Hátborzongató figyelmeztetés a Föld fáival kapcsolatban

erdő, fa
Illusztráció
Vágólapra másolva!
A tengerparti vörösfenyőktől a súlyosan veszélyeztetett sárkányfenyőiig, még a legtiszteltebb fás szárú növényeink is rettenetes bajban vannak. Egy új tanulmány szerint egyes fajok elvesztése azonban nemcsak a helyi erdőket veszélyezteti, hanem egész ökoszisztémákat fenyeget.
Vágólapra másolva!

A tavaly publikált, a Világ fáinak állapota (State of the World's Trees) című globális felmérés megállapította, hogy az összes fafaj megdöbbentő aránya, mintegy egyharmada küzd jelenleg a fennmaradásáért. Ez körülbelül 17 500 egyedi fafajt jelent, amelyek veszélyeztetettek.

A szám ráadásul több mint kétszerese a veszélyeztetett tetrapodák (emlősök, madarak, kétéltűek és hüllők) számának.

A Plants, People, Planet című folyóiratban publikált tanulmány szerint egyes fák annyira ritkának számítanak, hogy csak egyetlen ismert egyedük maradt fenn. Ilyen például a Hyophorbe amaricaulis, egy mauritiusi fenyő. A globális felmérés mögött álló kutatócsoport most egy „figyelmeztetéssel" fordult az emberiség felé e veszteségek következményeiről, amelyet húsz különböző ország negyvenöt tudósa támogat. Malin Rivers, a Botanic Gardens Conservation International természetvédelmi biológusa és munkatársai ebben felvázolták, hogy

ezek a veszteségek milyen hatással lesznek gazdaságunkra, megélhetésünkre és élelmiszereinkre.

Egyes fafajok elvesztése azonban nemcsak a helyi erdőket veszélyezteti, hanem egész ökoszisztémákat fenyeget Forrás: Dietmar Rabich, Dülmen/Dietmar Rabich

Ahogy arra rámutattak, a gyümölcseink nagy része fákról származik, csakúgy, mint a diófélék és számos gyógyszerünk. A fejlődő világban mintegy 880 millió ember támaszkodik tüzelőanyagként a tűzifára, és 1,6 milliárd ember él egy erdő 5 kilométeres körzetében, tőlük függ a bevétele és táplálkozása.

Valamennyi fa egy kis mikrokozmosz, amiben hemzsegnek az egy- és többsejtű életformák, beleértve más növényeket, gombákat, baktériumokat és állatokat.

Egy fa elvesztésével ez az egész kis világ is elpusztul. Ráadásul a Föld állatainak és növényeinek fele fásított élőhelyekre támaszkodik.

– mondta Rivers a Nature World Newsnak, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz. – Semmiképpen nem tudunk gondoskodni az összes többi élőlényről, ha nem vigyázunk a fákra.

Hozzátette: mint minden élő rendszer esetében, a sokféleség elvesztése az élő kapcsolatokat is sebezhetőbbé teszi. Egyes fafajok ugyanis egyedi kölcsönhatásokat biztosítanak, és nem helyettesíthetők más fajokkal. Ide tartoznak a jellegzetes sárkányfák, például a Dracaena cinnabari, amelyek az ősi oligocén erdőkből maradtak vissza, és amelyek

számos más fajnak adnak otthont, amelyek teljesen tőlük függenek, beleértve sok más növényt és az azt beporzókat.

Egészséges vegetáció egy tűzzel kiírtott mellett Brazíliában, az Amazonasban, Rondonia Államban. Forrás: https://www.livescience.com/cop26-pledge-to-end-deforestation-by-2030

Tehát egyetlen faj kihalása hatalmas dominóeffektust okozhat.

– mutattak rá a szakemberek. – Ez számos ökológiai funkcióra is igaz: az állatok élőhelyének biztosítására, a talaj stabilizálására, a kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenálló képességre, a viharokkal és a kedvezőtlen időjárással szembeni ellenálló képességre.

A fák sokféleségének elvesztésével az összes élőlény sokféleségének is búcsút inthetünk: madaraknak, állatoknak, gombáknak, mikroorganizmusoknak és rovaroknak.