Bár kiváló úszók, a jegesmedvék alapvetően szárazföldi állatok, amelyek szinte teljes egészében tengeri élőlényeket fogyasztanak táplálék gyanánt. Ennek érdekében ezek a hatalmas lények ragadozókként keresik a zsákmányukat, és lesben állnak a tengeri jég repedései és lyukai mellett, amelyeket a fókák használnak ahhoz, hogy levegőt vegyenek.
Ám Grönland délkeleti részén a tengeri jégszezon ma már kevesebb, mint négy hónap; ez pedig túl rövid ahhoz, hogy a jegesmedvék életben maradjanak
– mondta Kristin Laidre, a Washingtoni Egyetem tudósa a National Geographic online portáljának, aki a Grönland Természeti Erőforrások Intézetével együttműködve kutatja a sarkvidéki állatökológiát. – Jogosan merül fel a kérdés: akkor mégis mi magyarázza a medvék jelenlétét itt?
A grönlandi őslakos vadászok régóta azt vallják, hogy a jegesmedvék egész évben megtalálhatók a fjordokban, egészen az ország legdélibb csücskéig.
Sőt, amikor a grönlandi kormány megbízást adott a jegesmedvék elterjedésének vizsgálatára, Laidre és csapata „felbecsülhetetlen értékű", kézzel rajzolt térképeket követett, amit az inuit munkatársaiktól kapott,
és így azonosította azokat a medvéket, amelyek korábban nem vizsgáltak: ezek az állatok a gleccserek lábánál éltek az elhagyott délkeleti Skjoldungen település közelében.
A Science folyóiratban a közelmúltban közzétett kutatás DNS bizonyítékot mutat be arra vonatkozóan, hogy Grönlandnak ezen a részén nagyjából néhány száz medve él, amelyek eléggé különböznek a szomszédaiktól ahhoz, hogy az úgynevezett 20. szubpopulációnak tekintsék őket. A tudósok itt arra gondolnak, hogy
bár egyazon fajon belüli állatcsoporthoz tartoznak, amely genetikailag és földrajzilag egyaránt megtalálható a világon, de mégis különbözik a világ 26 ezer jegesmedvéjétől.
A huszonhét jegesmedve műholdas rádiónyakörveiből származó nyomkövetési adatok azt is megerősítették, hogy ez a populáció három hónappal képes tovább élni tengeri jég nélkül, mint azt a tudósok lehetségesnek tartották.
Ennek fényében sokan úgy vélik, hogy csábító úgy olvasni az új tanulmányt, mint egy új reményt, hogy a jegesmedvék kevesebb tengeri jég mellett is képesek túlélni,
de a szerzők hangsúlyozzák, hogy a végső következtetés sajnos nem az, hogy a jegesmedvék ellenállóbbak lesznek az éghajlatváltozással szemben, mint azt korábban vélték. Inkább arra mutatnak rá, hogy az olyan helyek, mint Grönland délkeleti része – ahol az édesvízi gleccserek jege pótolhatja az elveszett tengeri jeget –, a jegesmedvék utolsó menedékhelyeként szolgálhat.
Kristin Laidre és Fernando Ugarte, a Grönland Természeti Erőforrások Intézetének munkatársa, illetve számos nemzetközi munkatárs 36 évnyi mozgási adatot és DNS-mintát fésült át, hogy megtudják, miben különböznek ezek a jegesmedvék a máshol élő társaiktól. A kutatók meglepődve tapasztalták, hogy a helyadatok egyfajta szélességi határt tártak fel az északi 64 fokban.
A vonaltól északra élő medvék mindaddig ott maradtak, amíg az információt gyűjtötték, a délkeletre élő egyedek pedig délen maradtak, a populációk így alig vagy egyáltalán nem keveredtek össze.
Míg a Grönland északkeleti részén élő unokatestvéreik naponta átlagosan közel tíz kilométert barangolnak a tengeri jégtakarókon, a délkeletiek a part közelében maradtak a fjordoknál; a hosszú, keskeny öblökben, amelyeket Grönland jégsapkája által táplált gleccserek véstek.
A nyári hónapokban a jégdarabok beleolvadnak az óceánba, létrehozva a tudósok által édesvízi „gleccser mélange"-nak nevezett, vaskos latyakot, amely képes szilárdan összeállni ahhoz, hogy a jegesmedvék átsétálhassanak rajta.
Laidre megállapította, hogy egyes medvék évekig egyetlen fjordban vagy néhány szomszédos fjordban tartózkodnak, és mindössze nyolc-tíz négyzetkilométeres területet foglalnak el. Ez igen kis szegletet jelent az északkeleti populáció élőhelyéhez képest, ahol egy tipikus medve évente több mint 1450 kilométert utazik át a tenger jegén.
A Laidre csapata által a terepen nyert DNS-ek elemzése korábbi tanulmányokból és az őslakos vadászok mintáiból származott.
Az analízis azt mutatta, hogy a délkeleti állatok a genetikailag legelszigeteltebb jegesmedvék a bolygón
– mutatott rá Laidre. – Más szóval, kevésbé kapcsolódnak szomszédos szubpopulációihoz, mint a 19 ismert szubpopuláció bármelyike a szomszédaikhoz.
De vajon hogyan vált el egymástól a jegesmedvék két csoportja? A szakemberek szerint az „alapító hatás" bizonyítéka is látható, ami azt jelenti, hogy a délkeleti populációt a nagyobb csoporttól elszakadt egyedek kis száma hozta létre, és leszármazottjaik nemzedékeken keresztül kereszteződtek.
A genetikai elemzés azt sugallja, hogy az összes mintavételezett délkeleti medvének van egy közelmúltbeli közös őse, körülbelül kétszáz évvel ezelőttről.
A fjordok „alapító" jegesmedvéinek legvalószínűbb „támogatója" a kelet-grönlandi parti áramlat, egy hatalmas, nagy sebességű déli áramlás Grönland keleti partjain. Ez lényegében egy fagyott „szállítószalagot" hoz létre a tengeri jégből az északkeleti partoktól, amely dél felé haladva kisebb táblákra bomlik.
Az az érdekes vagy különleges ebben az új medvepopulációban, hogy tényleg úgy látjuk, hogy az állatok tudják, hogyan kezeljék ezt az új helyzetet
– magyarázta Ugarte. – A nyomon követett medvék közül tizenegyet elkaptak az áramlatok, és két hét alatt átlagosan közel kétszáz kilométert tettek meg a jégen.
Hozzátette: egy-két hónapon belül azonban mindegyiküknek sikerült visszajutnia az „otthoni" fjordjaihoz a fagyos vizekben úszva vagy átsétálva a befagyott részeken.
Andrew Derocher, az Albertai Egyetem biológiaprofesszora több mint negyven éve tanulmányozza a jegesmedvéket és az Északi-sarkvidéket. Bár nem vett részt a tanulmányban, de azt mondja, hogy az új kutatás „érdekes eredményeket hozott össze". Hozzáteszi, hogy öröm azt látni, hogy a jegesmedvék új populációt „tartanak fenn" a tengeri jég hiányában. Kiemeli a jól dokumentált példát Svalbard, egy norvég szigetcsoport kapcsán, ahol szintén „otthonokat" teremtenek a jegesmedvék a gleccserjéggel kiegészített kis övezetekben.
A tudósok azt jósolják, hogy ahogy az éghajlatváltozás átalakítja az Északi-sarkvidéket, úgy a fjordok gleccserei hosszabb ideig érintetlenek maradnak, mint a tengeri jég.
Mindez potenciálisan menedékhelyeket – a kedvezőtlen életkörülmények közepette – átmeneti támpontokat teremthet az olyan fajok számára, mint a jegesmedvék, amelyek a vadászat során a jégre támaszkodnak. A szakemberek remélik, hogy
a kutatás „ösztönzi majd a tudósokat és a vezetőket, hogy végezzenek néhány felmérést arról, hogy az Északi-sarkvidéken kívül hol tudnának a gleccserek segíteni a jegesmedvéknek a túlélésben".
A tanulmány szerzői azt állítják, hogy Grönland délkeleti medvéit genetikai különbségeik és az északkeletiektől való földrajzi elkülönülésük miatt a jegesmedvék 20. alpopulációjaként kell elismerni az Északi-sarkvidéken. A tudósok úgy látják, hogy a délkeleti medvék genetikai jellegzetessége olyan dolog, amelyet meg kell őrizni és meg kell védeni.