Rejtélyes módon pusztulnak a rákok és homárok Angliában

homár, rák, pusztulás
Több száz elhullott rák a Seaton Carew tengerpartján, Hartlepoolban
Vágólapra másolva!
Az Anglia északkeleti partjainál több ezer rák és homár elpusztulása mögött meghúzódó rejtély további fordulatot hozott: a szakértők szerint egy új betegséget jelezhet. Az ezzel kapcsolatos jelentést már több szakértő kritizálta, amely kijelentette, hogy az esetek valószínűleg nem algavirágzásnak vagy szennyező anyagoknak tulajdoníthatók.
Vágólapra másolva!

Egy gyakori ipari vegyszert valószínűsítettek

A 2021 őszén kezdődő és 2022-ben több ponton megismétlődő pusztulás a partvonal legalább 70 kilométeres részét érintette. A rákfélék egy része szokatlan rángatózást mutatott, miközben elpusztult.

A 2021 májusában közzétett, első kormányzati vizsgálat szerint a jelenséget egy természetesen előforduló káros algavirágzás okozhatta.

A North East Fishing Collective (NEFC) megbízásából, valamint a York-i, Newcastle-i és Durhami és Hull-i egyetemek kutatói által végzett kutatás azonban azt mutatja, hogy a piridin, egy gyakori ipari vegyszer valószínűbb oknak tekinthető.

Európai homár (Hommarus gammarus) Forrás: Bart Braun/Wikimedia Commons

A Környezetvédelmi, Mezőgazdasági és Vidékügyi Minisztérium tudományos főtanácsadója által összehívott független szakértői testület jelentése szerint bár nem lehetett „a szokatlan rákpusztulás egyértelmű és meggyőző okát azonosítani, de nem valószínű, hogy az algavirágzás a hibás, mivel

nem valószínű, hogy ez magyarázhatná a téli hónapokban bekövetkezett rángatózást vagy haláleseteket".

A kutatókból álló csapat azt is hozzátette, hogy szerintük nagyon valószínűtlen, hogy a pusztulást piridin vagy más mérgező szennyező anyag okozta.

Az elhullások hátterében egy új kórokozó is állhat

Crispin Halsall, a Lancaster Egyetem környezeti szerves kémia professzora és a jelentés szerzője elárulta, hogy a csapatuk alaposan megvizsgálta a Newcastle Egyetem és más források eredményeit, bár nem gyűjtött vagy elemzett új mintákat.

– mondta Crispin Halsall a The Guardian online portálnak.

A jelentés megjegyezte, hogy egy mérgező vegyi anyag hosszan tartó, jelentős kibocsátására lenne szükség a megfigyelt elhaláshoz, ami a szakemberek szerint nem így történt.

Több száz elhullott rák a Seaton Carew tengerpartján, Hartlepoolban Forrás: Paul Grainger/PA

Egy másik feltételezett okot, a Teesben végzett tőkekotrást is rendkívül valószínűtlennek ítélték, mint az elhullás okát.

A dokumentum azonban egy másik lehetőséget is felvetett: az elhullások hátterében talán egy új kórokozó állhat, amelyet „legalább annyira valószínűnek tartanak", ám hangsúlyozzák azt is, hogy nincs közvetlen bizonyíték egy ilyen kórokozóra.

Hozzátette, hogy lehetséges, hogy a vizsgált stresszorok közül több is együttesen okozhatta a kihalást, amit Dr. Tammy Horton, a Nemzeti Oceanográfiai Központ kutatója és társszerzője is megerősített.

– mutatott rá Dr. Tammy Horton. – Mivel kevésbé tudnak megbirkózni például ennek a potenciális új kórokozónak a vírusterhelésével.