A CIA első igazgatója, akinek lehetőségei szinte korlátlanok voltak

Allen Dulles
Allen Dulles, a II. világháború alatt az amerikai katonai hírszerzés, az OSS[1] berni rezidense (valójában egész Európára, az európai hadszíntérre kiterjedő hatáskörrel)
Vágólapra másolva!
Százharminc éve, 1893. április 7-én született Allen Welsh Dulles, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) első civil, egyben leghosszabb ideig hivatalban lévő igazgatója.
Vágólapra másolva!

Az amerikai külpolitikát formáló egyik agytröszt titkára lett

Politikuscsaládból származott, Allen Dulles nagyapja és nagybátyja is külügyminiszter volt, amiként az lett bátyja, John Foster Dulles is. A Princeton Egyetem elvégzése után diplomáciai szolgálatba állt, állomásozott Bécsben, Zürichben, tagja volt az első világháború utáni béketárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttségnek.

1921-ben ő leplezte le, hogy a hírhedt Cion bölcseinek jegyzőkönyve az orosz titkosrendőrség által összetákolt antiszemita hamisítvány, de azt nem tudta elérni, hogy a külügyminisztérium nyilvánosan ítélje el az irományt.

Allen Dulles 1926-ban egy jogi cégnél kezdett dolgozni, a következő évtől az amerikai külpolitikát formáló egyik agytröszt titkára lett. A Népszövetség fegyverzetkorlátozási tárgyalásain többször találkozott Mussolinivel és Hitlerrel, ám Németországban járva mélységesen megdöbbentette a nemzetiszocialisták zsidóellenes politikája.

Allen Dulles, a CIA főigazgatója Forrás: Wikimedia Commons

Miután az Egyesült Államok 1941 decemberében belépett a második világháborúba, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök utasítást adott az addig egymástól függetlenül, sokszor egymással versengő hírszerző szervezetek tevékenységének összehangolására.

Így jött létre a létfontosságú értesüléseket elemző és titkos akciókat is végrehajtó OSS (Office of Strategic Services, magyarul Stratégiai Szolgálatok Hivatala). Allen Dullest a New York-i iroda vezetésére kérték fel, majd a svájci Bernben irányította a németellenes kémkedést, miközben szoros kapcsolatot tartott fenn a Hitler-ellenes berlini körökkel is.

Széles körű jogosítványokat kapott

A Stratégiai Szolgálatok Hivatalát a háború után feloszlatták, de Harry S. Truman elnök 1946-ban létrehozta a CIA közvetlen elődjének tekinthető Központi Hírszerző Csoportot (CIG). A CIA az 1947 júliusában érvénybe lépett nemzetbiztonsági törvény alapján jött létre, működéséről 1949-ben fogadtak el külön törvényt.

A jogszabály széles körű jogosítványokat biztosított az ügynökség számára külföldön, de amerikai talajon nem ténykedhetett, az továbbra is az FBI feladata maradt.

Allen Dulles, a II. világháború alatt az amerikai katonai hírszerzés, az OSS[1] berni rezidense (valójában egész Európára, az európai hadszíntérre kiterjedő hatáskörrel) Forrás: Byron Rollins/AP

„A Cég" élére Eisenhower elnök 1953-ban nevezte ki Dullest, aki külügyminiszterré megtett bátyjához hasonlóan élesen kommunistaellenes nézeteket vallott. Hivatalában az egész világra kiterjedő kémhálózatot épített ki, komoly erőforrásokat összpontosított a technikai fejlesztésekre is. A CIA például a U-2 kémrepülőgépek felderítő tevékenységének köszönhetően figyelmeztethette 1962-ben John F. Kennedy elnököt arra, hogy a szovjetek rakétákat telepítenek Kubába, ami súlyos nemzetközi válságot váltott ki. Megjegyzendő, hogy

a szovjetek két évvel korábban lelőttek egy U-2 gépet, az incidens igen érzékenyen érintette az amerikai kormányt.

Earl Warren főbíró átadja a vizsgálóbizottság összefoglaló jelentését Johnson elnöknek, 1964. szeptember 24-én. Az elnök mellett közvetlenül jobbra csokornyakkendőben a CIA volt főnöke, Allen Dulles áll Forrás: Wikimedia Commons

A CIA fő célpontja akkoriban a Szovjetunió volt, de az Egyesült Államok ellenségeinek tekintett rendszerek ellen is dolgozott. Lehetőségei szinte korlátlanok voltak, mert ebben az időszakban tevékenységéről egyáltalán nem kellett beszámolnia a nyilvánosságnak. A Cég hamar rájött, hogy a nyílt beavatkozásnál ügyesebben és célravezetőbben operálhat „helybeliek felkeléseivel". Az első ilyet 1953-ban szervezték Iránban, miután a kormány államosított egy brit-iráni olajkonzorciumot. A benzinárak miatt aggódó John Foster Dulles külügyminiszter öccsének adta ki az ügyet, és egy puccs hamarosan megdöntötte a kormányt.

A siker úgymond „böjtje" azonban az 1979. évi iráni iszlám forradalommal, Khomeini ajatollah hatalomra jutásával következett be.

A következő évben Guatemalában a United Fruit cég védelmében szerveztek puccsot, mert az elnök a parasztok között akarta szétosztani a vállalat ültetvényeit, amelyek az ország megművelhető területének felét tették ki. Az esetet még visszásabbá tette, hogy a külügyminiszter a cég részvényese, a CIA vezetője pedig annak egykori igazgatója volt.

Nemzetbiztonsági érdeméremmel tüntették ki

Kevesen tudják, hogy az elképesztően furcsa logika szerint működő ügynökségnek a modern művészet is sokat köszönhet. Nemrégiben derült ki, hogy az ötvenes években kampányt szerveztek annak bizonyítására, hogy a Nyugat a korlátlan szabadság hazája.

A CIA millióiból megalakult a Kulturális Szabadság Kongresszusa elnevezésű szervezet ügynökei összesen harmincöt országban rendelkeztek irodákkal, tucatnyi avantgárd magazint finanszíroztak, újító művészeket támogattak, akik nem is sejtették, hogy a CIA volt a mecénásuk.

Allen Dulles legnagyobb, pályafutására nézve végzetes kudarca a Fidel Castro hatalmának megdöntésére irányuló, a kubai Disznó-öbölben 1961-ben lezajlott sikertelen inváziós kísérlet volt. A feldühödött Kennedy elnök első haragjában még a CIA feldarabolását, lényegében megszüntetését fontolgatta, de aztán megelégedett az igazgató, tehát Allen Dulles fejével. 1961. november 28-án a Nemzetbiztonsági érdeméremmel tüntette ki a férfit, aki másnap azonnal benyújtotta lemondását.

A visszavonult kémfőnököt Lyndon B. Johnson elnök a Kennedy-gyilkosság után a merényletet vizsgáló bizottság tagjának nevezte ki.

Ezt a lépést sokan kritizálták, hiszen Allen Dullest a meggyilkolt elnök menesztette, nevét pedig még a gyilkossággal is összefüggésbe hozták többen.

Tom Hanks, a Steven Speilberg rendezte Kémek hídja című mozifilmből. A játékfilm valós eseményt, a hidegháború egyik legnagyobb politikai botrányát, az U-2 incidens történetét dolgozta fel Forrás: Photo12/Archives du 7e Art/Dreamworks/ Fox 2000 Pictures

Allen W. Dulles végül hetvenöt éves korában, 1969. január 29-én halt meg tüdőgyulladásban.

Emlékiratai összesen két kötetben jelentek meg. Dulles alakja számos könyvben és filmben is feltűnik, például a JFK és a Kémek hídja című filmekben, A tavasz 17 pillanata című szovjet tévésorozatban Stirlitz fő feladata például pont Allen Dulles és a német vezetés különtárgyalásának megakadályozása volt.

(MTVA Sajtóarchívum)