Megdöbbentő hatása van az aszpirinnek, segíthet a rákbetegeknek

aszpirin, gyógyszer
Vágólapra másolva!
A rák akkor jön létre, ha a sejtek osztódása kontrollálhatatlanná válik. Kiderült azonban, hogy az aszpirin védhet két daganattípus, a vastag- és végbélrák ellen, a kutatók emellett azt is megfejtették, a kedvező hatásnak pontosan mi az oka.
Vágólapra másolva!

Az eLife folyóiratban megjelent új tanulmányban a Kaliforniai Egyetem (Irvine) kutatói először tárták fel, hogy az aszpirin idővel befolyásolja a végbél sejtpopulációinak fejlődését, így azok kevésbé lesznek képesek szaporodni és túlélni.

idézi a MedicalXpress orvosi portál a szakcikk társszerzőjét, Dominik Wodarzot, a UCI Közegészségügyi Programjának népegészségüggyel és betegségmegelőzéssel foglalkozó professzorát. „A rák azért alakul ki, mert a sejtek egészséges állapotból egy patogén (kórokozó) állapotba mennek át, amelyben a sejtek megállás nélkül osztódnak. Ez akkor történik, amikor a sejtek több mutációt halmoznak fel, és ezek a mutációk kiválasztódnak. Megállapítottuk, hogy az aszpirin befolyásolja az említett evolúciós folyamatokat, és lassítja azokat" – magyarázta Wodarz.

Forrás: Getty Images via AFP/Tim Boyle

A kutatócsoport megállapította, hogy az aszpirin megváltoztatja a sejtek születési és halálozási arányát. Pontosabban fogalmazva, az aszpirin lassítja a tumorsejtek osztódását és felgyorsítja a sejthalált.

Egy 2011-es klinikai vizsgálat azt állapította meg, hogy azoknál, akik két éven át napi 600 milligramm aszpirint vettek be, 63 százalékkal kisebb valószínűséggel fordult elő vastag- és végbélrák. Fontos szempont, hogy a vizsgált alanyok egy genetikai betegségben, Lynch-szindrómában szenvedtek, ami hajlamosít a vastag- és végbélrák kialakulására. Az eredményeket az elkövetkező években több tanulmány is megerősítette, azonban a pontos hatásmechanizmust csak most sikerült feltárni.

Forrás: SPL

„Az új felfedezés lényege, hogy az aszpirin megváltoztatja a karcinogenezis (vagyis a rák kialakulásának) evolúciós kimenetelét" – magyarázta Wodarz, aki szerint a megfigyeléshez több tudományterület, köztük a matematika közreműködése is kellett.

A kutatók most azt fogják vizsgálni, az aszpirin más rákfajtákra is hasonló hatással van-e.

A teljes tanulmány itt érhető el.