Sikerült három napon át életben tartani egy donormájat

Vágólapra másolva!
Egy svájci orvoscsoport sikeresen ültetett át egy donormájat, amelyet egy speciális gép segítségével három napon át melegen és életben tartottak a testen kívül - számolt be róla a BBC News kedden.
Vágólapra másolva!

A normotermikus perfúziós módszer folyamatos vérellátást biztosít a szervnek, ami a szakértők szerint jobb, mint a hagyományos, jégbe hűtéses módszer. A szerv életképességét akár tíz napra is ki lehet terjeszteni - közölte a műtéttel kapcsolatban a svájci csapat a Nature Biotechnology című folyóiratban.

A transzplantációt a Zürichi Egyetemi Kórház sebészei végezték el a transzplantációs osztály igazgatója, Pierre-Alain Clavien vezetésével. Az orvosok elmondták, hogy a páciens, aki a májat kapta, egy év elteltével is jól van. A férfinek azért volt szüksége májátültetésre, mert végstádiumú rákja volt. A donorszerv egy 2021 májusában elhunyt 29 éves nőtől származott. A transzplantációs műtétre négy nappal azután került sor, hogy a donorszervet eltávolították a nő testéből.

A férfi 12 nappal a műtét után hazatérhetett a kórházból. Orvosai szerint az ígéretes módszert tovább kell tesztelni több beteggel és hosszabb megfigyelési idővel.

- mondták a Nature Biotechnology folyóiratnak.

Az életben tartott donormáj Forrás: Clavien et al., Nature Biotechnology, 2022

A szakértők remélik, hogy ez az eredmény segíthet csökkenteni a kidobásra ítélt donorszervek számát, ugyanis a szövetek és szervek alacsony hőmérsékleten történő tartósítása jelentős sejtkárosodást okozhat. A donormáj tárolási idejének meghosszabbítása nagyobb rugalmasságot biztosítana a transzplantációs műtét időzítésében is. A lehűtött máj legfeljebb 12 órán át tartható el.

A gép gyógyszereket vagy tápanyagokat, valamint vért is be tud juttatni a szervbe, hogy az a lehető legjobb állapotban legyen az átültetésre.

Az új technológiát már Nagy-Britanniában is elkezdték alkalmazni.

(MTI/PA Media/dpa)