Új kihívások a szárazság idején

elpusztult halak
Elpusztult halak (köztük védett fenékjáró küllők) a Kövicses-patak egy leszáradó pocsolyájából
Vágólapra másolva!
Az elmúlt időszakban jelentkező extrém vízhiány újabb kihívások elé állítja Igazgatóságunkat is. Sajnos egyre inkább szembesülnünk kell a klímaváltozás negatív hatásaival, melyek egészen új feladatokat rónak ránk. – hívja fel a figyelmet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben komoly vízhozamú patakok, és más jelentős vizes élőhelyek is teljesen kiszáradtak, a kisebb pocsolyákról, apró vízfoltokról nem is beszélve! Ezt a vizekhez kötődő élővilág erősen megsínyli, és hosszú távon egyre nehezebb lesz megoldani védelmüket.

A Kövicses-patak leszáradt medre Pásztón Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/uj-kihivasok-a-szarazsag-idejen

Őrszolgálatunk sajnos többször is helyszínelt olyan patakokat a közelmúltban, ahol a szárazság mellett az illegális vízkivétel is nagyban hozzájárult a vízfolyások eltűnéséhez. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a természetes vizekből való kerti és szántóföldi locsolás engedélyköteles tevékenység!

Ezek a vízkivételek ráadásul nemcsak vízjogi engedélyezési problémákat vetnek fel, hanem védett állatfajokat is veszélyeztetnek! Nemrégiben például a pásztói Kövicses-patak is teljesen kiszáradt, melyben valószínűleg nagy szerepe volt az illegális vízkivételeknek. A mederben visszamaradó kisebb vízfoltok ökológiai csapdaként működtek a halak számára, ezekben gyűltek össze végső lehetőségként. Őrszolgálatunkat is riasztották egy ilyen kis pocsolyához, melyben sajnos már nagy mennyiségű hal pusztult el, köztük több, védett fenékjáró küllőt is találtunk. A még életben lévő halakat sikeresen kimentettük, és áthelyeztük egy másik vízfolyásba.

Illegális vízkivételi pont Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/uj-kihivasok-a-szarazsag-idejen

Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy felelősségteljesen végezze a locsolást, ne a természetes vizekből vegye ki a vizet! Alkalmazzunk olyan módszereket, melyekkel nem veszélyeztetjük a körülöttünk élő élővilágot, a csapadékvíz összegyűjtése a tetőkről például nagyszerű alternatívát jelent.

Ökológiai csapdaként működő, visszamaradó vízfolt a patakmederben Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/uj-kihivasok-a-szarazsag-idejen

A patakok leszáradása bizonyos szakaszokon a halállomány teljes eltűnéséhez vezethet, ugyanis a vízfolyásokon sok helyütt olyan műtárgyak találhatók, melyek a hosszirányú átjárhatóságot teljesen megszüntetik. Ha ezen műtárgyak fölött kiszárad a patak, akkor később oda már nem tudnak visszatelepülni a halak az alsóbb szakaszokról. Igazgatóságunk pályázati forrásokból már több ilyen veszélyes műtárgy átalakítását is elvégezte az elmúlt években, de a jelenlegi helyzet rávilágít arra, hogy tovább kell folytatni ezeket a munkákat is.

Elpusztult halak (köztük védett fenékjáró küllők) a Kövicses-patak egy leszáradó pocsolyájából Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/uj-kihivasok-a-szarazsag-idejen

A jelentkező vízhiány, a patakok kiszáradása azonban nagyobb volumenű problémákra is felhívja figyelmünket. A vízgyűjtőterületeken rendkívül fontos lenne a megfelelő gazdálkodási módszerek alkalmazása, és a megfelelő tájhasználat megválasztása. A végvágott erdőterületeken például villámszerűen rohan le a lehulló csapadék, s ugyanez a helyzet a nagy lejtőszöggel bíró szántóföldeken is. Ezek a vizek ilyenkor sokkal kevésbé tudnak hasznosulni, gyorsan lecsorognak a területről. A folyamatos erdőborítás biztosítása, a meredek oldalak gyepként történő hasznosítása például már nagy előrelépést jelentene.

Elpusztult hal a kiszáradt mederben Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/uj-kihivasok-a-szarazsag-idejen

Egyértelmű, hogy a klímaváltozás okozta problémák kezeléséhez komoly együttműködés szükséges. Nemcsak a gazdálkodóknak, vagy nagyobb szervezeteknek van ebben fontos szerepe, de a lakosság felelős viselkedése, és az általuk képviselt társadalmi norma is rendkívül sokat számít! Bízunk benne, hogy a közeljövőben sikerül gyökeres változásokat kieszközölni e súlyos problémák megoldására.

(Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság: https://www.bnpi.hu)