Így kínálnak potencianövelőt az illegális gyógyszerforgalmazók

internetes vásárlás
Tizenkét európai ország, köztük Magyarország Google keresési találati listáit „mérgezték meg” illegális gyógyszerkereskedők, akik merevedési zavarok kezelésére való – egyébként előszeretettel hamisított – gyógyszereket kínáltak eladásra
Vágólapra másolva!
Tizenkét európai ország, köztük Magyarország Google keresési találati listáit „mérgezték meg" illegális gyógyszerkereskedők, akik merevedési zavarok kezelésére való – egyébként előszeretettel hamisított – gyógyszereket kínáltak eladásra, mutatott rá egy, a világ vezető digitális egészségügyi folyóiratában publikált friss tanulmány, amiről a Pécsi Tudományegyetem (PTE) tájékoztatta szerkesztőségünket szerdán.
Vágólapra másolva!

Ahogy arra a PTE rámutatott, a három éven át, 2019 és 2021 között zajló nemzetközi vizsgálatokból kirajzolódik: globális problémával állunk szemben, amely egyszerre gyökerezik a pandémia óta különösen megugrott internetes vásárlásokban, valamint a fogyasztói attitűdökben.

– vezeti fel a témát a Journal of Medical Internet Research felületén 2022 november végén megjelent tanulmány egyik szerzője, dr. Fittler András gyógyszerész, a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának docense, dékánhelyettese, aki hosszú évek óta kutatja az online gyógyszerforgalmazás, az internetes gyógyszertárak és a hamis gyógyszerek témakörét, azok egészségügyi és gazdasági aspektusait.

Tizenkét európai ország, köztük Magyarország Google keresési találati listáit „mérgezték meg” illegális gyógyszerkereskedők, akik merevedési zavarok kezelésére való – egyébként előszeretettel hamisított – gyógyszereket kínáltak eladásra Forrás/Illusztráció: PTE

Kiemelte: a keresőoptimalizálás összetett és időigényes eljárás, eredményeként viszont egy weboldal jobb helyezést ér el a találati listák organikus, azaz nem fizetett találatai között.

Az illegális gyógyszerkereskedők számára a hagyományos keresőoptimalizálás nem időhatékony módszer, ezért nem ritka, hogy alternatív, tisztességtelen digitális marketingmódszerekhez nyúlnak.

Gyakran elavult weboldalakat céloznak, amelyeket feltörve elhelyeznek rajtuk egy olyan kódot, ami onnantól kezdve átirányítja a beérkező forgalmat egy másik, az illegális forgalmazó által preferált felületre.

– fogalmazott Fittler András. – Ez utóbbi linkekre kattintva rossz minőségű tartalom vagy rosszindulatú webhely nyílik, mivel a jóhiszemű felhasználók nem látják a kompromittált weboldal eredeti tartalmát, a feltört honlapok ugyanis ezredmásodperceken belül átirányítják a böngészőket az új céloldalra: ezt nevezzük a Search Engine Poisoningnak (SEP), azaz keresőmotor-mérgezésnek.

A pécsi kutatók nemzetközi adatgyűjtése során összesen tizenkettő európai ország – Bulgária, Horvátország, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Románia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság – Google keresési találati listájának reprezentatív mintája alapján megállapították, hogy globális jelentőségű problémával állunk szemben.

Valamennyi értékelt ország találati listájában azonosították a merevedési zavarok kezelésére szolgáló négy hatóanyag közül legalább egyet forgalmazó feltört linket.

A gyógyszerfejlesztők sokszor csak a vásárlóktól értesülnek a szerek internetes forgalomba kerüléséről (a kép illusztráció) Forrás/Illusztráció: Health America

Az átirányítási támadások potencianövelő hatóanyagokra specifikus keresési kifejezéseket adott találatainak gyakorisága:

  • Spanyolországban (38,8%),
  • Magyarországon (32,5%),
  • Olaszországban (28,8%),
  • Franciaországban (23,1%),
  • Finnországban (7,5%),
  • Horvátországban (6,3%),
  • Bulgária (1,3%) esetében.

A szerkesztőségünkhöz eljuttatott kutatás rámutat, hogy a fogyasztók és betegek elsődleges tájékozódási pontja egészségügyi témákban az internet és a keresés legyakrabban a keresőmotorok által generált találati listák.

Fittler András hangsúlyozta: a gyógyszerek és egészségügyi termékek akkor alkalmazhatóak biztonságosan, ha a megfelelő diagnózis és kezelési terv mentén, megfelelő minőségű termékeket alkalmaznak a betegek és a kezeléshez szükséges információkat hiteles forrásból a megfelelő felkészültségű szakemberektől (pl. gyógyszerészek, orvosok) megkapják.

A szakemberek szerint a tudatos és biztonságos gyógyszeralkalmazás érdekében elengedhetetlen, hogy kizárólag hatósági engedéllyel rendelkező gyógyszertárakban vásároljunk gyógyszert.