Hiába félelmetes, hatméteres hüllők, a fennmaradásukért küzdenek

gaviál
Ez a hím szépszámú ivadékot vett a hátára
Vágólapra másolva!
India és Nepál folyóiban egy hosszú és vékony orr úszik a felszín alatt. Az állatnak több mint 100 foga van. Ez a gaviál, amely leghosszabb az összes krokodil közül: a hím akár 6,25 méter hosszú és 977 kilogramm testtömegű is lehet, míg a nőstény akár 4 méter. A hüllők már a kréta időszak óta, tehát mintegy 140 millió éve úsznak ezekben a vizekben, de egy új tanulmány szerint most nagy bajban vannak.
Vágólapra másolva!

Phoebe Griffith, a Londoni Állattani Társaság természetvédelmi biológusa egy globális adatbázist készített az összes létező krokodilról. Az eredményeket most publikálta a British Ecological Society tudományos szaklapban.

A kutatók azt találták, hogy a világ krokodiljai közül a a gaviálok a legkülönlegesebbek, amelyek a 28 krokodilfaj közül a legszokatlanabb ökológiai szerepet töltik be. Ém az, hogy ennyire „specializálódtak", nem jó hír számukra.

– mondta Griffith a ZME Science online tudományos portálnak. – Az elemzéshez a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) Vörös Listájának adatait, valamint a krokodilokról világszerte folyó felmérések adatait használtuk fel.

Gaviálok egy indiai homok parton. A gaviál (Gavialis gangeticus) a homokbányászat egyik áldozata Forrás: https://phys.org/news/2018-08-uncovering-sand-impacts-world-rivers.html

Vizsgálatuk során Griffith és kollégái először megvizsgálták az összes krokodilfaj mérhető jellemzőit, amelyek összefüggésben voltak a környezetükben való „működésükkel", például a mérettel és az élőhelyhasználattal.

Ezután pontokat adtak azon tulajdonságok alapján, amelyek befolyásolják az ökoszisztémában való szerepüket és evolúciós értelemben vett egyediségüket.

Ez tette lehetővé a kutatóknak, hogy a krokodilok négy funkcionális csoportját azonosítsák, amelyek hasonló ökológiai szerepet töltenek be. A gaviál azonban kiemelkedett közülük az egyedülálló ökológiai funkciói miatt, és nem illett egyik csoportba sem. Ez adta a tudósoknak azt az ötletet, hogy hozzanak létre egy olyan mérőszámot, amely meghatározhatja a krokodilfajok megőrzésének fontossági sorrendjét.

A fajok „funkcionális diverzitás" pontszámait kombinálták az egyes fajok fenyegetettségének szintjével, így létrehoztak egy EcoDGE néven ismert, ökológiailag különálló és globálisan veszélyeztetettségi mérőszámot.

Ez a hím gaviál szépszámú ivadékot vett a hátára Forrás: Dhritiman Mukherjee

A legmagasabb pontszámot a gangeszi gaviál (Gavialis gangeticus) érte el, akiket immár az IUCN kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolt, őket pedig a kínai aligátor (Alligator sinensis) követi.

A gaviálfélék félig vízi hüllők, amelyek a krokodilfélékre hasonlítanak, azonban pofájuk hosszabb és elvékonyodott.

Számuk az 1940-es évek óta 98 százalékkal csökkent többek között az élőhelyek elvesztése, a folyószabályozás vagy a halászhálók miatt.

Az elmúlt évtizedekben számos védelmi erőfeszítés történt a megsegítésük érdekében, de egyik sem volt túl hatékony. India az 1970-es években például teljes védelmet biztosított a fajnak abban a reményben, hogy visszaszoríthatja az orvvadászatot, és bevezették a fogságban tenyésztett gaviálok programját.

Nem csak a gaviálok esetében van szükség azonban sürgős védelmi erőfeszítésekre: a 28 krokodilfajból jelenleg 15-öt fenyegeti a kihalás veszélye.