Így okozhat egy gramm só szívrohamot

sós étel
A só szervezetünk számára elengedhetetlen anyag, ám túl nagy mennyiségű bevitele súlyos problémákat okozhat
Vágólapra másolva!
Tudjuk, hogy a túl sok só fogyasztása emeli a vérnyomásunkat, ami pedig szív- és érrendszeri problémákhoz vezethet. Egy új tanulmány most ezt a kapcsolatot világosan és határozottan számszerűsítette, majd egyfajta közegészségügyi üzenetként tette közzé.
Vágólapra másolva!

A kínai felnőttek egészségügyi adatait vizsgálva a tanulmány szerzői úgy becsülik, hogy a napi sóbevitel mindössze 1 grammos csökkentése elegendő lenne 9 millió agyvérzés és szívroham megelőzésére.

Mivel ezek közül körülbelül 4 millió halálos kimenetellel jár, ezért egy ilyen pofonegyszerű intézkedés sok életet menthet meg.

Ahogy arra a BMJ Nutrition, Prevention & Health tudományos szaklapban publikált tanulmány rámutat, Kínában az átlagos napi sófogyasztás 11 gramm, ami jóval meghaladja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt 5 grammot. A kutatók ezért most összegyűjtötték a legfrissebb statisztikákat a népesség méretéről, a sófogyasztásról, a vérnyomásról és a betegségek arányáról.

A só szervezetünk számára elengedhetetlen anyag, ám túl nagy mennyiségű bevitele súlyos problémákat okozhat Forrás: Getty Images

– írják a szerzők a most publikált tanulmányukban, amit a ScienceAlert online tudományos portál idéz.

A csapat az egy grammos csökkenésen kívül két másik forgatókönyvet is megvizsgált: a napi 3,2 grammos csökkentést (30 százalékos csökkenés az átlaghoz képest) 2025-ig, és a sóbevitel csökkentését az ajánlott napi 5 grammra 2030-ra.

A szakemberek végül felhívták a figyelmet: ha ezeket a célokat elérjük, akkor a szisztolés vérnyomás becsült csökkenése miatt akár kétszer annyi szív- és érrendszeri betegséggel összefüggő haláleset is megelőzhető lenne.

A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy a csökkentésnek több éven át kell következetesnek lennie. Míg a tanulmány szerzői csak a szív- és érrendszeri megbetegedések lehetséges csökkentését vizsgálták, eredményeik azt is jól mutatják, hogy a sóbevitel csökkentésének számos egyéb előnye is lenne. A túl sok sót összefüggésbe hozták például bizonyos ráktípusokkal és különféle veseproblémákkal is.