezett területe

Charles Wilkes 1877. február 8-án halt meg Washingtonban, a gyászjelentések csak megemlítették legfontosabb eredményét, a Déli-sarkvidék feltérképezését. Neve csak a 20. század elején lett ismert, az Antarktiszon róla elnevezett, két és félmillió négyzetkilométeres Wilkes-föld a Föld legnagyobb, emberről elnevezett területe.

Sok irodalomtudós úgy véli, a zabolátlan természetű, fanatikus és önkényeskedő tengerészről mintázhatta Henry Melville a Moby Dick Ahab kapitányát.

Manapság ahogy az északi jég olvad, a Jeges-tenger már a bányászati jogokért folytatott nemzetközi harcok színhelye. De amint azt Anne-Marie Brady, a kínai tudós széleskörűen dokumentálta, Peking az Antarktiszt a Föld utolsó nagy szárazföldi határának tekinti, amely

hatalmas szén-, földgáz-, értékes ásványi lelőhelyeknek ad otthont a környező óceánok bőséges halállományához az antarktiszi jégbe zárva, miközben hatalmas édesvízkészleteket biztosít.

Éjszaka az Antarktiszon (illusztráció) Forrás: Adobe Stock

Az Egyesült Államoknak, mint az Antarktiszon a legnagyobb történelmi befektetéssel rendelkező nemzetnek, megvannak az erőforrásai és felhatalmazása ahhoz, hogy nemzetközi kötelezettségvállalást vezessenek be a déli sarkvidék megőrzése érdekében. Amerika közben biztosíthatja vezető szerepének megerősítését és azt is, hogy ne ismétlődhessenek meg az évszázadokkal ezelőtti hibák, amikor a világ érintetlen határaiért úgy harcoltak, hogy feldúlták azt és nem törődtek a környezeti károkkal.

(MTVA Sajtóarchívum, Origó)