Milyen csodákat láthatunk a csillagos égbolton távcső nélkül?

csillagos ég
A meteorrajok rendkívül látványos égi jelenségek
Vágólapra másolva!
A 20. század legkarizmatikusabb természettudományos ismeretterjesztője, a hazai amatőrcsillagászat-mozgalom szervezője, Kulin György (1905–1989) volt. A kulini népművelés sarokköve a Galilei-élmény átadása volt: mindenki legalább életében egyszer tekintsen csillagászati távcsőbe, lássa azt, amit az itáliai tudós elsőként megpillantott.: a Hold hegyeit, a Jupiter holdjait, a Vénusz sarlóját, vagy a Nap foltjait. Ma már másként működik a világ, és az egykor ambiciózus cél elé több tényező is akadályt állít, de az égbolt szépségei napjainkban is hívogatnak. Lássuk, mire megy a 21. század érdeklődője csillagászati távcső nélkül, szabad szemmel,  esetleg egy színházi látcsővel vagy binokulárral.
Vágólapra másolva!

A városokon kívül gyönyörű látványt nyújt a csillagos ég

Ahogy már a kulini időszakban is, úgy ma hatványozottan igaz, hogy az égbolt szépsége igazán a városi fényektől távol, vidéken teljesedik ki. A falvakban, kisebb településen élők ilyen tekintetben határozott előnyt élveznek, de a mindennapi rohanás után, ha máskor nem, egy vidéki rokonlátogatás vagy nyaralás során a nagyvárosban élőknek is lehetősége adódik fényszmog mentes csillagos eget látni. A csillagképekkel való ismerkedésre ez az időszak kínálja a legjobb lehetőséget.

A városok fényeitől távol, teljes pompájában tűnik fel az esti égbolt Forrás: https://ng.hu/Fold/2016/05/30/A-honap-asztrofotoja-Tejut-a-Zselicben/

Segítségül mindössze egy csillagtérképre van szükség,

amely bármilyen alapszintű asztronómiai ismeretterjesztő munka mellékleteként elérhető,

akár az internetről kinyomtatható, de nagy a mobilalkalmazások tárháza is. Néhány kiindulást segítő, jól ismert alakzat, mint a Nagy Medve (Ursa Maior) csillagkép részét alkotó Göncölszekér segítségével csillagról csillagra, csillagképről csillagképre haladva ismerhetjük meg az égboltot.

A Nagy Medve, vagyis az Ursa Major csillagkép, felül a Göncölszekér hét csillagával. Ha a Göncölszekér hátsó "kerekét" alkotó két csillag közötti távolságot ötször meghosszabbítjuk, eljtunk a Sarkcsillaghoz (Stella Polaris) Forrás: AlltheSky.com/Till Credner, Allthesky.Com

Mindezt tovább színesíti, hogy a mindig fejünk felett látható ún. cirkumpoláris csillagképek mellett évszakonként más, szebbnél szebb konstellációkat láthatunk. Fontos azonban megjegyezni, hogy a csillagképeket az emberi képzelet alkotta, véletlenszerűen egy adott irányban látszó, de sokszor egymástól hatalmas távolságra elhelyezkedő égitestekből.

A Nagy Medve (Göncölszekér) és a környező csillagképek térképe Forrás: Wikimedia Commons/ IAU and Sky & Telescope magazine (Roger Sinnott & Rick Fienberg)

Azt is szögezzük le határozottan: a csillagoknak, illetve a csillagképeknek az asztrológia tévtana által sugalmazott, életünket befolyásoló hatás nem létezik.

A Naprendszer fejedelme és holdjai, valamint a Vénusz sarlója

A bolygók világában történő kalandozáshoz a csillagképekhez hasonlóan elsőként egy olyan planetárium-programra van szükség, ami a bolygók helyzetét feltünteti a csillagok között. Az interneten tucatjával találunk ilyen, a laikusok számára közérthető oldalakat, de itt is gazdag a mobilapplikációk kínálata. Igazi élménnyel leginkább a Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter szolgál.

A Jupiter és a Föld méretét összehasonlító ábra Forrás: Science Photo Library/MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Mark Garlick/Science Photo Libra

A legkisebb színházi látcsőbe vagy binokulárba tekintve a négy nagy, még Galilei által felfedezett holdjai, a Callisto, az Europa, a Ganymedes és az Io közül

sokszor mind a négy egyszerre feltűnik a bolygó mellett.

Érdekes adalék, hogy ha maga a bolygó nem nyomná el fényével ezeket, a holdak szabad szemmel is láthatóak lennének.

A Jupiter az esti égbolton, az inzertben egy kis távcsővel nézve, amelyen feltűnnek a holdjai is Forrás: Skymania.com

Szomszédunk, a Vénusz is hálás célpont. A kis műszer megmutatja, hogy a népnyelvben Esthajnalcsillagnak hívott planéta a Holdhoz hasonlóan fázisokat mutat.

A Jupiter és a holdjai egy kis távcsőben Forrás: Reddit

Megfelelő pillanatban végezve a megfigyelést, akár fél Vénuszt, vagy egészen vékony Vénusz-sarlót is észlelhetünk. A bolygóknak a Holddal, egy-egy fényesebb csillaggal, ritkábban egymással történő együttállásai a városi égen is látványosak, sőt, városi életképpel kombinálva kiváló fotótémákat biztosítanak. Az együttállás azonban nem jelent fizikai kapcsolatot, mindösszesen annyit, hogy egy-egy égitest alkalomszerűen az égbolt azonos irányában tűnik fel.

A Vénusz sarlója egy kis távcsővel nézve Forrás: Space.com

Ha szoros (azaz néhány fokos, esetleg annál is közelebbi) az együttállás, a laikusok számára is feltűnőek, a tudományos szempontokon túli, valódi esztétikai élménnyel szolgálnak. A csillagképekhez hasonlóan itt is tudnunk kell, sorsunkat semmilyen módon nem befolyásolják ezek az együttállások.

Földünk hűséges kísérője, a Hold

Csillagászati ismeretterjesztő kiadványok, illetve csillagásztörténeti munkák gyakran foglalkoznak azzal, melyek azok a fontosabb felszíni képződmények, amik szabad szemmel is láthatók Földünk hűséges kísérőjén, a Holdon, illetve hogy ezekbe milyen élőlényeket, alakzatokat képzeltek a régmúlt korok emberei.

Ezek a szabad szemmel is jól látható sötét színű, bazaltos anyaggal fedett úgynevezett mare területek,

kiterjedt medencék, melyek hatalmas előbolygók, valamint kisbolygók becsapódása révén születtek.

A Hold Föld felé néző oldala. A sötétebb színű síkságok nagy becsapódási medencék, amelyeket - víznek vélve - még Galileo Galilei nevezett el tengereknek 1610-ben, a Hold első távcsöves megfigyelése alkalmával Forrás: Wkimedia Commons /Gregory H. Revera

A holdtengerekben azonban sohasem hullámzott víz, halak sem úsztak benne, mindösszesen a régi idők megfigyelői keresték a távolban is a földi világ jellegzetességeit. Megfigyelésük a fényszennyezett városi égen is könnyűszerrel lehetséges.

Egy hatszoros nagyítású binokulárba pillantva már feltűnik a holdsarló csipkézettsége,

egy nyolc, vagy tízszeres nagyítású látcsővel pedig számos részletet, hegyláncokat és krátereket is megfigyelhetünk a Hold felszínén, az úgynevezett terminátor, vagyis a fény-árnyák határ közelében.

Nyolc-tízszeres nagyítású binokulárral már megpillanthatjuk a holdbeli hegyláncokat és nagyobb holdkrátereket is Forrás: Society for Popular Astronomy

A korai holdsarló megfigyelések is az amatőrcsillagászati tevékenységek közé tartoznak. Gyökerei a régmúltba, az ókori civilizációkig nyúlnak. Az akkor élt (csillagászatban élenjáró) kultúrnépek egy része a Hold járására alapozott naptárt használt, és így szükséges volt az újhold kezdetének minél pontosabb meghatározására. Így az akkori „észlelők" voltak azok az úttörők, akik a holdsarlót már tudatosan keresték az égen.

A holdsarló képe az újhold utáni első napokban Forrás: Space.com

A megfigyeléshez semmilyen optikai segédeszközre nincs szükségünk, bár egy binokulár segítséget jelenthet a vékony sarló megtalálásában. A műkedvelő csillagászati gyakorlatban a holdsarlót újhold után, 48 órán belül kell megpillantani.

A nyári égbolt legszebb látványa: a meteorzáporok

A népnyelv által hullócsillagoknak nevezett meteorokat sokszor láthatunk alkalomszerűen az égen, de számos olyan meteorraj létezik, amely az esztendő egy adott időszakában látványos „hullócsillag záport" eredményez. Tegyük hozzá, ahogy a holdtengerek sem tartalmaznak vizet, ugyanúgy a meteoroknak sincs köze a csillagokhoz.

A meteorrajok rendkívül látványos égi jelenségek Forrás: Farmer's Almanac

A meteorzáporok idején óránként akár százas nagyságrendben figyelhetünk meg felvillanásokat. A leglátványosabb, és olvasóink által is bizonyára ismert raj az augusztusban jelentkező Perseidák. A maximum éjszakán (valamint az ezt megelőző és követő napokban) azok a meteoroidoknak nevezett, néhány milliméteres–centiméteres kozmikus porszemcsék érik el Földünk légkörét, amelyek a levegővel súrlódva felizzanak és elpárolognak, létrehozva a meteorjelenséget.

A Tau Herculida meteorraj felvillanó "hullócsillagai" Forrás: Republicworld.com

Az éjszakai égbolt legfényesebb égitestjeinél is ragyogóbb hullócsillagokat – találóan – tűzgömbnek vagy bolidának nevezik.

Augusztusban jó eséllyel ilyeneket is megfigyelhetünk.

Bár egy-egy meteoroid-szemcse kisméretű, és a többségük nem éri el a földfelszínt, összességben így is naponta átlagosan több ezer tonna kozmikus eredetű anyaggal gyarapodik a bolygónk.

Egy, a Föld felszínét elért meteorit darabja Forrás: Sputnik via AFP/RIA Novosti/Valeriy Melnikov

A lehullott darabokat meteoritoknak nevezik. De találhatunk köztük nagyobb méretűeket is, melyek képesek voltak túlélni a hatalmas sebességű légköri zuhanást: anyaguk kő és vas, illetve ezek különböző átmeneti típusai.

Ritka, de fenséges jelenség a Hold körül

Érdekes módon a kissé párás, fátyolfelhős ég is szolgálhat látnivalóval. Kedvező körülmények és szerencsés megfigyelés esetén egy 22 fokos átmérőjű, hatalmas égi „gyűrű", azaz holdhaló tűnhet fel a Hold körül. A jelenséget a felsőlégkörben lebegő jégkristályok fénytörése okozza.

Nappali halojelenség Forrás: APOD, Todd Sladoje

Mindez a nappali égen is lejátszódhat, amikor naphaló megpillantására lehet esélyünk, de ez jóval kevésbé feltűnő, jellemzően a gyakorlottabb észlelőknek mutatják meg magukat.

Halojelenség a telihold körül Forrás: Science

Ugyanakkor a halójelenségek egy másik fajtája, a központi égitestünket megtévesztően utánzó légköroptikai tünemény, a melléknap zavarba ejtően hasonlatos lehet az „eredetitől", azaz a „valódi" Naptól meghatározott (szög)távolságra, annak jobb- és/vagy bal oldalon feltűnve.