Háromszáz kilogramm szemetet szedtek össze Velence lagúnáiból

Velence
A koronavírus kiürítette Velence városát, megszabadította turisták millióitól és a hajók ezrei sem közlekednek vizén, zavarva az élővilágot.
Vágólapra másolva!
A gondolások a Szent Márk térnél merültek a vízbe lámpákkal, melyekkel a szemét után kutatva megvilágíthatják a Canal Grande fenekét - írta a helyi média vasárnap.
Vágólapra másolva!

Az olaszországi Velence híres gondolásai 300 kilogramm szemetet szedtek össze a város lagúnáiból.

Háromszáz kilogramm szemetet, benne fémrácsokat, gumiabroncsokat és palackokat hoztak a felszínre.

A kezdeményezést Luigi Brugnaro, Velence polgármestere is támogatja.

Háromszáz kilogramm szemetet, benne fémrácsokat, gumiabroncsokat és palackokat hoztak a felszínre Velencében Forrás: https://phys.org/news/2020-04-coronavirus-calm-reveals-flourishing-venice.html


Az olasz kormány 2019 áprilisában elfogadott egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a halászok a partra hozzák a hálóikba akadt műanyag hulladékot.

Eddig vissza kellett dobniuk a vízbe, mivel másképp törvénytelen szemétszállítással vádolhatták volna meg őket, és ki kellett volna fizetniük a szemét eltávolításának költségeit.

Azok a halászok, akik önként kigyűjtik a szemetet a tengerből, most környezetvédő címkét kapnak. A szemetet a kikötőkben lévő gyűjtőhelyeken ingyenesen rakhatják le.

(MTI/APA)