Rejtélyes kovakő eszközöket használtak félmillió évvel ezelőtt

ősember
Korai ősemberek (Homo heidelbergensis)
Vágólapra másolva!
Különös kovakő eszközöket fedeztek fel a kutatók a Tunel Wielki-barlangban, amelyeket körülbelül félmillió évesnek becsülnek. A tudósok eleinte úgy vélték, hogy mintegy 40 ezer évvel ezelőttről származnak, ám egy új tanulmány teljesen megdöbbentő eredményekkel szolgált.
Vágólapra másolva!

Dr. Małgorzata Kot, a Varsói Egyetem Régészeti Karának tudósa és kollégáinak új tanulmánya azt mutatja, hogy ezek az kőeszközök méltán viselhetnék a Lengyelország legrégebbi alkotásai címet. A szerszámok keletkezési korát Dr. Claudio Berto állapította meg, aki a kezdeti megfigyeléseire hagyatkozva állítja, hogy

a barlangban rejtőző kis állati maradványok sokkal régebbiek, mint 40 ezer év; hamarosan kiderült, hogy akár félmillió évesek is lehetnek.

Ahogy arra a szakemberek rámutattak, a kis csontok között a mai rágcsálók egykori rokonainak maradványai, mosbache-i farkasok, hiénakutyák, a barlangi medvék egyik ősei és egy barlangi oroszlán maradványai voltak.

A fajok mindegyike (a mai Lengyelország területén már kihalt) 450-550 ezer évvel ezelőtt kóborolt ebben a régióban.

A csontok feltárásának rétegében felfedeztek negyven kovakő relikviát is, amelyek főleg a szerszámgyártás melléktermékein lehettek, de több kovakő kaparó és kis kovakő kés is hevert a helyszínen.

Korai ősemberek (Homo heidelbergensis) Forrás: Javier Trueba, MADRID SCIENTIFIC FILMS

– mondta Dr. Kot a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Ezt a vélekedést igazolták a barlangban végzett újraásatási kutatások is, amelyek megerősítették a tudósok által fél évszázaddal ezelőtt leírt rétegelrendezést.

Hozzátette: bár az állati csontok nem mutatnak vágásra vagy feldolgozásra utaló jeleket, a szakemberek szerint az állatok valószínűleg olyan időszakokban éltek a barlangban, amikor az emberek ideiglenesen elfoglalták őket.

A szerszámokat nagy valószínűséggel a Homo heidelbergensis készítette, az archaikus ember kihalt faja vagy alfaja, amely a középső pleisztocénben létezett.

A tanulmány szerint az ilyen felfedezések igencsak ritkának számítanak.