Hamarosan újabb világszenzációnak minősülő kiállítások látogatnak Magyarországra

tárlat
"Eleinte kételkedtem benne, hogy idehaza is sikeres lesz-e ez a kiálltás fajta"
Vágólapra másolva!
A hagyományostól eltérő kulturális-ismeretterjesztő kiállítások között egyre nagyobb szerepet játszanak azok a mozgó tárlatok, amelyek a kultúra, a történelem, vagy a művészettörténet különösen ismert fejezeteinek tárgyaiból állítják össze a repertoárjukat. Ezek a mozgókiállítások, mint például a Magyarországra is nemrég eljutott Titanic, illetve Tutanhamon-tárlat nagyon sok ember számára hoz el olyan világhíres alkotásokat vagy különleges tárgyakat, amelyeket sokan e lehetőség nélkül nem is láthatnának a távoli országokban, vagy esetleg kontinenseken fekvő kiállítóhelyek miatt. Ezért sem véletlen, hogy idehaza szintén egyre nagyobb az érdeklődés az újszerű, úgynevezett blockbuster kiállítások iránt. Azt, hogy miben is különböznek ezek a mozgótárlatok a hagyományos kiállításoktól, és miért számítanak egyre népszerűbbeknek, az eddig már számos kasszasikert Magyarországra hozott kiállításszervező cég, az Event Europe marketingigazgatója, Oláh Zsuzsanna nyilatkozott az Origónak.
Vágólapra másolva!

Minek köszönhetik a népszerűségüket az úgynevezett blockbuster, vagy „kasszasiker"
kiállítások, mik ezek, és miben különböznek a hagyományos tárlatoktól?

Úgy lehetne talán a legjobban megfogalmazni a kasszasiker kiállítások lényegét, hogy ezek a tematikájuk miatt nagyon széles kört érintő különösen népszerű tárlatok, amelyek egy bizonyos jól átgondolt tematika köré épülnek fel, és vándorkiállításként számos országban, illetve városban „turnéznak".

Oláh Zsuzsanna, az Event Europe marketing igazgatója Forrás: Origo - Szabó Gábor

A blockbuster kiállítások olyan modulokat és prezentációs technikákat használnak, amelyek jóval erősebben hatnak a közönségre, mint egy hagyományos kiállítás.

Az Event Europe tudomásom szerint az első olyan magyar kiállítás-, illetve rendezvényszervező cég, amely elsőként rendezett Magyarországon blockbuster tárlatot. Mióta szerveznek itthon is ilyen típusú kiállításokat, és melyek voltak a leghíresebb, illetve legnagyobb látogatottságnak örvendő eddigi tárlataik?

A történetünk ott kezdődött, hogy Bátyi Dániel, az Event Europe ügyvezetője hét éve, azután, hogy hazatért külföldről, ahol korábban a Semmel produkciónál, illetve a Red Bull Airrace-nél volt produkciós vezető megkeresett azzal, hogy az egyik partnere blockbuster kiállításokat szeretne Magyarországra hozni.

Bátyi Dániel a budapesti Titanic-kiállítás megnyitóján Fotó: Csudai Sándor - Origo

Akkoriban a Felhang Produkciót vezettem, számos nagy rendezvény és kommunikációs tender tartozott hozzánk, olyan cégek projektjei, mint például a Bank of China, a NISZ, a Henkel vagy akár a TV2 rendezvényei. Őszintén szólva, a korábbi szakmai tapasztalataim alapján eleinte meglehetősen szkeptikus voltam a tekintetben,

hogy ezeknek a hagyományostól eltérő kiállításoknak lesz-e létjogosultságuk idehaza.

Eleinte kételkedtem benne, hogy idehaza is sikeres lesz-e ez a kiálltás fajta Forrás: Origo - Szabó Gábor

A kétségeim ellenére mégis belevágtunk ebbe a Magyarországon teljesen újszerű „műfajba", ami helyes döntésnek bizonyult.

Rendkívül nagy érdeklődés övezte a Titanic-kiállítást Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hozzánk volt köthető a rendkívül sikeres Titanic vagy a Body kiállítás, de „A Világ Múmiái", „Az Inkák Aranya", vagy a „Tutanhamon rejtélye és kincsei" című, és a jelenleg is futó „Art of the Brick" Lego-művészeti kiállítás is.

Később az ügynökségeink összeolvadtak és csatlakozott hozzánk Bercsényi László, aki egy kiváló stratégiai szakember. Az utóbbi hét évben számos más cég és szervező gárda is megpróbálkozott ezzel a speciális műfajjal, de valahogy nem igazán sikeresen.

A világhírű egyiptológus, Zahi Hawass professzor az előkamra rekonstrukciójánál, a budapesti Tutanhamon-kiállításon Fotó: Hirling Bálint - Origo

Tudni kell, hogy ez egy nagyon nehéz terület, és teljesen más irányok jellemzőek ezekre a tárlatokra, mint a megszokott hagyományos kiállításokra. Nagyjából öt évvel ezelőtt tértek vissza a block-buster tárlatok Budapestre, előtte nagyon hosszú kihagyás jellemezte ezt a területet.

Úgy gondolom, hogy a sikerünknek az a titka, hogy a magyar közönség igényeiből kiindulva tudtuk megszólítani nemzetközi színvonalon a magyar néplelket.

Rendkívül sikeres volt a Body-kiállítás is Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Sokszor használtunk látványos PR-eszközöket is a tárlatok népszerűsítéséhez. Egyik kedvenc példám, amikor a Világ Múmiái tárlat sajtóbejelentésénél

konkrétan lerántottuk a leplet egy 400 éves valódi múmiáról.

De megemlíthetném az Inkák Aranya kiállítást is, ahol lezárattuk az egész Király utcát és helikopterrel emelték be -jelképesen - a kincseket rendőri felvezetéssel, amit az esti híradó közvetített. Hasonlókat korábban senki sem csinált még tudtommal.

Melyek e sajátos műfajú kiállítások területén a legújabb nemzetközi trendek, és ezeket követik-e a magyarországi tárlatok?

Magyarország nagyon különleges abból a szempontból, hogy semelyik nemzetközi séma sem húzható rá. Nagyon speciális az ízlésünk, és amire mindenki mérget venne, hogy nagy siker lesz, nos, az simán megbukhat idehaza.

Kevesen tudják, hogy ezek horribilis költségvetésű kiállítások Fotó: Szabó Gábor/Origo - Origo

Minden egyes tárlat előtt gondosan felmérjük a lehetséges célcsoportok várható érdeklődését és azt is, hogy a tárlattal megcélzott potenciális látogatók vajon elegendő bevételt fognak-e hozni, mert csak kevesen tudják azt,

hogy ezek a világhírű vándortárlatok óriási költségvetésű rendezvények.

Ami elég egyértelmű trend, hogy ezen a területen is mindenképpen a digitalizációé a jövő.

Részlet a jeleneg is nyitvatartó budapesti Lego- kiállításról Forrás: Lantal

Személy szerint én hiszek a projekciós művészeti kiállításokban. A rendkívül sikeres, és a maga nemében egészen egyedülálló „Tutanhamon rejtélye és kincsei" című tárlat után pont egy ilyen típusú forradalmian új kiállítás, az „Interaktív Van Gogh" volt tervbe véve, de sajnálatos módon a 2020 elejétől kibontakozó koronavírus-járvány miatt ez meghiúsult.

Oláh Zsuzsanna az Event Europe legújabb szervezésű kiállításán, a "The Art of the Brick" Lego művészeti tárlaton Forrás: Origo - Szabó Gábor

A jövő mindenféleképpen a digitális avatárok bevonása és a VR technológia aktív használata lesz a tematikus kiállításokon. Szerintem ennek a szele és egy óriási digitális fejlődésé már hazánkban is a küszöbön áll, csak még várat magára kicsit.

Az eddigi tapasztalatok szerint milyen tematikájú kiállítások keltik fel a legnagyobb érdeklődést Magyarországon, és milyen szerepe lehet a tárlat tárgyának a kiállítás sikerében?

Úgy jellemezném, hogy az edukatív, ismeretterjesztő kiállítások még mindig piacvezetők. Ezen kívül azok a tárlatok népszerűek, amelyekhez személyes érzéseket tudnak kötni a látogatók, ami megérinti őket, mert van kapcsolódásuk a témával.

Erre nagyon jó példa a Titanic-tárlat, ami óriási siker volt.

Egy aranyozott falikar a budapesti kiállításon, feltehetően a Titanic rossz szellemének tartott Bruce Ismay, a White Star Line elnökének luxuskabinjából, amit 3 861 méter mélyről hoztak fel a Titanic roncsából Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az elsüllyedt hajó legendája, maga a film és a korszak, amit a legendás luxusóceánjáró jelképez, mindenkiben megnyomott egy belső gombot. Erre apelláltunk a tárlatot népszerűsítő, illetve bevezető kommunikációs kampánnyal és magának a kiállításnak a felépítésével is.

A tematikus mozgótárlatoknál is a digitalizációé a jövő Fotó: Szabó Gábor/Origo - Origo

Hozzátenném, hogy ebben a műfajban az Egyesült Államok még mindig az élen jár. Elképesztő érzékük van ahhoz, hogy emocionálisan is megmozgassák a látogatókat.

Mennyire számít egyedinek a blockbuster kiállításokat tekintve a magyarországi helyzet, és melyek az itthoni rendezvények legfőbb sajátosságai?

Ami specifikum, hogy más a marketing stratégia, amit itthon használunk. Itt még mindig nagyon fontosak a kültéri felületek, jóval inkább, mint külföldön.

Illetve nagyon szerencsés, ha van magyar vonzata a tárlatnak.

Erre szintén jó példa a Titanic kiállítás, ahol külön teret szenteltünk a Titanic-katasztrófa leghíresebb magyar szereplőjének, dr. Lengyel Árpádnak, akinek a Carpathia hajóorvosaként főszerep jutott a Titanic túlélőinek megmentésében.

Völgyiné dr. Reischl Márta, dr. Lengyel Árpád, a Titanic túlélőit megmentő magyar hajóorvos unokája a budapesti Titanic-kiállításon Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezért sem véletlen, hogy minden kiállításnál igyekszünk megtalálni a magyar kapcsolódási pontot. Vannak itthon is már olyan példák, amik nagyon előremutatóak. Bár nem blockbuster kategória, de a Magyar Zene Házának az állandó tárlata olyan szakmai szintet képvisel, amelyet büszkén mutathatunk meg a világ bármely pontján.

Az említettek szerint az Event Europe olyan világhírű kulturális-edukációs tárlatokat hozott Magyarországra, mint például a Titanic, Az inkák aranya, a Body, vagy a Tutanhamon rejtélye és kincse, illetve a jelenleg is nyitva tartó The Art of the Brick, vagyis a Lego művészeti kiállítás. Megtudhatunk-e valamit a rövid és középtávú tervekről, illetve arról, hogy várhatóan mi lesz a soron következő tárlat Budapesten?

Most is több rendkívül híres, világszínvonalú kiállítás van a terveinkben. Annyit elárulok, hogy az általam már említett digitális projekciós kiállítások egyike, egy világhírű mozgótárlat hamarosan a hazánkba látogat. Illetve egy teljesen új kiállítás is, ami soha sem járt még Magyarországon.

Oláh Zsuzsanna marketing igazgató a Lego művészeti tárlaton Fotó: Szabó Gábor - Origo

Egyébként hosszútávon az az álmunk, hogy létrehozzunk egy olyan magyar vonatkozású tárlatot, ami az első és második világháború témájával foglalkozik. Ehhez kellő anyagunk lenne,

és vannak olyan kitűnő szakemberek itthon, akik ezt létre tudnák hozni.

Egyik nagy kedvencem a Sziklakórház. Szerintem a hangulata, a története egészen egyedülálló. Ennek például számos eleme implementálható lenne egy ilyen világszínvonalú, kizárólag magyar megvalósítású történelmi kiállításba.