Hétórás űrsétát tett egy orosz és egy olasz űrhajós

ISS
Az ISS, vagyis a Nemzetközi Űrállomás fotója
Vágólapra másolva!
Hétórás űrséta után biztonságban visszatért a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) Oleg Artemjev orosz és Samantha Cristoforetti olasz űrhajós - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pénteken.
Vágólapra másolva!

Az űrhajósok egy kivételével minden nagyobb céljukat teljesítették az űrséta során.

A 45 éves Cristoforetti az első olasz nő a világűrben, és az első európai nő, aki a Nemzetközi Űrállomásról indulva többórás sétát tett a kozmoszban. Az európai nők között ő tartja a leghosszabb folyamatos űrrepülés rekordját 199 nappal és 16 órával.

Az ISS, vagyis a Nemzetközi Űrállomás fotója Forrás: AFP/-

Az űrséta elsődleges célja az volt, hogy áthelyezzenek egy robotkart, és felbocsássanak tíz nanoműholdat, amelyekkel rádióelektronikai adatokat gyűjtenek.

A párosnak egy teleszkópos emelőt is a helyére kellett volna szerelnie, amely az űrhajósokat segítette volna a későbbi űrséták során, de erre majd egy legközelebbi alkalommal kerül sor - tette hozzá a NASA.

Cristoforetti először, Artemjev pedig már hatodszor tett űrsétát.