Pokolként pusztított a Föld történetének legsúlyosabb kihalása

Perm-triász kihalás, kihaló dinoszauruszok, metántermelő baktériumok
A biodiverzitás rendkívül súlyos visszaesése miatt az élővilág talpraállása jóval hosszabb időt vett igénybe a triász elején, mint más jól ismert kihalások után
Vágólapra másolva!
Még erősebbé vált az ősi vulkánkitörések és a világ eddigi legsúlyosabb kihalási eseménye közötti kapcsolat az új kutatások fényében. A higanyizotópok új elemzése bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy negyedmilliárd évvel ezelőtt a Föld déli féltekéjének távoli helyeit a szibériai vulkánkitörések törmelékei borították be. Ekkor következett be az úgynevezett Nagy Kihalás, más néven a perm-triász tömeges kihalási esemény, ahol az élet nagy része eltűnt a hamuval teli égbolt alatt.
Vágólapra másolva!

Az óceáni üledékekben megmaradt kémiai nyomokat vizsgálták

Az nem kétséges a tudomány számára, hogyan végződtek a dolgok: a tengeri fajok több mint 90 százaléka és a szárazföldi gerincesek több mint 70 százaléka elpusztult. A geológusok minden erőfeszítése ellenére azonban továbbra is homályos maradt a Föld legnagyobb kihalási eseményének a lefolyása.

A kőzetekben és óceáni üledékekben megmaradt kémiai nyomok összerakása révén a geológusok meglehetősen biztosak abban, hogy vulkánkitörések sorozata drámai változások kaszkádját indította el a Föld légkörében és óceánjaiban, amelyek végül megfojtották az állatokat.

Ám egy olyan mértékű kihalási eseményhez, mint a Nagy Kihalás, elég szilárd alapokra is szükség van ahhoz, hogy a geotudósok véglegesen meg tudják fejteni, hogy pontosan mi okozta és mikor történt. Végül is mintegy 252 millió évet kell „visszautazni" az időben.

A biodiverzitás rendkívül súlyos visszaesése miatt az élővilág talpraállása jóval hosszabb időt vett igénybe a triász elején, mint más jól ismert kihalások után Forrás: AFP/Science Photo Library/Mark Garlick

Korábbi kutatások során a szakemberek a cinket és a nikkelt használták fel arra, hogy az óceánok kémiájában bekövetkezett változásokat összekapcsolják a hatalmas vulkanizmussal és a tengeri élővilág pusztulásával.

Ezek az elemek azonban újrahasznosulnak a Föld felszínén, ellentétben a higany izotópjaival, amelyek sokkal stabilabb jelzést adhatnak a vulkáni tevékenységről.

A tömeges kihalási eseményről szóló számos tanulmány ráadásul csak az északi féltekén található helyszínekre összpontosított, ami megnehezítette a vulkanizmus hatásainak pontos megértését. Ez azért fontos, mert egyre több bizonyíték utal arra, hogy a Nagy Kihalás nem egyetlen halálos esemény volt, hanem több kihalási epizód, amelyek százezer év alatt hullámokban következtek be.

A vulkáni higanykibocsátásnak sajátos az izotópos összetétele

Ezért Jun Shen, a Kínai Földtudományi Egyetem paleoklimatológusa és munkatársai hozzáláttak, hogy higanyizotópokat mutassanak ki kőzetlelőhelyekben a déli félteke két helyszínén: a dél-közép-afrikai Karoo-medencében és az Ausztrália keleti partján fekvő Sydney-medencében.

A nagy kipusztulás idején a medencék egyetlen szuperkontinensen, a Pangea-kontinensen egyesültek, de ma már nagyjából 10 ezer kilométer és az Indiai-óceán választja el őket egymástól.

A kutatók közel azonos mintázatot találtak bennük: a higanyizotópok a permn időszak vége körül érték el csúcspontjukat.

A tudósok szerint ez a bizonyíték – amely a mai napig a szibériai csapdák legtávolabbi szárazföldi lelőhelyeit jelenti, a szóban forgó korszakot végződő vulkánok által alkotott gigantikus lávafolyamok alapján – arra utal, hogy a higany az északi félteke vulkánjaiból kirobbant és beterítette a Földet.

Vörösen izzó láva ömlik le a világ legnagyobb működő vulkánjának, a Mauna Loának a Mokuaweoweo kráteréből északkeleti irányban Hawaii szigetén (a kép illusztráció) Forrás/képillusztráció: MTI/EPA/Bruce Omori

– magyarázta Tracy Frank, a Connecticuti Egyetem geológusa, a tanulmány szerzője a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Ezen lerakódások korának ismeretében a kihalás időpontját határozottabban tudjuk ehhez a hatalmas szibériai kitöréshez kötni.

Munkájuk egybevág a kénizotópokból származó jelekkel, amelyek egybeesnek a Nagy Kihalással, és egyúttal épít a korábbi kutatásokra is, amelyek szerint

a tömeges kihalások akár 600 ezer évvel azelőtt kezdődtek a szárazföldön, hogy a tengeri élőlények utoljára vettek volna utolsó levegőt.

A Nature Communications tudományos szaklapban publikált, új eredmények tehát azt sugallják, hogy a vulkanizmus volt a kiváltó ok, bár a szakemberek elismerték, hogy nem könnyű a Nagy Kihalás közvetlen okát megállapítani. Úgy vélik, hogy a szibériai csapdák mellett a dél-kínai vulkánkitörésekből származó hamuoszlopok is részt vettek a mészárlásban.