A világhírű váci múmiák hihetetlen története

Memento mori
Az 1994-ben felfedezett váci kripta mikroklímája miatt mumifikálódtak az itt eltemetett holttestek
Vágólapra másolva!
1994-ben Vácon egy több szempontból is felbecsülhetetlen értékű kultúrtörténeti kincs került napvilágra. A domonkos templom - népszerű, köznyelvi nevén a Fehérek temploma -  helyreállítási munkálatai során az épület alatti kripta több mint 150 évvel ezelőtt elfalazott lejáratára bukkantak rá az építők. A plébánián nem tudott senki se az alépítményről, sem pedig a templom alá vezető lejáratról. Az azóta világhírűvé lett váci múmiákról Kiss Stefán Mónika rendezésében Trokán Nóra, Reviczky Gábor és Kamarás Iván színművészek szereplésével készült egy hamarosan bemutatásra kerülő dokumentarista játékfilm, amely újra életre kelti a 18. századi Vác mindennapjait. Erről a maga nemében egészen különleges történeti játékfilmről kérdeztük az alkotót, Kiss Stefán Mónikát.
Vágólapra másolva!

Megdöbbentek, amikor felnyitották az ismeretlen, elfeledett váci kriptát

1994-ben a Fehérek temploma kriptájából világviszonylatban is egyedülálló leletegyüttes került elő: az altemplom katakombaszerű helyiségeiben 262 koporsót és összesen 264 egyént (köztük újszülöttet és csecsemőt), valamint az osszáriumban további mintegy 40 egyén csontmaradványait találták meg.

Az 1994-ben felfedezett váci kripta mikroklímája miatt mumifikálódtak az itt eltemetett holttestek. A fotó a Memento mori kalandfilmből való Forrás: Kiss Stefán Mónika

Épen maradt a fakoporsók gazdag festése is, de ami igazán különlegessé teszi a felfedezést az, hogy a koporsók felnyitásakor díszes halotti öltözetben, teljesen kiszáradva, mumifikálódva, jó állapotban fennmaradva feküdtek ott a holttestek.

A váci barokk Fehérek temploma, ahol 1994-ben megtalálták a világhírű múmiaegyüttest Forrás: Wikimedia Commons/David Sallai

A kriptában a XVIII. század középső harmadától kezdődően, illetve a XIX. század elején elhunyt és eltemetett váci polgárok testei nyugodtak: férfiak, nők, gyermekek, mesteremberek, szerzetesek, papok, katonatisztek, hivatalnokok - a különleges mikroklímának köszönhetően szinte teljesen épen, spontán mumifikálódva.

Kiss Stefán Mónika rendezőnek megragadta a képzeletét a váci múmiák lehetséges élettörténete Forrás: Kiss Stefán Mónika

A Magyar Természettudományi Múzeum antropológusainak

gondos kutatómunkája nyomán

szinte életre keltek az egykori váci polgárok, akikről megtudhattuk, milyen életkorúak voltak, milyen betegségekben szenvedtek, illetve, hogy mi lehetett a társadalmi helyzetük.

Nem mindennapi vállalkozás: életre kelnek a múmiák

Ez a fantasztikus, és ma már méltán világhírű, a palermói múmiákkal vetekedő hírnevű leletegyüttes megmozgatta Kiss Stefán Mónika filmrendező és producer fantáziáját is, aki elhatározta, hogy életre kelti a váci altemplom múmiáit, megelevenítve az egykori sorsokat, élettörténeteket. A történet itt válik fikcióvá.

Sándor Terézia egyike a híres váci múmiáknak Fotó: Gilicze Bálint - Origo

A kutatók kalandos történetekbe keverednek, a történeti hűségű film nézői pedig hol a 18. századi Vácott, hol pedig a XXI. században találják magukat. A Memento mori kalandfilmben a nagy volumenű díszletek, jelmezek és fikciós elemek segítségével repülhetünk vissza a 200-300 évvel ezelőtti Vác különleges mindennapjaiba.

Honnan és hogyan jött az ötlet e roppant különleges történet megfilmesítésére?

Közel 10 éve találkoztam először a váci múmiák történetével, amikor még semmit nem tudtam erről a leletegyüttesről. Ekkor már ismertem a palermói múmiagyűjteményt,

de fogalmam se volt arról, hogy nekünk, magyaroknak is ekkora kincs van a birtokunkban.

Álltam a gyűjtemény közepén és elárasztott a XVIII. század szelleme. Körülöttem nem csupán múmiák feküdtek, hanem átöleltek az emberi sorsok.

Kiss Stefán Mónika, a Memento mori rendezője Forrás: Kiss Stefán Mónika

Láttam Borsodi Teréziát izzadságtól foltos hálóingében, ahogy vajúdás közben aggodalmas tekintettel, segítséget remélve néz a város bábájára. Láttam a kirurgust, aki a halála után még próbálja megmenteni a csecsemőt, és láttam az anyákat, akik az oltások és az antibiotikumok hiánya miatt sorra temetik el méhük gyümölcsét. Az is megjelent előttem, ahogy a váci polgárok örvendve fogadják Mária Terézia királynőt, és az is, hogy mekkora hálával tekintenek Migazzi püspökre, akinek a város az újjászületését köszönhette.

Mária Terézia osztrák császárné és magyar királynő váci látogatása nagy eseménynek számított a helyi polgárság körében Forrás: Wikimedia Commons/Martin van Meytens

És láttam a kereskedőktől nyüzsgő piacot, a nagyasszonyok hosszú szoknyáit, ahogy végigsöprik a váci utcákat, miközben a kelmék árából alkudoznak a főtéren elterülő, kofáktól hangos piacon. Hallottam a Fehérek templomából kiszűrődő zsoltár szavait, megelevenedett előttem a rózsafüzért szorongató gyülekezet, ahogy imát mormol, miközben pár méterrel alább, a templom kriptájában ott pihennek a feltámadás reményében meghalt gyermekek, papok, apácák, tanárok, mesteremberek, gyógyítók.

Egy leánygyermek múmiája a Fehérek templomának kriptájából Forrás: MTI/Kollányi Péter

Több száz mívesen festett koporsóban, selyem szemfedővel letakarva, csipkés fodros ruhába, kötött zokniba vagy éppen hímzett cipőbe öltöztetve. Az itt nyugvó emberek sorsa elevenedett meg a fantáziámban, ami visszaröpített a 18. századi Vác életébe.

Mi motiválta e különleges, részben fiktív, részben pedig valós történelmi-tudományos tényeken alapuló kalandfilm elkészítésére, és mikor lesz látható az alkotás?

Évek teltek el, és nem hagyott nyugodni a váci kriptába betemetett emberek élettörténete. Úgy éreztem, közöm van, közünk van hozzájuk, közelebb kell hoznom a 2-3 évszázaddal ezelőtt élt emberek, őseink életszilánkjait a mi mindennapjainkhoz.

Kiss Stefán Mónika a Memento mori rendezője és producere Forrás: Kiss Stefán Mónika

Így született meg a váci múmiák felfedezésének körülményeit és a pár száz évvel ezelőtti idők hangulatát egyszerre felvillantó, ötvöző, mai és régvolt sorsokat összefűző, többszálú kalandtörténet, a Memento mori. A premier, a film zárt körű díszbemutatója február 28-án lesz az Uránia Filmszínházban, és reményeim szerint hamarosan a nagyközönség is láthatja a váci múmiák életre keltett történetét.