A Habsburg trónörökös, aki élete végéig magyar hazafi maradt

Zita
IV. Károly király, Zita királyné és Habsburg Ottó. Az erős egyéniségű királyné élete végéig nem volt hajlandó lemondani a trónról
Vágólapra másolva!
A 110 éve született utolsó magyar trónörökösről, Habsburg Ottó életéről és munkásságáról nyílt fotókiállítás pénteken a Várkert Bazárban.
Vágólapra másolva!

Ő volt az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó trónörököse

"A tárlat címe Palotából Parlamentbe. Hiszen Habsburg Ottóra nemcsak egykori trónörökösként emlékezünk, hanem arra az európai parlementerre is, aki húsz éven át magyar hazafiként mindent megtett annak érdekében, hogy a vasfüggöny eltűnjön" - hangsúlyozta a megnyitón mondott köszöntőjében Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója.

IV. Károly király, Zita királyné és Habsburg Ottó. Az erős egyéniségű királyné élete végéig nem volt hajlandó lemondani a trónról wikipédia - Gryffindor

Kiemelte, hogy Habsburg Ottóval kapcsolatban Martin Rady brit egyetemi professzor, a róla szóló, idén magyarul is megjelent monográfia szerzője igen találóan fogalmazott, mondván, ő volt a legjobb császár, aki a Habsburgoknak sohasem adatott meg.

A gyermek trónörökös, Ottó, Ferenc József császárral Forrás: Unofficial Royality

Prőhle Gergely kitért arra, hogy a szabadtéri, ingyenes kiállítás ízelítő abból a fotókönyvből, amely a közeljövőben az évforduló apropóján megjelenik. Az Alapítvány gyűjteménye 30 ezer fotót tartalmaz,

a tárlatra is válogattak számos olyat, amely korábban nem volt látható.

Az ifjú főherceg, már száműzetésben Forrás: The Record

Martin Rady, a Londoni Egyetem Szláv- és Kelet-Európai Tanulmányok Intézetének emeritus professzora megnyitó beszédében arra mutatott rá, hogy Habsburg Ottó mindenek felett európai volt és - ahogy a trónörökös maga fogalmazott annak idején - "Európa minden európai embernek szól, és a hovatartozás joga kivétel nélkül mindenkit megillet".

Ő tartotta életben Európa újraegyesítésének reményét

"A Habsburg-ház 1918-as bukásával hatévesen vált nemlétező személlyé, őt és családját megfosztották címeiktől és vagyonuktól, a két világháború között útlevele sem lehetett. Ez a fényképgyűjtemény bepillantást enged az édesanyja, Zita császárné iránt érzett szeretetéről, spanyolországi száműzetésük szerényebb anyagi körülményeiről is" - jegyezte meg Martin Rady.

Károly főherceg és Zita Bourbon-pármai hercegnő menyegzői képe. A fotójobb szélén Ferenc József császár áll. Ottó nagyon erősen kötődött Zitához Forrás: Wkimedia Commons

Szólt arról, miként vívta ki a nácik kitartó utálatát,

hogyan került 1973-ban a Páneurópai Unióba, majd 1979-ben az Európai Parlamentbe, amelynek húsz éven át tagja volt. Leszögezte: 1989-ben megszervezte, hogy a magyar-osztrák határon páneurópai pikniket tartsanak, és ezen eseményt kihasználva szökhetett át mintegy hatszáz keletnémet menekült Magyarországról Ausztriába.

Sopronpuszta, 1989. augusztus 19. Több mint kétszáz NDK-beli állampolgár rohant át magyar területről Ausztriába a Sopron és St. Margarethen közti földúton, ahol a rendezvény, a páneurópai piknik idejére megnyitották a határt Forrás: MTI/Lobenwein Tamás

"Ahogy Jerzy Buzek volt lengyel kormányfő, az Európai Parlament egykori elnöke mondta, Habsburg Ottó kontinensünk legsötétebb óráiban tartotta életben az Európa újraegyesítésére irányuló remény lángját" - tette hozzá.

Habsburg Ottó volt a páneurópai mozgalom egyik legaktívabb képviselője Forrás: habsburger.net

Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos, a Várkapitányság NZrt. igazgatóságának elnöke arról beszélt, a magyar kormány Habsburg Ottó felé is törleszti adósságát azzal, hogy visszaállítja eredeti szépségébe a budai Vár épületeit és termeit.

A kitaszítottság ellenére végig megőrizte emberségét

"A kiállítási tablók segítségével egy különleges és a maga nemében páratlan életút elkapott pillanataiba nyerhetünk betekintést. Láthatjuk a gyermeket, a testvért, a családapát, hívő keresztényt, az európai és a magyar ügy mellett elkötelezett nagy formátumú politikust, aki az évtizedes kitaszítottság megpróbáltatásai ellenére mindvégig megőrizte emberségét, kedélyét és humorát" - hangsúlyozta Fodor Gergely.

Budapest, 1988. július 17. A hetven év után először Magyarországra látogató Habsburg Ottó felesége, Regina főhercegné és lánya, Walburga főhercegnő társaságában megérkezik a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol megtekintették a kiállított koronázási ékszereket Forrás: MTI/Pataki Gábor

Hozzáfűzte: a mi felelősségünk, hogy feltárjuk, megőrizzük és gondozzuk azt a szellemi örökséget, amelyet ránk hagyott, hogy emlékezete és munkássága a jövő generációinak se merüljön feledésbe. A Habsburg Ottó életét bemutató szabadtéri fotókiállítás

december 1-jéig ingyenesen megtekinthető a Várkert Bazárban,

a Gloriette-hez vezető rámpán.

Élete végéig magyar hazafi maradt Forrás: ottovonhabsburg.com

A tárlat a nyitó eseménye annak a rendezvénysorozatnak, amelyet a Habsburg Ottó hagyatékát és szellemi örökségét gondozó Alapítvány a következő hónapokban tart itthon és külföldön.

(Forrás: MTI)