Minden eddiginél hatalmasabb atlanti ördögrája-populációt találtak

ördögrája
Óriás ördögrája siklik az Adriai-tenger felszíne alatt
Vágólapra másolva!
Mivel számos faj került veszélybe az emberi tevékenység és az éghajlatváltozás miatt, biztató egy olyan populációról hallani, amelyik mondhatni nagyon jól teljesít: egy több mint 22 ezer atlanti ördögrája (Mobula birostris) egy csoportjáról van szó, amelyet Ecuador partjainál fedeztek fel.
Vágólapra másolva!

A 22 ezres becsült populációméret több mint a tízszerese a más régiókban feltételezett számoknak, ezért a természetvédők abban reménykednek, hogy az atlanti ördögrájáknak ez a „példátlan" közössége támpontokat adhat az állatok által kedvezőnek ítélt körülményekről.

A Mobula birostris-t 2019-ben átsorolták a veszélyeztetett fajok közé a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajainak Vörös Listáján;

a fajra a kereskedelmi, közvetlen és közvetett halászat jelenti a legnagyobb veszélyt.

– mondta Joshua Stewart, az Oregoni Állami Egyetem kvantitatív ökológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Más régiókban általában 1000-2000 állatra becsülik egy populáció méretét, ami nagyon sebezhetővé teszi ezt a fajt.

Óriás ördögrája siklik az Adriai-tenger felszíne alatt Forrás: Tethys Researche Institute- Milano

Hozzátette: bár nyilvánvaló, hogy az atlanti ördögrája sebezhető, nem könnyű ezeket az állatokat tanulmányozni és megfigyelni, mert sok időt töltenek nehezen megközelíthető tengeri helyeken, és a mozgási mintáik is kiszámíthatatlanok.

A szakemberek több mint egy évtizedes, 2005 és 2018 között a terepen készített fényképeket és megfigyeléseket használtak fel a legfrissebb becsléshez, ami az ecuadori Isla de la Plata régiót a ráják egyik legkedveltebb pontjaként azonosítja.

A Marine Ecology Progress Series tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint a populáció növekedésének a bőséges táplálékforrás lehet az egyik oka, mivel a hideg, tápanyagban gazdag víz a mélyből emelkedik fel és az óceáni áramlatokon szállítja a zooplankton falatok folyamatos áramlását.

– mutatott rá Stewart. – Úgy tűnik, hogy az atlanti ördögráják érzékenyek a környezeti zavarokra, például az óceánok hőmérsékletének változására és a táplálékhoz való hozzáférésre.

Hozzáfűzte: valószínűleg hatással lesz rájuk a felmelegedő éghajlat, ha a táplálék bősége az óceánok hőmérsékletével párhuzamosan változik.

Az ehhez hasonló, hosszú távú felmérések azért fontosak, mert jobb képet adnak a tudósoknak a ráják populációjának szintjéről. Minél pontosabbak az adatok, annál célzottabbak lehetnek a természetvédelmi erőfeszítések.