Nem csak a tüdőt öli meg a cigaretta, újabb ijesztő hatásra derült fény

cigaretta
Évente mintegy 4,5 ezer milliárd csikket dobnak el
Vágólapra másolva!
Legyen szó aktív vagy passzív dohányzásról, közismert, hogy a cigaretta káros az egészségére. Azt viszont kevesebben tudják, hogy a cigarettafüst a bőrt is károsítja. Ráadásul egy új kutatás szerint a nikotin bőrünkre gyakorolt hatásai még rosszabbak lehetnek, mint gondoltuk. Azok sincsenek biztonságban, akik elektromos cigarettát használnak.
Vágólapra másolva!

Az UC Riverside biológusai szerint a rákkeltő anyagnak nem kell bejutnia a tüdőbe, sőt, jelen esetben sérülést sem kell okoznia. Már azzal bőrkárosodást kockáztatunk, ha érintkezésbe kerülünk bármilyen, huszonnégy órán belül használt nikotintartalmú anyaggal, származzon az hagyományos vagy elektromos cigarettából. Az eredményeket a szakértők az Atmosphere című szakfolyóiratban ismertették.

– mondta Giovanna Pozeulos, a Riverside Egyetem munkatársa.

A tanulmány a hagyományos cigaretták dohányhevítő rendszerének (THS) illetve az e-cigik folyadékának veszélyeire koncentrált.

Forrás: AFP/Joe Raedle

A kísérlet során a kutatók 24 órán át emberi bőrsejtekből készített modellt tettek ki a nikotinnak. A nikotinmennyiség megegyezett azzal amennyi egy hagyományos vagy e-cigarettából a környezetbe jut.

Kiderült, hogy már rövid távú kitettségnek is sejtkárosító hatása van.

Szerencsére bőrünk képes regenerálódni, de a hosszú távú nikotinszennyezés már okozhat egészségkárosodást.

A szakértők figyelmeztetnek, hogy a kisgyermekek, a már meglévő bőrbetegségben szenvedők és a nikotinnal szennyezett környezetben dolgozók különösen ki vannak téve a veszélyeknek.