Genomikai stratégiát dolgoztak ki az egészségünk menedzselésére

genomika, szekvenálás
Olyan bioinformatikai eszközfejlesztésekre került sor, amely eddig még elérhetetlen volt hazánkban
Vágólapra másolva!
Együttműködési megállapodást kötött kedd délután Pécsett a világ egyik legnagyobb biotechnológiai vállalata, a BGI Group és a Pécsi Tudományegyetem (PTE), amelynek köszönhetően több újgenerációs szekvenáló platformmal bővülhet az egyetem Genomika és Bioinformatika Szolgáltató Központjának portfóliója a Szentágothai János Kutatóközpontban, tájékoztatta szerkesztőségünket a PTE. A felek kiemelt célja, hogy a fejlesztés genomikai szekvenálási és klinikai diagnosztikai szolgáltatást tudjon majd nyújtani ezzel a világ élvonalába tartozó vizsgálóeljárással.
Vágólapra másolva!

Szerződéskötéssel erősítette meg együttműködési szándékát a Pécsi Tudományegyetem és a kínai BGI Group kedden a PTE Szentágothai János Kutatóközpontban.

A két fél közötti együttműködés hatalmas előrelépést jelent az egészségügyi területeken, hiszen a közös innovációs projektek lehetővé teszik az erőforrások egyesülését, amely

olyan innovatívabb egészségügyi megoldások kifejlesztését és a mindennapi rutinba való bevezetését teszik lehetővé, amelyek a betegek számára hatékonyabb kezelésekhez vezetnek.

Ahogy arra a PTE rámutatott, a közös munka további lehetőséget nyújt az egyetem Genomika és Bioinformatika Szolgáltató Központ portfóliójának bővítésére is, az MGI DNBSEQ újgenerációs szekvenáló platformmal. Fő cél, hogy a műszerpark genomikai szekvenálási és klinikai diagnosztikai szolgáltatást nyújtson majd, és a BGI Application regionális központjaként funkcionáljon a jövőben.

Olyan bioinformatikai eszközfejlesztésekre került sor, amely eddig még elérhetetlen volt hazánkban Forrás: PTE Szentágothai János Kutatóközpont

A laboratórium megerősíti az egyetem vezető szerepét a genomikai és bioinformatikai területeken a kelet-közép európai régióban.

A közlemény szerint a PTE és a BGI Group kiemelt célja tudományos kutatási együttműködés lebonyolítása az élettudományok területén, beleértve a genomikát, epigenetikát, transzkriptomikát, metagenomikát, proteomikát, metabolomikát, immunológiát, továbbá a partnereknek koedukációs program kidolgozását is.

Az együttműködés elengedhetetlen pillére a multi-omikai megoldások megvalósítása az egészségügyben.

A koncepció célja, hogy a már meglévő és újonnan kidolgozott, népegészségügyi vonatkozású szűrő- és prevenciós programokat, valamint különféle monitorozási stratégiákat bevonjon az egyének egészségének menedzselésébe az élet minden szakaszában, az egészségtudatosság és az életminőség javítása érdekében.