Már csak négy magyar űrhajós-jelölt van versenyben

ISS
Az ISS, vagyis a Nemzetközi Űrállomás fotója
Vágólapra másolva!
Az illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azoknak a magyar űrhajós-jelölteknek a listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Szíjjártó Péter bejelentése szerint négyen maradtak versenyben a jelentkezők közül

A tárcavezető arról számolt be, hogy több ezer érdeklődő volt az új kormányzati űrstratégia keretében meghirdetett programra, amelynek célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe. Ennek nyomán körülbelül 240 ember adta be a pályázatát, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökség bázisán, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben – tájékoztatott.

Szíjjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter Fotó: Bielik István - Origo

Ismertette, hogy hosszú válogatási procedúrát követően csak nyolcan maradtak, őket a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán tesztelték tovább vadászpilóták segítségével. Ennek eredményeként a szakértői testület előző nap leszűkítette a listát négy főre - tette hozzá.

Az ISS, vagyis a Nemzetközi Űrállomás fotója Forrás: AFP/-

Az egyedüli kiválasztott az Európai Űrügynökség és az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével 2024 végén vagy 2025 elején harminc napos kutatási misszión vesz majd részt az ISS-en,

ahol magyar űreszközöket fog tesztelni és kísérleteket végez magyar kutatócsoportok számára.

Szijjártó Péter közölte, hogy a következő évben az érintettek további képzéseken és teszteken fognak átesni annak érdekében, hogy a folyamat végén teljességgel megalapozott döntés születhessen.

Az űripar lesz az évszázad legdinamikusabban fejlődő iparága

"Mindenesetre az elkövetkezendő nagyjából egy esztendő ennek a négy űrhajós-jelöltnek kifejezetten izgalmas lesz, és mi is izgalommal várjuk, hogy ki az, aki közülük végül a legjobb lesz" – fogalmazott.

Legkorábban a jövő év végén mehet a Nemzetközi Űrállomásra magyarűrhajós ( a kép illsuztráció) Forrás: ESA

A miniszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, minden előrejelzés arról szól, hogy az űripar a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő iparága lesz,

és ebből Magyarország is ki kívánja venni a részét,

ezért hirdették meg a magyar űrstratégia keretében az újabb nemzeti kutatóűrhajós programot.

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós 1980-ban járt kozmoszban Forrás: RIA Novosti/Alexander Mokletsov

Rámutatott: Magyarországnak talán sokak számára meglepő módon ezen a téren komoly hagyományai vannak, hazánk világszerte elismert műszaki teljesítménnyel rendelkezik az űriparban. "És nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy azon nemzetek sorába tartozunk, amelyek már adtak kutatóűrhajóst a világnak" - mondta Farkas Bertalanra utalva.

(Forrás: MTI)