Megfejtették a Titanic egyik legnagyobb rejtélyét

Titanic
A Titanic 1912. április 10-én futott ki a nagy beharangozással meghirdetett első és végzetesnek bizonyult útjára Liverpoolból
Vágólapra másolva!
Még egy 1998-ban végrehajtott mélytengeri expedíció azonosította azt a furcsa tárgyat egy szonár segítségével az 1912. április 15-én hajnalban hullámsírba merült legendás óceánjáró, az RMS Titanic közelében, amelynek eredetére sokáig nem találtak magyarázatot az óceánkutatók. Csaknem két és fél évtized múltán úgy tűnik, hogy most végre sikerült megfejteni a rejtélyt.
Vágólapra másolva!

Ismeretlen, nagy tömeget mutatott ki a szonár a legendás hajóroncs közelében

Az OceanGate Expeditions tengerkutató vállalkozás tavaly óta vizsgálja az első útján, 1912. április 15-én hajnali 2 óra 20 perckor mélybe süllyedt egykori luxus óceánjáró, a Titanic roncsának állapotát. A Titanic roncsát csak a hatalmas gőzös elsüllyedése után 73 évvel később, 1985. szeptember elsején fedezte fel a Robert D. Ballard és Jean-Louis Michel vezette amerikai-francia kutatóexpedíció.

A Titanic 1912. április 10-én futott ki a nagy beharangozással meghirdetett első és végzetesnek bizonyult útjára Liverpoolból Forrás: Pinterest/ Christian Stennert

A Titanic maradványainak felfedezése óta eltelt közel negyven év alatt

nagyon sokat romlott a roncs állapota.

Az elsüllyedésekor kettétört hajótest két nagyobb szekciója 3 861 méteres mélységben, egymástól mintegy 600 méteres távolságra fekszik az észak-atlanti óceáni fenéksíkságon. A Titanic maradványai pont az észak-amerikai kontinentális lejtő, és a mélytengeri fenéksíkság határán nyugszanak egy mélyedésben, amit a roncsról Titanic-ároknak neveztek el az oceanográfusok.

Jean-Louis Michel (a kép bal szélén sárga overallban) és Robert D. Ballard (jobbról a második baseballsapkában és kék ruhában) a Titanic roncsának felfedezése után, 1985. szeptember elsején Forrás: Pinterest

Robert D. Ballard fedezte fel, hogy a Titanic roncsát egy mindaddig ismeretlen vasfaló baktériumtörzs támadta meg, ami miatt az elmúlt két évtizedben drasztikusan leromlott az óceánjáró maradványainak állapota. A romlás mértéke most már szinte évről-évre észlelhető, és ennek dokumentálását határozta el az OceanGate Expeditions, amely a tavalyi év óta hajt végre kutatómerüléseket a roncshoz, illetve annak tágabb környékére.

A Titanic orra a baloldali horgonnyal, 3 821 méter mélyen, az atlanti fenéksíkságon. Jól megfigyelhetők a fémtestre tapadt cseppkőszerű baktériumtelepek Forrás: Elter Tamás archívuma

A kutatómerüléseket vezető veterán felfedező P. H. Nargeolet - aki harminc éve merült le először a Titanic roncsához -, elhatározta, hogy kideríti az 1998-ban azonosított titokzatos objektum eredetét.

Nem lehetett megjósolni, hogy mit fognak találni

„Nem tudtuk előre megjósolni, hogy mit fogunk felfedezni" – nyilatkozta az 1998-as szonárjelet azonosító veterán kutató, Nargeolet. „Önmagában a szonár képernyőjén ez bármilyen tetszőleges dolog lehet, beleértve akár egy újabb hajóroncsot is. Ezért is kerestem már régóta annak a lehetőséget, hogy megvizsgálhassam ezt a nagy tárgyat, amelyet már oly régen kimutatott a szonár"- mondta el P.H. Nargeolet.

Az OceanGate expedíciói a roncs állapotának romlását kívánják pontosan feltérképezni (a kép illusztráció) Forrás: AFP

Az idei kutatóexpedíció egyik merülése során a csoport a Titanic roncsának közelében kimutatott anomáliákat igyekezett részletesen felderíteni,

köztük az 1998-as titokzatos szonárjel forrását.

Újabb hajóroncs helyett azonban egy mindeddig ismeretlen vulkáni képződményt fedeztek fel a kontinentális lejtőnek a Titanichoz közeli oldalán, 2 900 méteres mélységben, amely Nargeolet szerint „szabályosan elborít az élet".

A Titanic roncsának és tágabb környékének szonártechnikával készült montázsfelvétele Forrás: 2012 RMS Titanic, Inc.; Remus Operations Group (WHOI) and Waitt Institute

Az újonnan felfedezett különös mélytengeri alakzatot az expedíció vezetőjéről, valamint a küldetésspecialista Oisín Fanningről OceanGate Nargeolet-Fanning Ridge-nek (gerincnek, a szerk.) nevezték el. „Meglepődünk az Atlanti-óceán északi részén 2900 méteres mélységben újonnan felfedezett vulkáni gerincen virágzó szivacsok, bambuszkorallok, más hidegvízi korallfajok, tízlábú rákok és halak sokféleségén, illetve sűrűségén" – mondta el Dr. Steve W. Ross, az OceanGate Expeditions vezető tudósa.

Egy mélytengeri szivacsféle az újonnan felfedezett vulkanikus gerincen Forrás: OceanGate Expeditions

Ross, aki egyben az észak-karolinai Wilmington Egyetem Tengertudományi Központjának kutatóprofesszora is, hozzátette: „Ennek a korábban ismeretlen ökoszisztémának a feltárása lehetőséget kínál arra is, hogy összehasonlítsuk a Titanic roncsán és környékén található tengeri organizmusok diverzitását."

Mélytengeri korall a Titanic közelében felfedezett OceanGate Nargeolet-Fanning Ridge-en Forrás: OceanGate Expeditions

- Az ezen a természetes képződményen található élet eltérhet attól, ami most virágzik azon a közeli mesterséges zátonyon, amivé a Titanic vált" - fűzte hozzá a professzor. Az év elején az OceanGate kiadta az első 8K-s felvételt a Titanicról, ami a roncs állapotának jelentős mértékű romlását mutatja be.

Jól megfigyelhetők a sárgás színű jégcsapra emlékeztető képződmények, a vasfaló baktériumok telepei Forrás: Elter Tamás archívuma

Amellett, hogy tudósokat visz a mélybe, az OceanGate az expedíciói során „küldetésspecialista" helyeket is kínál kalandutazók számára. A jövő évi Titanic-expedíciókon 250 000 dollártól kezdődnek a laikus kalandutazók számára fenntartott helyek.